PROGRAMOK
Koncertek, gasztronómiai élmények, kézműves vásár, mesebirodalom a gyerekeknek – még szombaton is bőven lehet válogatni a programok közül.
PROGRAMOK
A település önkormányzata szerint a rendbontók csoportja „elsősorban olyan emberekből áll a rendelkezésre álló információk szerint, amely a választások óta nem tudja elfogadni, hogy a korábbi vezetést az abai emberek leváltották”.
PROGRAMOK
Az ünnepi szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette, részt vett rajta mások mellett Orbán Viktor és Áder János is.
PROGRAMOK
Fotósunk a Csárdafesztiválon járt, ahol hízott libamájat, hortobágyi palacsintát, haltepertőt, csülköt és még rengeteg más magyaros ételt lehet megkóstolni.
PROGRAMOK
A hollandiai Zundert városából több mint 300 ezer különböző színű dália érkezett Debrecenbe, amit frissen, az utolsó órákban helyeztek el a virágkocsikon.
PROGRAMOK
A főpolgármester szerint „a mai állam megoldások helyett bűnbakokat gyárt és mindig uszít valaki ellen”. És ahol csak a bűnbakképzésből áll az állami politika, „ott előbb-utóbb mindenki sorra kerül”.
PROGRAMOK
A Szent István-napi kenyér címet idén a solymári Hel Pékség Solymár gyöngye elnevezésű kenyere nyerte el.
PROGRAMOK
A menetben a magyar eredetmondák jellegzetes állatai, a turul és a csodaszarvas, valamint egy 9 méter átmérőjű korona, és Szent István óriásszobra is megjelent.
PROGRAMOK
Kellemes hőmérsékletre és közepesen felhős égboltra van kilátás az esti tűzijáték idejére.
PROGRAMOK
A rendezvények egészségügyi biztosításában az OMSZ mintegy 80 mentőegysége és közel 400 mentődolgozója vesz részt, munkájukat a Magyar Vöröskereszt önkéntesei is segítik.
Népszerű
Ajánljuk