HÍREK
Többen is úgy vélték, hogy átázott ruhában, gyerekkel nem maradnak a Dunaparton, ráadásul ennyi ember egyszerre nem tud fedett helyre húzódni a közelben.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője azt követeli, hogy a kormány nevezze meg a felelősöket, mert szerinte a vihar érkezését már korábban látni lehetett.
HÍREK
Az operatív törzs nemrégiben azt közölte, hogy az időjárás megfelelő az ünnepi tűzijáték megtartásához. Most új időpontot adtak meg.
HÍREK
Csatázók, kardcsörgés, puskaropogás – megelevenedett a történelem augusztus 20-án a Tóth Árpád sétányon.
HÍREK
Az államtitkár szerint az operatív törzs egész nap figyelemmel kísérte és értékelte az időjárással kapcsolatos fejleményeket, ezek alapján döntöttek most.
HÍREK
A szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatta be, a szentbeszédet Aurel Perca bukaresti érsek mondta.
HÍREK
Még mindig nem dőlt el, hogy lesz-e tűzijáték este - közölte az augusztus 20-i ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője többek emlékeztetett a „három gyerek, négy kerék, három szoba” ígéretre is, amely ma egyre elérhetetlenebbé válik a magyar családok számára.
HÍREK
A belarusz diktátor az Európai Unió által el nem ismert 2020-as választások után választási csalással és az ellenzéki tüntetések vérbe fojtásával őrizhette meg a hatalmát.
HÍREK
Több százezer élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi vonult fel, a kocsik között pedig hazai és külföldi művészeti csoportok mutatkoztak be.
HÍREK
A fővárostól északra már megjelentek a viharfelhők és haladnak város felé. Vajon hogyan dönt az operatív törzs az esti tűzijátékkal kapcsolatban?
HÍREK
Az éppen nyaraló énekesnő és párja egy tengerparti városkából jelentkezett be. A követői között azonban akadt, akinek más jutott eszébe a romantikázás helyett.
HÍREK
Az operatív törzs úgy döntött, hogy óránként értékelik az előrejelzéseket, és az alapján fogják eldönteni, megtartják-e az esti látványosságot. Kovács Zoltán szerint a rendőrség és a szervezők is fel vannak készülve arra, hogy az időjárási viszonyokat figyelembe véve alkalmazkodjanak.
HÍREK
Egy külön erre az estére készített digitális térkép is segít megtalálni őket az esemény közelében.
HÍREK
Amennyiben az időjárás engedi, a Szent Jobb Körmenet a szokott útvonalon halad majd, de érdemes figyelni a későbbi tájékoztatást.
HÍREK
Nem csak Budapesten lesz este tűzijáték, az ország közel 30 településén ezzel zárul majd az ünnepi program. Mutatjuk a listát.
Népszerű
Ajánljuk