FELFEDEZŐ
Kutatók alaposan megvizsgálták a témát, és kiderítették, hogy az eddigi teóriák hibásak voltak, mert egy egészen más testrész mérete mutatja meg a férfi nemiszerv méretét.
FELFEDEZŐ
A nemkívánatos tartalmak korlátozását a gyermekvédelmi törvényjavaslat keretében nyújtották be a Parlamentnek,
FELFEDEZŐ
A szörnyű jelenetet élőben közvetítette a CNN. A nagyon megégett férfit hordágyon vitték el a parkból.
FELFEDEZŐ
Itt nem istenítik az amerikai eszméket, itt nincs földöntúli erővel felvértezett főszereplő, aki lázadóként beviszi a végső csapást az elnyomó birodalomnak. Itt a háború szörnyűségeit láthatjuk, pártatlan háborús tudósítók lencséin keresztül. Jelige: „Ne engedje, hogy megöljenek!”
FELFEDEZŐ
A stáb egy leves miatt lesz rosszul, az igen erős hallucinogén anyagtól rengetegen kerültek kórházba, ahol teljes káoszt okoztak. A korabeli nyomozás nem vezetett eredményre.
FELFEDEZŐ
A férfi családja azért emelt panaszt, mert a rendőrök a helyszínre nem hívtak mentőt, és mert a testi kényszer szerintük nem volt jogszerű.
FELFEDEZŐ
A rendőrök vetettek végett a verekedésnek, tizenegy embert állítottak elő, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
FELFEDEZŐ
Egy hétig kereste a családja és a rendőrség is, mire rátaláltak a tinilányra. Ekkor derült ki, hogy mit művelt vele az apja.
FELFEDEZŐ
Jogerősen is elítélték a kemecsei rémet. Ez azonban nem gyógyítja be az okozott sebeket – derül ki abból, amit az áldozata és a nő testvére mondott.
FELFEDEZŐ
Rituális gyilkosságok elkövetésében állapodott meg a négy ember. Akadt olyan áldozat, akinek a vérével szertartást is végeztek egy lakásban.
FELFEDEZŐ
A férfit már korábban kétszer elítélték, a törvény értelmében erőszakos többszörös visszaeső. Így az újabb súlyos bűncselekményért kötelező az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása vele szemben.
FELFEDEZŐ
Újabb részletek derültek ki a megölt szerb kislány, Danka Ilic haláláról. A helyieket sokkolták a történtek.
FELFEDEZŐ
Egy elkóborolt szamár miatt kellett meghalni a bosszúszomjas brazil férfi apjának. A gyilkos végül túlélte a tárgyalótermi támadást, pedig még többször fejbe is kólintották.
FELFEDEZŐ
A két férfi hidegvérrel többször is visszatért a szeméttelepre, ahol a gyerek holttestét elrejtették. Az egyik szomszéd szerint az egyik férfinak unokája is van, nem értik, hogy tehetett ilyet.
FELFEDEZŐ
Tévedni emberi dolog. Az élet folyamán rengeteg rossz döntést hozunk. A majomember esetében ezt egyértelműen az előzeteseket vágó cég és a marketingesek hozták meg. Akik látták az említett pár perces kedvcsinálókat, azok olyan elvárásokkal fognak beülni a filmre, amit sajnos nem tud teljesíteni.
FELFEDEZŐ
A lány mindkét combját megharapta a kutya, de arcát is érték súlyos támadások. Az egész család hosszú és nehéz időszak elé néz, hiszen a kislányra még helyreállító műtétek sora vár.
FELFEDEZŐ
A felvételen az látható, ahogy Mehmet Palaz másokkal együtt ünnepel egy erkélyen, majd az leszakad alattuk. A török önkormányzati választáson legtöbb helyet szerző ellenzéki párt, a CHP vezetőhelyettese szörnyethalt a balesetben.
Népszerű
Ajánljuk