Vilmos herceg bérlője vagyok – ekkora vihart még nem láttam, nálunk még van áram, de a szomszédos településen már nincs
Társlapunk, a Sassy közölt egy személyes beszámolót a Nagy-Britanniában tomboló viharról. A cikk érdekessége, hogy a szerző személyesen Vilmos hercegtől bérli a házat, amelyben él. Erről korábban ebben a cikkünkben írtunk.
A Sassy-ban megjelent cikket változtatás nélkül közöljük:
Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.
Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.
Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.
Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.
Üvöltő szelek és tajtékos napok Cornwallban
A viharunk neve Darragh és pénteken érkezett, mintha csak leugrott volna Cornwallba egy hosszú hétvégére. Izmos fickó, és kitartó, már második napja rázza a házat szakadatlanul. A 90 centis falak nem sokat foglalkoznak vele, de a kéményeken befütyül a szél, az ablakon befúj, és ha az eső is megeredne, még be is nyomná a vizet - de szerencsére esőből mi itt a déli csücsökben nem kapunk, az a walesieknek jutott.
Oké, most, hogy leültem a padlóra, módosítok: a 200 éves falak érezhetően nem reagálnak a szélre,
A tető jól bírja, de elég zajos az élet most ebben a csodás György-korabeli farmházban. És a zaj nem tőlünk, emberektől ered. Az ablaktáblák rázkódnak a keretükben, ha nem akarsz megőrülni, mindenféle papírfecnikkel ékeled ki a felhúzható táblákat, így csak a beáramló levegőnek adsz több helyet, a zörgésnek nem. A házban - és gyanítom, ez Angliában nem egyedi - a gipszkartonnal borított belső falakon szellőzőket helyeztek el, ezeket, ha nem is tetszenek, nem szabad eltakarni, mert nem és kész. A mieink most szépen dúdolgatnak, hol magasabb hangon, hol átváltanak egészen mély bömbölésbe, mert a viharos szél alaposan átmossa a járataikat.
Sokezer háztartás maradt áram nélkül a megyében, a legtöbb esetben fák dőltek a vezetékekre, de ami fura, a szolgáltató azt ígéri, két-három óra múlva már vissza is kapcsolja őket. Nem lennék a szerelőik helyében.
A közeli városban tényleg katasztrófahelyzet van. Téglakerítéseket döntött ki a vihar, házak tetejét ragadta el és vitte magával, majd szórta szét mindenfelé. Darragh egyik legnagyobb fogása azonban egy nagymotor, amit felkapott, és arrébb ledobott az útra. De nem jár a vonat sem, hiszen a síneken is fák hevernek, és hát a repülőkről már ne is beszéljünk. Hét vége van és Advent, de az adventi vásárokat és minden egyéb programot is töröltek. Szerencsére az én kedvencem, a Dickens éj csak a jövő héten lesz, kedvemre kiborzonghatom majd magam a sok jelmezes figura közt az éjszakai kisvárosban.
Most látszik csak igazán, hogy miért nőnek ferdén a fák Cornwallban. Ezek az őrült viharok mindig észak-nyugat felől érkeznek, és már egész kiskoruktól irányba állítják a fák törzsét. És az is értelmet nyert, hogy miért van annyi mélyút errefelé, miközben olyan gyönyörű a táj, hogy direkt sajnálod, hogy eltakarják előled a kőfalak és lombok autózás közben.
A meteorológiai szolgálat borostyán riasztást adott ki, az már csak egy fokozattal van az életveszélyes vörös alatt.
A felhőkön átdereng a nap fénye, és hiába vagyunk 3 kilométerre a tengertől, az ablakaink már vastagon tajtékosak, mert a szél vígan viszi magával tovább azt, amit az óceán felszínén felkapott. Ha tajték van ott, hát a tajték jön vele. Mások rosszabbul jártak, egyiküknek trambulin akadt a kéményébe a szomszédságban, a másikuknak a kőkerítését döntötte le a vihar.
egykedvűen rágják a hullámzó füvet, és nyomát sem látni rajtuk annak, hogy zavarná őket ez a Darragh nevű időjárási képződmény.
Reggel gyorsan bedobtam a mosógépbe egy nagy plédet, igazán nem gondoltam végig, hogy a teregetés ma macerás lehet. Amikor elkészült, kimentem vele - ahogy szoktam - a kertbe, hogy kiterítsem. Aztán megpróbáltam rátenni a kötélre - ahogy szoktam -, de kiderült, hogy mennyire alulbecsültem a szél erejét. Végül kíváncsiságból kb. 4-5 percig hagytam, hogy a vihar rángassa és tépje, miközben tartottam az egyik felét. Amikor behoztam, a műszálas takaró a frissen, napon szárított ruha illatát árasztva száraz volt. Ilyen szupergyors szárítógépem még nem volt soha.
Bár reggel óta azt nézegettem, ahogy a ház mellett vezető ösvényen vidáman sétáltatják a kutyáikat a cornish emberek, én, aki más égövön nőttem fel, úgy terveztem, hogy ki sem teszem a lábam ma a házból, mégis csak azt kérték a hatóságok, hogy mindenki vigyázzon magára. Csakhogy hiába tervezek, ha a kutya hirtelen nincs jól, és el kell vinni az állatorvoshoz. Úgyhogy mégis felvettem a kapucnis kabátomat, hogy beüljünk a kocsiba, és elguruljunk a dokihoz.
pedig mi egy nagyjából szélvédett völgyben lakunk. Végül sikerült beülni, és ugyan durván taszigálta a kocsit a vihar, azért elindultunk. Az utak üresek, mint otthon karácsony szenteste, néhány kíváncsian sétáló gyereken kívül alig volt élő ember a házak közt. De amikor megálltunk, szinte alányúlt az autónak egy újabb hirtelen széllökés, rángatta, emelgette, szerencsére nem kapta fel, mint a fent említett nagymotort, vagy épp ennek az étteremnek a tetejét:
A túra végén egész felbátorodva értünk haza a lányommal: miért ne próbálnánk ki mi is a sétát ezen a kivételesen száraz decemberi napon? Hát, a kapuig azért eljutottunk. Ott
Jelnek vettem, úgyhogy még várunk a sétával egy kicsit.
Azt mondják, az állatok megérzik a vihar közeledtét. Talán emiatt falták fel egy nap alatt a madarak a madáretető teljes tartalmát (ami azért máskor néhány napig kitart).
Egyedül voltam otthon, és épp főztem. Nem hangos dolog az ilyesmi, néha kifut a víz a villanytűzhelyre, az szapora pattogó hangot szokott adni.
Na, megint nem figyeltem - gondoltam, amikor meghallottam a fura hangot nagyjából a tűzhely irányából. Odamentem, de ott semmi nem futott ki.
Mindenesetre fura - morfondíroztam, és eszembe jutott jóindulatú szellem-lakótársunk.- Ezek szerint ő viccelődik velem.
Csakhogy a csendben megint meghallottam. Már inkább a tűzhely melletti falból érkezett a hang, mocorgás, matatás, majd váratlanul a fejem fölött mozdult meg, pedig a kétszintes ház földszintjén voltam. Szóval a dolog az álmennyezetben szaladgált kitartóan oda és vissza. Nem lettem nyugodt tőle. Hol csend volt, hol újra kezdte, csak figyeltem, ahogy lassan felderítette a fejem fölötti világot. Tegnap estére átjutott a nappali fölötti plafonba, ott talán még hangosabb és ijesztőbb a matatása.
Egyébként abban bízom, hogy csak a vihar elől cuccolt be valami olyan nyíláson, amit nem látok kívül a falakon sehol, és nem arra készül, hogy itt húzza ki a telet, és közben felnevel néhány alomnyi utódot. Mert akkor mégis megeshet, amitől egész este, mindkét este féltem: hogy átrágja magát a plafonon, és egyszer csak váratlanul előttem terem, bármilyen állat is legyen - én meg csak bámulok rá, kővé válva.
