KÖZÖSSÉG
Miután férje elhagyta a családot, a kínai nőnek nem volt pénze teljes munkaidős gondozót fogadni fia mellé.
KÖZÖSSÉG
A „Neked munka, nekem álom” akció keretében több mint 200 fogyatékossággal élő ember próbálhatta ki álmai munkahelyét. Az egyik helyszínen mi is ott voltunk.
KÖZÖSSÉG
Egy budapesti édesanya fogalmazta meg, mennyi mindenben változott a felfogása, mióta tudja, hogy a kisfia autista.
KÖZÖSSÉG
A rendőrök azt akarták, hogy mutassa be a fiát, ezzel igazolva, hogy jogosan használja a mozgáskorlátozott parkolási igazolványt.
KÖZÖSSÉG
Egy magyar édesanya beszámolója, aki 8 éves, nem beszélő autista kisfiával Panamába utazott őssejtterápiás kezelésre.
KÖZÖSSÉG
Az édesanya Facebook-posztja után özönlöttek a kommentek arról, hogy szívesen adnak vagy vásárolnak másik telefont a kislánynak.
KÖZÖSSÉG
Ahogy a videó készítője írta: telis-tele volt mély, őszinte érzelmekkel, jól látható lélekérintésekkel, mosollyal, szeretettel.
KÖZÖSSÉG
Beléjük vágnak, rúgnak, a fülükbe kiabálnak, lehülyézik őket, mert tudják, hogy nem fognak szólni sem a tanárnak, sem a szüleiknek.
KÖZÖSSÉG
A fiatal autista lány az egyperces videóban halálfélelmet érez egy apró forgalmi zavar miatt.
Népszerű
Ajánljuk