PROGRAMOK
De lesznek koncertek a 70-es, 80-as évek után nosztalgiázóknak, a Margaret Island már a 10. születésnapját ünnepli, és a drum & basst kedvelők sem maradnak élmény nélkül szeptemberben.
PROGRAMOK
Az énekesnő szerint nagyon nehéz előadni Azahriah dalait, ezért örülne annak, ha nem kellene tőle semmit előadnia a Sztárban Sztár All Starsban.
PROGRAMOK
Nehéznek, egyes pillanatokban reménytelennek tűnt a vállalkozás, aztán jött a FORDULAT! Mennyi idő ma Azi-jegyet venni?
PROGRAMOK
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.
PROGRAMOK
A Szeretlek Magyarország stábja azt kérdezte a koncert közönségétől, hogy mit gondolnak a fiatal magyar énekesről és dalairól, akiről eddig még nem is hallottak.
PROGRAMOK
Azahriah teljesen belenőtt a nagyszínpadba, grandson volt biztosan a nap meglepetése, Halsey-nél pedig a kötelező körökön túl hiányzott az az extra.
PROGRAMOK
Nem várt vendég érkezett a Fröccsteraszra, fergeteges buli kerekedett belőle. Azahriah nemcsak nagyszínpadon tud nagyot menni.
PROGRAMOK
Az énekes, akit nagyon megrendített az eset, bejegyzésben írta meg, hogy mire gondol a szlovákiai fellépésén történtek óta.
PROGRAMOK
Az 55 éves férfi unokáival volt ott a koncerten, közel negyven percig küzdöttek életéért. Sajnos, sikertelenül.
PROGRAMOK
A Forbes tizenegyedik alkalommal hozta nyilvánosságra a legértékesebb magyar celebek listáját, ahol Azahriah az első helyet szerezte meg. Erre reagált az énekes.
PROGRAMOK
Hiánypótló videóval jelentkezett a miniszterelnök a Tiktok-csatornáján, amiből az is kiderült, hogy titkos rajongója Koncz Zsuzsának.
PROGRAMOK
„Mert ez a Campuson olyat adott, amit szerintem már sok ideje előadó alig élhetett át” - írta. Úgyhogy innentől hivatalos.
PROGRAMOK
Azahriah korábban Majka kormányközeliségét kritizálta, amit az énekes tagadott. Majka szerint Azahriah „valamit nagyon rosszul gondol a világról”.
PROGRAMOK
A Puzsér-pofon kapcsán alakult ki szócsata a közösségi médiában a két zenész között. Majkának nagyon rosszul esett, amiket Azahriah írt róla délutáni posztjában.
PROGRAMOK
A zenész szerint a rapper mindig abban volt a legjobb, hogy helyezkedjen, majd pénzre váltsa az érdekeit.
PROGRAMOK
Vajon mit szólhat ehhez a volt férj, akinek nem egyszer volt komoly verbális csatája a sztárral.
Népszerű
Ajánljuk