KÖZÖSSÉG
Sallai Nóra életéért nem csak a kórházban küzdenek – ismert művészek irányított véradásra hívnak mindenkit. A Jóban Rosszban sztárja pénteken szenvedett súlyos autóbalesetet.
KÖZÖSSÉG
A vizsgálatok szerint a sofőr túl gyorsan hajtott, a kerékpáros pedig figyelmetlenül tért le a kerékpárútról. A sofőr sokkot kapott, miután megtudta, ki volt az áldozat.
KÖZÖSSÉG
Többször hajszálon múlt az élete Majkának. Egy alkalommal például lezuhant a repülő, amivel utaznia kellett volna.
KÖZÖSSÉG
Egy kamion átszakította a szalagkorlátot és a szembesávban ütközött. Szinte semmi nem maradt az egyik autóból.
KÖZÖSSÉG
Egy rönkszállító kamion okozta a balesetet, valószínűleg kilyukadt a kereke. A diplomata járműve szabályosan közlekedett.
KÖZÖSSÉG
Egész éjjel próbálták kiemelni a roncsokat, de még mindig tartanak a lezárások. A baleset miatt még Gödöllő belvárosa is áll.
KÖZÖSSÉG
Két kisbusz is belehajtott a fiatal pár autójába. A nő nem volt bekötve, kirepült az ablakon.
KÖZÖSSÉG
A 17 éves gyermek a nagyszülőknél van jelenleg. Az apa édesanyja korábban másik fiát már egy betegség miatt elvesztette.
KÖZÖSSÉG
Az egyedül élő 43 éves férfi egy vidéki településen élt, ahol vendéglátósként dolgozott. A közösségi oldala alapján nem vetette meg a bulizást.
KÖZÖSSÉG
A férfi a Tavasz utcában kötött el egy taxit és elhajtott a helyszínről. A halálos baleset előtt még egy másik autóval is ütközött, majd onnan is odébbállt. Újabb részleteket árult el a rendőrség a tragédiáról, amiben az ámokfutón kívül két ember meghalt.
KÖZÖSSÉG
Egy teljesen egyenes útszakaszon, a szabályokat betartva autózott hazafelé, amikor minden előjel nélkül, hirtelen az árokba borult a kocsijával.
KÖZÖSSÉG
A férfi szerint barátja nagyon magabiztosan kezelte a nagy teljesítményű sportautókat. Azt sem tudja, a Mercedes sofőrje miért száguldott a megengedettnél jóval gyorsabban.
KÖZÖSSÉG
Egy kisautóba oldalról csapódott egy másik kocsi, a kanyarodó autó az árokba repült. A benne ülő gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.
Népszerű
Ajánljuk