HÍREK
Politikai pártok országos és tagállami szervezeteinek, továbbá republikánusoknak és demokratáknak dolgozó konzultációs cégek számítógépes rendszereit érintették. A hackerek – a Microsoft szerint – az orosz kormányzathoz köthetők.
HÍREK
Brian Murphy, a belbiztonsági minisztérium hírszerzésért felelős volt államtitkár-helyettese azt állította, hogy nem akart eleget tenni felettesei kérésének, ezért törvénytelenül elmozdították az állásából. A kormány cáfolta az állításokat.
HÍREK
Azt mondta, az új elnöki ciklusban ismét „a történelem legnagyszerűbb gazdaságát építik újra”.
HÍREK
A first lady kampányolt egy kicsit férje mellett, de azt mondta, nem az ellenfele támadására használja az alkalmat.
HÍREK
Az elnökjelöltséghez a küldöttek 1276 voksára volt szükség, Donald Trump ezt perceken belül megszerezte.
HÍREK
Joe Biden azt ígérte, ha megbízzák őt az elnökséggel, akkor a legjobbakat hozza ki az amerikaiakból, nem pedig a legrosszabbakat, és „rendbe teszi Amerika lelkét”.
HÍREK
A volt first lady szerint elég időt kapott Trump, hogy bizonyítsa, alkalmas az ország vezetésére, de kudarcot vallott.
HÍREK
Néhány hete még úton-útfélen azt hangoztatta, hogy a levélszavazás csalás, erre most kiderült, ő is így fog szavazni.
HÍREK
Donald Trump szerint „a lassú Joe és a hamis Kamala együtt tökéletes pár, Amerikának rossz”. Barack Obama szerint viszont Biden „nagyon jól” döntött.
HÍREK
Több olyan helyen is stabil Biden-fölényt mérnek, ahol 2016-ban magabiztosan nyert a jelenlegi elnök.
HÍREK
Az amerikai elnök belpolitikai tanácsadója is azt mondta, november 3-án tartják az elnökválasztást, amit Trump is támogat.
HÍREK
Többen is megszólaltak a témában. Például Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi frakcióvezetője, aki szerint még háborúk idején sem volt rá példa, hogy elhalasszák a választásokat. Éppen ezért idén is meg fogják oldani.
HÍREK
A koronavírus-járvány, a gazdasági válság, az utcai tüntetések – pillanatnyilag mind Trump esélyei ellen szólnak a novemberi elnökválasztáson.
Népszerű
Ajánljuk