KÉK HÍREK
A rendőrség egy 37 éves ír férfit gyanúsít a gyilkossággal. A hatóság úgy hiszik, a férfi kocsiba tette a holttestet, és vidékre hajtott, hogy ott rejtse el az áldozatot. A gyilkosság indítékáról egyelőre nincsen információ.
KÉK HÍREK
Az arizonai rendőrség az áldozat testvérének állítása szerint nem hajlandó megfelelően tájékoztatni őt az ügy további fejleményeiről.
KÉK HÍREK
Az egyikük az énekes kíséretének tagja, a másik két vádlott pedig a szálloda alkalmazottja, akik feltehetően kábítószert adtak Payne-nek.
KÉK HÍREK
A férfi a vita napján 120 ütéssel végzett a feleségével, majd a fürdőszobában vízbe fojtotta két és fél éves kislányukat is.
KÉK HÍREK
A rendőrség korábbi közleményében azt írta, hogy egy 18 éves férfi támadt rá a volt barátnője anyjára. Most kiderült, hogy Révész Zsuzsa volt az áldozat.
KÉK HÍREK
Tavaly Magyarországon 247-en fagytak meg, míg a hasonló népességű és hidegebb téli éghajlatú Ausztriában mindössze 35-en.
KÉK HÍREK
Texasban szigorú abortusztörvények szabályozzák az orvosi ellátást: egy terhes lány három különböző kórházban próbált segítséget kérni súlyos állapota miatt. Az orvosok félelme, hogy beavatkozásuk jogi következményekkel járhat, végül az életébe került.
KÉK HÍREK
A családnak már most is havi szinten milliós kiadásai vannak az ápolással összefüggésben. Dudás Miki dühös, hogy ezt nem azok fizetik, akik miatt ilyen helyzetbe került az édesapja.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a 44 éves férfit nem ismerte 20 éves gyilkosa. A Király utca egy romos lakásában végzett áldozatával a fiatal férfi.
KÉK HÍREK
A férfi a hírek szerint nem tudta feldolgozni a 2019-es tragédiát. Búcsúlevelében állítólag elhunyt párjának írt.
KÉK HÍREK
A nyomozók még mindig keresik a pontos választ, ezért a kisfiú maradványait még nem adták ki a családjának.
KÉK HÍREK
Egy volt diák elmesélte, hogy vele is „túl kedves volt”, végül a szülei találtak még a telefonjában a férfi üzeneteit, és segítséget kértek, de az akkori intézményvezető azt tanácsolta nekik, hogy keressenek másik iskolát.
KÉK HÍREK
Az egyik szemtanú szerint valamilyen szer hatása alatt állhatott a férfi. Utazás közben lefotózta és feljelentette a rendőrségen a szatírt.
KÉK HÍREK
A bántalmazott Gisèle Pelicot vallomást tett az avignoni bíróságon. Férje, Dominique Pelicot bevallotta, hogy férfiakat toborzott az internetről, hogy megerőszakolják feleségét, miközben az erős nyugtatók hatása alatt állt.
KÉK HÍREK
A fiú elmondása szerint egy kerítő hozta össze a hírességgel. Állítólag egy márkás sportcipőt ajánlottak neki szexuális szolgáltatásért cserébe.
Népszerű
Ajánljuk