KÉK HÍREK
A férfi lakásában kiskorúakról is találtak képeket, az egyik amatőr pornófilm forgatása alatt pedig három baromfi is elpusztult.
KÉK HÍREK
„Ilyet az étteremben sem kapni” – mondta az egri törvényszék szerint a brigád egyik tagja.
KÉK HÍREK
A madár öt éve élt gazdáival, családtagként kezelték, és a környéken is nagyon kedvelték. Egy nap azonban eltűnt, és később értesültek róla, hogy egy – a házuk előtt dolgozó – közmunkás lopta el az állatot.
KÉK HÍREK
A pár az állatok etetéséről és itatásáról sem gondoskodott megfelelően, a kutyák nagy része kórosan lesoványodott.
KÉK HÍREK
Azért lőhettek rá az ebre, mert betévedt egy telephelyre. Állatkínzás gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség.
KÉK HÍREK
Beszélgetés Dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem munkatársával, aki kidolgozta a világon először az állatkínzás-ellenes indexet.
KÉK HÍREK
A biztos pusztulástól mentették meg a degucsaládot az Együtt A Kisállatokért Alapítvány munkatársai.
KÉK HÍREK
Régi közhely, hogy az, ahogyan a körülöttünk élő állatokkal bánunk, visszatükrözi egymáshoz, az emberekhez való viszonyunkat is. Nos, Sár József megható és megrázó történeteit olvasva nem lehetünk optimisták...
KÉK HÍREK
Nem elég, hogy Jonatán szinte járásképtelen a szaporítók durva bánásmódja miatt, még jelezni sem tudta, hogy baj van, mert nem tud ugatni.
Népszerű
Ajánljuk