KULT
A Rovatból

Villantós Vivi és szégyellős Pamela a színen – ilyen volt A Nagy Duett első adása

Szabó Eszti kritikája az ország legnézettebb show-járól, amelynek vasárnap indult az újabb évada.


Vasárnap este végre elindult a Nagy Duett n-szer tíz a huszonharmadikon szériája, amit, ha az ember másnap reggel a neten néz meg, nem kell végigszenvednie a reklámokat. A mókát Tilla indította, és kiderült, hogy a szabályok semmit sem változtak: 12 páros van, egy profi énekes taggal és valakivel, aki épp másról híres. Idén versenyez majd szóvivő és gasztrokibic, ám mellettük több színész is akad.

(Nekik amúgy elméletben nem kell tudniuk énekelni? Ábel Anita, Ábrahám Edit, Simon Kornél? Hhhmm? Ők ebben a műsorban elvileg amatőrök, de a színészek amúgy miért nem számítanak profinak? Na mindegy, ez rajtam kívül valószínűleg senkit sem érdekel, haladjunk, elnézést a karakterfecsérlésért.)

A zsűriben idén is olyan híres énekesek kaptak helyet, mint Szulák Andrea, Kasza Tibor és Cookie. (Direkt utánanéztem: eredeti neve Szelba Christian George , édesapja magyar.) Az ítészgárda szokásos vicceskedése után elindult a valódi móka, és az első blokk legnagyobb tanulsága, hogy Tilla még mindig elképesztően profi. Ezer éve minden hülyeségért képes lelkesedni, sosem túl sok, viszont éppen elég harsány, és mellé mindig vidám és energikus.

Tényleg az egész királyi udvar egyik legprofibb tagja az udvaribolond, már ha szabad ilyet mondani.

Mádai Vivien és Csipa indította a mókát a Rapülők egyik dalával. "Jóból is megárt a sok!" – zárta rövidre a kisfilmben közös gyakorlásukat Csipa. "Ha még nem is érted, nagy a baj..." - egészítette ki a mentor biztató gondolatait az énektanár.

Első fellépőnek lenni egy énekversenyen tapasztalatból mondom, hogy hálátlan dolog. Még minden néző épp vacsorázik otthon, szisszenti a sört, pakolja a hűtőbe a tejet, jégkrémet és az afrikai harcsát, hogy ki ne engedjen, mint a múltkor, hogy verjebele a%!!//%%/==(%!/. Másképpen: ilyenkor egy hasonló műsorban még nincs igazán hangulat, nem volt a színpadon előttünk egy ügyes versenyző, aki felhúzna, vagy egy béna, aki szintén. Ebben az esetben marha nehéz volt a nóta is, hiszen nem csak énekelni kellett, hanem rappelni is, tényleg minden körülmény adott volt ahhoz, hogy a Rapülők nótájával kínosan induljon a nap. A szereplők mégis jól megoldották, nem volt fájó hallgatni és nem volt ciki sem. Vivien aranyosan hozta az énekelni nem tudó amatőr szerepét, nem is nagyon volt más választása. Ám lehetett volna szégyentelenül kínos is a dal, ehhez képest a páros élte a bulit, Vivi nem görcsölt rá, Csipa pedig profi, ötvenhármas pulzussal bármikor lenyom egy tévés élőt.

Videó: Mádai Vivien és Csipa: Túr Dö Flanc

Villantós Vivi a színen! – kommentálta Tilla, majd a zsűri is mondott valamit. Jöhet a következő: Janicsák Veca és Simon Kornél produkciója. Simon Kornélnak jó hangja van (mert színész!!!), és nyilván Vecának is, én simán adnék nekik a Sweet Dreamsnél nehezebb nótát is. Mellesleg volt valami technikai bibi is, amit csak a zsűri vett észre.

Egyéb: Kasza Tibi mindenbe beleszól, Szulák Andi hajszíne tök jó.

A folytatásban Erdei Zsolt és Judy vette birtokba a színpadot a Táncolj, cigánylány című mély, professzionális és autentikus szerzeménnyel.

23

„Az ének, az szórakoztatóbb, mint a boksz, mert itt nem vágják szájba az embert” – mondja próbák során Madár. „Honnan tudod?!” – tette fel a költői kérdést Judy, majd elindult a romabuli, amit kedélyesen végignótázott a jópofa páros.

A zsűri túl szemérmesnek tartotta Judyt, majd ugyanazokat a pontokat osztották ki már harmadik alkalommal: Kasza 10, Szulák 9, Cooky 10. Rettentő izgalmas így a verseny.

Stohl Luca és Peller Károly énekelt negyedikként valami számmal, amit - mea culpa - soha életemben nem hallottam, ebből következik, hogy valószínűleg hatalmas sláger lehet mostanában. Sajnos ezzel szemben nem valami nagy versenynóta. Nem tisztem az okoskodás, nyilván nem élet-halál harc egy ilyen műsor és senki nem veszi komolyan, tudom én is. Ám mégis azt mondom:

hasonló versenybe ne olyan dalt válasszunk, amit szeretünk, vagy imádunk, ami kedvencünk, amire sokat buliztunk nyáron, hanem ami jó versenydal, tehát valamennyire ismert, mellette úgynevezett ívvel rendelkezik, épül, van egy domináns énekdallama is, nem csak például szavak beröfögéséből álló diszkó.

Videó: Stohl Luca és Peller Károly: A Little Party Never Killed Nobody

A zsűri imádta, biztos haverok.

Győrfi Pál és Fábián Juli KFT-t dalolt, szerintem aranyos, de kínos volt, bocsánat a rajongóknak, és nem Győrfi Pál miatt. Fábián Juli biztos, hogy egy nagy énekes, de most úgy akart vicces lenni, hogy túljátszotta, miközben úgy látszott, nem élvezi ezt a műsort egyáltalán. Szerencsére Szulák imádja őt, rá is írt Facebookon, jó tudni. Az ítélet 30 pont, mi vaaan?

Videó: Győrfi Pál és Fábián Juli: Balatoni nyár

Ezek után Ábrahám Edit és Vastag Csaba folytatta a bulit. Érdemes figyelni az énektanár beszólásait a produkciót megelőző kisfilmekben, mert Csík Sándorban egy méltatlanul mellőzött humorista bújik meg. A Ringó vállú csengeri violámat énekelték. Amúgy miért?

Úgy értem: M.I.É.R.T.?

Sőt, inkább így: miért!!!!!!! Elfogyott a Máté Péter, a Demjén, a rádiósláger, a cigánynóta? Mi volt ezzel a cél? A lepattanó szavazatok megkaparintása 79-103 korosztályban? Egyébként Ábrahám Edit nem is amatőr, tök jó a hangja (mivel színész, de mindegy), tuti, hogy mostanra elfogytak a civilek.

45

A zsűri belejött, jópofák, igen Szulák Andi is, akiről tudjuk, hogy jófej, de arra nem volt garancia, hogy spontán is vicces lesz. Szerintem ő az első női zsűritag evör, aki eképpen is humoros. A többi csajnál mindig éreztem egy erőltetett csípősséget, jópofizást. A legszuperebb az, hogy végre egy nő, aki poénjai elhangzása után nem röhög saját magán, ezzel jelezve a humortalan nagyközönség számára, hogy amúgy fergeteges tréfát mondott az imént.

Tolvai Reni és Danny Blue (Kékesi Dániel, bocs Dani) előadása következett. Valami tök régi slágert énekeltek, amitől az egykori Harlem diszkó és 14 éves korom vizezett boros kólái jutottak eszembe. No limit. A profi énekesnek könnyű dolga volt, Dannyt szívatta némiképp a rap, ez épp fordítva lett volna elegáns. Természetesen az is lehet, Danny kérte, hogy ne legyen énekes része a dalban.

Mindezek után Ábel Anita színművész és Emilio vette birtokba a színpadot. Emil hangja juuujj <3. Egyébként Anita is tök jó volt, előadásnak tűnt a produkciójuk és nem szenvedésnek, ami azért minőségi lépés az egyes szintek között.

6789

A buli Apáti Bence (<3) és Vincze Lilla nótájával folytatódott. Bence szintén nem rossz, az a baj. Pedig a dal marha nehéz lehetett egy amatőrnek, akit azért ilyen helyzetbe nem hoztam volna.

Videó: Vincze Lilla és Apáti Bence: Az Operaház fantomja

Hódi Pamela és Jolly (Tarcsi Zoltán, pardon) a Hafananát vállalta be. A próbán jöttek rá, hogy szuahéliül van, nem mintha kiderült volna számukra, hogy ez a dal nyelve, szerzője, vagy a ritmusképlete.

Pamela állítása szerint önbizalomhiányos, sosem énekel, a próbán is csak háttal volt rá hajlandó. Csípősebb nyelvű újságírókban és szemfüles televíziónézőkben megfogalmazódhatna az az evidencia, hogy akkor mi a bánatnak vállal be egy ilyen műsort, de hát a válasz tudjuk, hol keresendő, nincs is ezzel semmi baj, nekik sincs ingyen a hónapos retek a Tescóban.

A produkcióhoz Jolly a telekgerendási nagycirkusz nyugdíjazott porondmesterének gúnyáját kapta meg, Pamela pedig Medveczky Ilona egyik nem használt fellépőruháját. Amúgy aranyosak voltak, Jollyval mákja van Pamelának, a mulatós közönség biztos fáradhatatlanul nyomja majd az sms-eket rájuk minden egyes héten.

1011

Vannak ugyebár, akik imidzsének jót tesz egy ilyen műsor, mert az illető celeb mondjuk karót nyeltnek vagy pózernek tűnik, aztán kiderül, hogy valójában cuki és bevállalja a bénaságait. Ám rosszul is elsülhet, ha komoly előadók nem tudnak igazán felszabadultan idióták lenni, és kínos lesz az egész. Fábián Julit én személy szerint ettől féltettem, miközben néztem. Zimány Lindával kapcsolatban is hasonló kérdéseken lamentáltam, de úgy tűnik, hogy Linda bevállal majd ezt-azt. Most Oláh Gergővel dalolt egy Maroon 5 dalt. Nem derült ki, hogy ki választotta, de ő szerintem ne válasszon több nótát. Ügyesek voltak, de sajnos ez sem jó versenydal, a fejhanggal pedig rengeteg alkalmat ad a ciki visongásra. Kasza is hasonlókra utalt, de azért megkapták a 29 pontjukat.

121314

Utolsó produkcióként Sági Szilárd és Völgyesi Gabi énekelt. 30 villatallér.

Végül a pontok összeadása és a szavazás eredményeinek kiértékelése következett. Három első és 9 második helyezett lett (!), a kétkörös közönségszavazás eredményeképpen végül Fábián Juli és Győrfi Pál párosa esett ki. Jobb lesz nekik így, azt hiszem.

Na. Ez volt tehát a Nagy Duett első adása, szuper volt, szórakoztató, vicces, hozta, amit kell. Este Magyarország-Svédország jégkorong meccs 7-től a Tüskében, azzal majd kipihenjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: