KÖZÖSSÉG
A biztos pusztulástól mentették meg a degucsaládot az Együtt A Kisállatokért Alapítvány munkatársai.
KÖZÖSSÉG
Régi közhely, hogy az, ahogyan a körülöttünk élő állatokkal bánunk, visszatükrözi egymáshoz, az emberekhez való viszonyunkat is. Nos, Sár József megható és megrázó történeteit olvasva nem lehetünk optimisták...
KÖZÖSSÉG
Nem elég, hogy Jonatán szinte járásképtelen a szaporítók durva bánásmódja miatt, még jelezni sem tudta, hogy baj van, mert nem tud ugatni.
KÖZÖSSÉG
A 33 éves férfit még a helyszínen elfogták, azt mondta, hirtelen felindulásból cselekedett és nem akarta, hogy az állat elpusztuljon.
KÖZÖSSÉG
A Szakáll nevű ebre úgy találtak rá a gazdái, hogy egy nyílvessző állt ki a fejéből. Óriási szerencséjére azonban nem pusztult bele a támadásba.
KÖZÖSSÉG
A kutyát egy kötéllel kikötötték a kisteherautó rakterében. Vizet sem raktak ki neki, a tápot pedig nem érte el. Az állatot az újpesti rendőrök szabadították ki.
KÖZÖSSÉG
A bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, aki tavaly a vihar elől elmenekült állatot így akarta megbüntetni.
KÖZÖSSÉG
Szerencsére a helyi állatvédők még azelőtt megmentették a több mint 700 állatot, mielőtt éttermekhez kerültek volna húsként.
KÖZÖSSÉG
A cicának levágták a lábait, el kellett altatni. A helybéliek már több mint félmillió forintot felajánlottak a nyomravezetőnek.
KÖZÖSSÉG
Az állat még hazament gazdáihoz a brutális bántalmazás után, de hiába látták el az orvosok, később belehalt sérüléseibe.
Népszerű
Ajánljuk