A NAP SZÉPE
A szupermodell egyelőre titkolózik a kislánya születését illetően, de kijelentette, hogy ő a saját gyereke, nem örökbefogadott.
A NAP SZÉPE
A ritka bőrbetegséget a gyermeke DNS-ében lévő egyik gén váltotta ki a terhesség utolsó heteiben. Az anya a szülés után már elviselhetetlen fájdalmakkal küzdött.
A NAP SZÉPE
A szülőket és négy másik gyereküket kimenekítették Afganisztánból, kéthónapos kisfiú viszont Kabulban maradt, egy helyi taxisofőr vette magához. Végül sikerült megtalálni a kicsi nagyszüleit, miután a család öt hónapig semmit nem tudott róla.
A NAP SZÉPE
Először azért nem akarták fogadni, mert a negatív koronavírus-tesztje négy órával régebbi volt az előírt érvényességi időnél. Végül befektették, de már késő volt.
A NAP SZÉPE
Carissa Morris és férje, Dave a legcsodálatosabb karácsonyi ajándékot kapta idén az élettől.
A NAP SZÉPE
A 3 és 15 hónapos gyerekek a káddal együtt kirepültek a kertbe, és bár betemették őket a romok, kisebb sérülésekkel megúszták a természeti katasztrófát.
A NAP SZÉPE
A pár fontolóra vette, hogy az autógyártó előtt tisztelegve Tessnek nevezi el az újszülöttet.
A NAP SZÉPE
Élete utolsó pillanataiban újszülött kisfia a mellkasán feküdt, felesége pedig fogta a kezét. Az anya egyszerre élte át a legnagyobb örömöt és a fájdalmas gyászt.
A NAP SZÉPE
Arra ébredt fel a koronavírus miatt kómába esett brit kismama, hogy már mellette fekszik a kisbabája
Nem sok esélye volt, hogy meggyógyuljon, de a férje mindvégig bízott benne. Már a saját lábán jár, karácsonyra haza akar menni a családjához.
A NAP SZÉPE
Az anya úgy érzi, Isten ajándéka a születendő babájuk, aki egyik elhunyt gyermeke nevét kapja majd második keresztnévként.
A NAP SZÉPE
Az amerikai kisfiú a 23. hétre született. Az orvosok hiába mondták a szülőknek, hogy búcsúzzanak el tőle, bennük fel sem merült, hogy elveszíthetik a gyereküket.
A NAP SZÉPE
Alábbi cikkünkben összeszedtünk néhány olyan tanácsot, melynek betartásával kellő képpen fel tudnak készülni a kismamák a szülésre.
Népszerű
Ajánljuk