KÖZÖSSÉG
A terrortámadás után több hajléktalan is segített a sebesülteken. Az emberek most összefogtak, hogy megjutalmazzák önzetlenségüket.
KÖZÖSSÉG
Az országos felsőoktatási jótékonykodás során 18 intézményben gyűjtöttek tartós élelmiszert hátrányos helyzetű családoknak.
KÖZÖSSÉG
Dávid 3 éves kora óra látássérült. Felesége nővérként dolgozott, de sajnos megbetegedett, így már nem tud dolgozni. Segíts nekik, ha tudsz!
KÖZÖSSÉG
Márta két gyerekével él egy kis házban. 25 éves lánya Down-szindrómás, 16 éves fia még tanul. Év elején, amikor elfogyott a tüzelőjük, Márta segítséget kért.
KÖZÖSSÉG
Addig adj, amíg élsz - vallja a milliárdos, aki teljesen hétköznapi életet él, turistaosztályon repül, és egyszerű lakásban lakik.
KÖZÖSSÉG
Josh Katrick 1200 ember közül lett a szerencsés nyertes, de ő úgy gondolta, hogy a díjat inkább olyanoknak adja át, akik nála jobban rászorulnak a segítségre.
KÖZÖSSÉG
"Az erkölcsi felháborodás és az együttérzés közösen hozta létre kezdeményezésünket" - írja Facebook-oldalán a csoport.
KÖZÖSSÉG
A mélyszegénységben élő kisfiú kézzel írt, megható levele rövid idő alatt bejárta az internetet. Sokan próbálják szebbé tenni a karácsonyát.
KÖZÖSSÉG
Kézzel írt levele szerint az öt éves kisfiú édesanyjával és testvéreivel nagyon nehéz körülmények között él.
KÖZÖSSÉG
Lipthay Antal, a volt tulajdonos abban reménykedik, hogy ezzel a gyönyörű épület ismét megnyithatja kapuit a látogatók előtt.
KÖZÖSSÉG
A kis Natasha betegsége annyira megrendítette tanárát, hogy titokban elvégeztette a vizsgálatot, így kiderült, alkalmas donornak.
KÖZÖSSÉG
Győri Gábor, aki segítség nélkül egy pohár vizet sem tud meginni, a Facebook-on kért segítséget és máris hatalmas összeget kapott.
KÖZÖSSÉG
A Redphoto adományodért cserébe készíti rólad, családodról, és a Bátor tábor lakóit támogatod.
Népszerű
Ajánljuk