HÍREK
Toroczkai László szerint a Tisza Párt „aljas húzása” volt, hogy az alakuló ülésen úgy változtatták meg a napirendet, hogy a kivonulásuk a gyerekekkel szemben történjen. A pártelnök hangsúlyozta, ők valójában az Örömóda EU-himnuszként való lejátszása és a Tisza kampánydala ellen tiltakoztak.
HÍREK
Végig követtük az első nap eseményeit, többek között elkísértük a Tisza egyik legfiatalabb képviselőjét, de beszéltünk leendő miniszterekkel a parlament folyosóin, és persze ott voltunk a legfelemelőbb pillanatokban is. Egy fantasztikus nap összefoglalója.
HÍREK
Az emberek a feltűnő képviselőkkel, miniszterekkel is készíthettek egy szelfit, de a legtöbben csak táncoltak, énekeltek.
HÍREK
Hajdúszoboszlón az egyik TISZA sziget pikniket szervezett, de beiktatási bulikkal készültek külföldön is. Például Londonban és Brüsszelben is összegyűltek a magyarok.
HÍREK
A sükösdi Sugo Tamburazenekar az Országgyűlés alakuló ülésén zenélt Magyar Péter meghívására. A képviselők közül többen könnyekig hatódtak, míg mások lelkesen énekeltek a gyerekekkel együtt.
HÍREK
A Kossuth téren igazi piknik hangulat alakult ki, miközben a sokaság kivetítőkőn követi a parlament alakuló ülését. Délután ünnepélyes zászlófelvonással folytatódik a program.
HÍREK
A miniszterelnök néhány másodpercig állt a korona előtt a fiaival, majd hosszasan beszélgettek egymással. Magyar Péter családja külön páholyt kapott az ülésterem szintjén.
HÍREK
Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően szavaztak az új parlament tagjai az alelnökök személyéről. A jegyzőket szintén megválasztották.
HÍREK
Az Országgyűlés új elnöke szerénységet és alázatot ígért az urizálás és a magamutogatás helyett. Rögtön elrendelte, hogy tizenkét év után kerüljön vissza az Európai Unió zászlaja a Parlament épületére.
HÍREK
Pedig a választás előtt az egyház vezető gyakran megfordultak a fideszes rendezvényeken. Hiányzott az Országgyűlés alakuló üléséről Balog Zoltán is.
HÍREK
Az új Országgyűlés alakuló ülésén titkos szavazással Forsthoffer Ágnest választották meg az Országgyűlés új elnökének. A Tisza Párt alelnöke 193 igen és 2 nem szavazatot kapott.
HÍREK
Az államfő konstruktív együttműködést javasolt az ország sorsát előre vivő, a nemzetet felemelő, a békét és a közélet nyugalmát erősítő ügyekben. Beszéde végén azt javasolta, hogy az új Országgyűlés Magyar Pétert válassza meg miniszterelnöknek.
HÍREK
A rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy hétvégén tartják az Országgyűlés alakuló ülését, és az első alkalommal választják meg az alakuló ülés napján a miniszterelnököt.
HÍREK
Arról is megkérdeztük a Kossuth téri esemény résztvevőit, hogy kritikusak maradnak-e a Tisza-kormánnyal szemben.
HÍREK
Vitányi István, a parlament korelnöke véletlenül az előtte felszólaló Sulyok Tamás szövegét ismételte meg az Országgyűlés alakuló ülésén. A kis baki után rövid időn belül helyreállt a rend.
HÍREK
Üdvrivalgás fogadta a Kossuth téren a Tisza-frakció érkező tagjait. A politikusok Magyar Péter vezetésével folytatták útjukat az Országházba, és rövid időre megálltak a Szent Korona előtt.
HÍREK
Szombaton 10 órakor kezdődik az új Országgyűlés alakuló ülése az Országházban. Mutatjuk, hol nézheted élőben.
Népszerű
Ajánljuk