KÖZÖSSÉG
Egy kormányzati program keretében országszerte több mint kétszáz hasonló intézménynek biztosítottak 500 kilogrammnyi állateledelt.
KÖZÖSSÉG
A felhívás futótűzként terjedt, de a kezdeményezők belátták: ennyi fát ültetni képtelenség.
KÖZÖSSÉG
Láthatsz rovart, vadmacskát, disznót, madarat olyan közelről, ahogy csak kevesen. A fotósnak köszönhetően beleshetsz kicsit az állatok világába.
KÖZÖSSÉG
A klímaváltozás következtében emelkedő tengerszint miatt az élőhelyük 30 százaléka víz alá került. És a még megmaradt élőhelyükön is komoly károkat okoz az emberi tevékenység.
KÖZÖSSÉG
Pen Farthing kollégáit nem engedték hazatérni a tálibok. Maga Farthing 84 kutyával és 79 macskával együtt landolt a londoni Heathrow reptéren.
KÖZÖSSÉG
Pen doktor nem távozik a csapata és az állatok nélkül, de eddig senki nem tett lépést a megmentésükre.
KÖZÖSSÉG
A kontinensen már évszázadok óta nem élnek tasmán ördögök a vadonban, most telepítéssel sikerült elérni, hogy elkezdjenek szaporodni.
KÖZÖSSÉG
Madarak, őzek, szamarak, bogarak – megannyi színes, érdekes, vidám vagy épp megható pillanat a természetből.
KÖZÖSSÉG
A cukiság-faktor mára szelekciós tényezővé vált a háziállatok tenyésztésében, ahogy a többi élőlényhez való viszonyunkban is. Ez pedig a kedvenceinkre és a bolygóra nézve is mérhetetlenül káros.
KÖZÖSSÉG
Néha olyan, mintha négylábú barátaink pontosan tudnák, miről beszélünk. Egy magyar kutatás most bebizonyította, ez sajnos csak szerintünk van így.
KÖZÖSSÉG
Az állat a vízben úszott, de mivel a lábai a meredek iszapos partfalon elsüllyedtek, nem tudott segítség nélkül kijutni. Fotók is készültek a bika-mentésről.
KÖZÖSSÉG
Vannak, amelyek képesek nemcsak üldözni, de akár alaposabban beléd is marni vagy épp megmérgezni.
KÖZÖSSÉG
Kína átgondolta a vadhúsfogyasztást, és tiltólistára tette a jobb sorsra érdemes állatokat, kérdés, betartják-e az emberek, és valóban jobb soruk lesz-e.
KÖZÖSSÉG
Milyen volt az új-guineai éneklő kutya, a jávai elefánt vagy például az erszényesfarkas? Tényleg láttak élő példányokat, vagy lehet, hogy azok egy más faj hasonló egyedei?
KÖZÖSSÉG
Tudtad, hogy a kék bálna kicsinye is hatalmas, nagyobb a súlya, mint egy elefántnak? És hallottál már a Megatheriumokról, a Titanoboákról, vagy az óriásfogú cápákról és a szuperkrokodilokról?
Népszerű
Ajánljuk