KAPCSOLAT
Halott fiai helyett játékbabák voltak a temetésen. A férfi először azt hitte, eladták a sosem volt gyerekeit, de aztán kiderült a szörnyű igazság: a felesége végig hazudott neki.
KAPCSOLAT
A 66 éves nyugdíjas kálváriája egy éve kezdődött. Egy táblára még a leggyakrabban keresett lány nevét is kiírta azzal, hogy nem lakik ott.
KAPCSOLAT
Sokan anyagilag is támogatták a gyászoló családot. Egyik olvasója szerint csak azt akarta ezzel elérni, hogy felfigyeljenek rá és a könyveire.
KAPCSOLAT
A Hibrid művésznevű rapper szerint most összes bevétele Atis nevű zenésztársához kerülhet.
KAPCSOLAT
A rák után állítása szerint elvesztette az egyik veséjét, abortusza volt, és öngyilkos lett a testvére. Egyik sem volt igaz.
KAPCSOLAT
Az egyik vádlott úgy vélte, ki tud csalni újabb pénzeket, ezért filmbe illő sztorival állt elő.
KAPCSOLAT
A Ghostwatch alapozott meg az elkövetkezendő évtized nagy szellemes műalkotásainak, mint amilyen az Ideglelés is volt.
KAPCSOLAT
A polgármester 3 millió forintért vásárolta meg a sváb parasztházat, a családnak pedig haladékot sem adott a kiköltözéshez. Az ügy közben érdekes fordulatot vett, mert a rendőrség is nyomozni kezdett.
KAPCSOLAT
Az influenszer elmondása szerint rengeteg embert megkárosított anyagilag a nyirokmasszázzsal foglalkozó szélhámos.
KAPCSOLAT
A helyiek szerint a vállalkozó még most is járja az utcákat, és a házakhoz bekiabálva ajánlja fel a munkáját.
KAPCSOLAT
A megvádolt társai közül - jó üzletet remélve - többen voltak abban a tudatban, hogy a férfin keresztül hivatalos személyt vesztegetnek.
KAPCSOLAT
A főpolgármestert is simán megtévesztette a deepfake technológiával létrehozott kamu-Klicsko, csakúgy, mint számos európai kollégáját.
KAPCSOLAT
A cél egymillió dollár lett volna, amivel a leírás szerint segítettek volna kifizetni a színésznőnek a kártérítést. A GoFoundMe viszont hamar kiszúrta, hogy valami nem stimmel, így gyorsan le is állították a gyűjtést.
Népszerű
Ajánljuk