EGER
A belvárost idén is szépen feldekorálták és az este gyönyörű látványt nyújt. Most egy kis sétára invitálunk benneteket.
EGER
A Dzsámira gyerekrajzokat is vetítenek majd, az alkotásokra pedig várják a közönség szavazatit.
EGER
Az advent előtti utolsó napon gyakorlatilag mindenki viselt maszkot, de a kötelező távolság tartása nem volt könnyű.
EGER
Élőben közvetítik majd a gyertyagyújtást, egy videointerjú-sorozatban pedig hírességek mondják el az adventtel kapcsolatos emlékeiket.
EGER
Ebben az évben is a 2-es vonalán tette meg első útját az ünnepi dekorációba bújtatott, fényárban úszó jármű.
EGER
Közeleg az advent, az ünnepvárás, amikor karácsonyig minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát az adventi koszorún.
EGER
Megtévesztő a látvány, ha nem tudnánk, hogy mindjárt itt az év vége, bizony már a rügyeket lesnénk.
EGER
Siófokon vidám évzáró bulival, puncs party-val búcsúztathatod az óévet, de lehet korizni és sportolni is.
EGER
Többek között szabadtéri korcsolyapálya, szalmalabirintus, Mesés Kastély várja a kicsiket és szüleiket. No meg a csodás látványosságok a belvárosban.
EGER
Két óra alatt meglett az eredeti cél, az 1 millió. Magyarország leghíresebb macskája azért kampányol, hogy minél többen segítsék a hajléktalanokat és a nehéz sorsúakat.
EGER
Szebbnél szebb meséket rejtett a Menőmanók blog szerzője csokoládé helyett az adventi naptár ablakaiba
Népszerű
Ajánljuk