KÖZÖSSÉG
Most az asszony fiának kis házában húzzák meg magukat, emiatt azonban 5 gyerek a padláson, apjuk pedig a pincében alszik.
KÖZÖSSÉG
Nálunk a saját lakások ára a válságban visszaesett ugyan, ám 2015-től ugrásszerűen emelkedett.
KÖZÖSSÉG
Ha valaki albérletet keres gyakran szembesül azzal a ténnyel, hogy a közös költség is szerepel a rezsi elemi között, mint számára kötelezően fizetendő tétel. Jól van egy így?! Kinek is kellene ezt fizetni a tulajnak vagy a bérlőnek?
KÖZÖSSÉG
Tavaly október óta 7 százalékkal nőttek a kiadó lakások átlagos bérleti díja, Miskolcon viszont duplaannyi, 14 százalékos a drágulás mértéke.
KÖZÖSSÉG
A luxusfeleség nem szeretné gyermekeit idegen helyre vinni, ki is jelentette, hogy maradnak jelenlegi otthonukban.
KÖZÖSSÉG
Érden például 21 százalékkal emelkedtek az árak tavalyhoz képest, de északkeleten is sokkal drágábban lehet lakást bérelni.
KÖZÖSSÉG
30 év feletti felnőttek meséltek arról, miért élnek még mindig, vagy újra a szüleikkel, ahelyett, hogy albérletbe mennének vagy saját lakást vásárolnának. Mint kiderült, különböző okok miatt választják a mamahotelt.
KÖZÖSSÉG
Július vége és augusztus vége között nem volt áramelkedés sem Budapesten, sem az olyan egyetemvárosokban, mint Debrecen, Győr, Pécs vagy Miskolc.
KÖZÖSSÉG
Mit tapasztalt egy fiatal, aki épp lakásmegoldást keres és mit tanácsol az ingatlan szakértő?
KÖZÖSSÉG
Nem szívesen fogadnak be albérletbe kisgyerekes édesanyát, nehéz munkát találni, és ha nincs segítség, lehet, hogy a gyerekek állami gondozásba kerülnek, vagy az asszony visszatér a bántalmazó férfihoz.
KÖZÖSSÉG
A budai hegyvidéken lehet a legdrágábban lakást bérelni a fővárosban, vidéken pedig a nyugat-dunántúli megyeszékhelyeken.
KÖZÖSSÉG
A fiatalembereket közvetlenül a szerződéskötés előtt utasították el, ráadásul a tulajdonos nem is titkolta, hogy a homoszexualitásuk miatt.
KÖZÖSSÉG
Annáék története nem egyedi; sok sérült gyereket ápoló család költözik vidékre, mert nem tudják kifizetni a megnövekedett fővárosi bérleti díjakat.
KÖZÖSSÉG
Az egyik legnagyobb ingatlanportál adatai szerint a környéken a hasonló méretű lakásokért piaci alapon akár ennek a tízszeresét is elkérhetik.
KÖZÖSSÉG
A hirdetésekben - amelyekre egyre gyakrabban lehet rábukkanni az interneten - egyértelműen jelzik, hogy mit várnak el a leendő lakótól.
Népszerű
Ajánljuk