Varga Judit visszafizette a csokot, amit a balatoni házukra kaptak
2017-ben kaptak tízmillió forintot a balatonhenyei házukra, ami a miniszter szerint nem nyaraló. Azonban sosem költöztek be az ingatlanba, és lejárt a felmentési idő.
Varga Judit már visszafizette a Magyar Államkincstárnak az igénybevett csokot - írta az Igazságügyi Minisztérium a Telex kérdésére. A lap azért kereste meg a tárcát a kérdéssel, mert úgy számoltak, hogy április-májusban járt le az ötéves moratórium, amit az állami támogatással járó családi otthonteremtési kedvezményt folyósító banktól kaptak.
Eddig volt ideje az igazásgügyi miniszternek arra, hogy vagy visszafizesse a pénzt, vagy beköltözzön a balatoni házba.
2021-ben derült ki, hogy Varga Judit 2017 októberében 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt kaptak a balatonhenyei házukra. A csok szabályai azonban tiltják, hogy nyaralóra vagy bármely olyan ingatlanra vegyen fel valaki támogatást, ahol ő vagy gyerekei nem életvitelszerűen laknak. Emellett a támogatott személyeknek (szülőknek és a gyerekeknek is) a vissza nem térítendő folyósítást követő tíz évig kell életvitelszerűen a támogatott lakásban lakniuk.
Varga vagyonnyilatkozata szerint a balatonhenyei háza nem is nyaraló, hanem családi ház. Az igazságügyi miniszter és családja azonban nem költöztek a Balatonra, hanem Budapesten éltek, mert mindketten itt dolgoztak. Ezért a csoktámogatást folyósító banktól kérték: öt évig ne kelljen az ingatlanban élniük.
Pár a Telex ránézett az ingatlan tulajdoni lapjára, és kiderült: arról idén április 24-én lekerült a csok, ahogy már a jelzálog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom sincs érvényben, amit a csokszerződések megkötése után az adott ingatlanra az állam bejegyez. A lap kérdéseire a minisztérium azt írta:
„A baloldali sajtó korábbi hamis híresztelésével ellentétben, dr. Varga Judit nem miniszterként, hanem jóval közéleti tevékenysége megkezdése előtt, három gyermek édesanyjaként igényelte a csokot férjével a balatonhenyei családi lakóházuk (nem nyaraló!) építéséhez 2017-ben. (2018 májusában lett államtitkár.)
2019-ben kapta meg a balatoni ingatlan a jogerős használatba vételi engedélyt, azonban a megváltozott munkakörülmények miatt a család is élt a 16/2016-os kormányrendelet adta lehetőséggel, és 5 éves felmentési időt kaptak az alól, hogy állandó lakosként az ingatlanba költözzenek. Időközben dr. Varga Judit már visszafizette a Magyar Államkincstárnak az igénybevett csokot.”
A válaszból az nem derült ki, hogy a miniszter mikor fizette vissza ezt pénzt.
Varga Judit már visszafizette a Magyar Államkincstárnak az igénybevett csokot - írta az Igazságügyi Minisztérium a Telex kérdésére. A lap azért kereste meg a tárcát a kérdéssel, mert úgy számoltak, hogy április-májusban járt le az ötéves moratórium, amit az állami támogatással járó családi otthonteremtési kedvezményt folyósító banktól kaptak.
Eddig volt ideje az igazásgügyi miniszternek arra, hogy vagy visszafizesse a pénzt, vagy beköltözzön a balatoni házba.
2021-ben derült ki, hogy Varga Judit 2017 októberében 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt kaptak a balatonhenyei házukra. A csok szabályai azonban tiltják, hogy nyaralóra vagy bármely olyan ingatlanra vegyen fel valaki támogatást, ahol ő vagy gyerekei nem életvitelszerűen laknak. Emellett a támogatott személyeknek (szülőknek és a gyerekeknek is) a vissza nem térítendő folyósítást követő tíz évig kell életvitelszerűen a támogatott lakásban lakniuk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Varga Judit mindössze három szóval reagált arra, hogy Orbán Viktor vele példálózott
Orbán Viktor a kormány és az ország viszonyát Varga Judit és Magyar Péter bántalmazó kapcsolatához hasonlította. Varga Judit egy mindössze háromszavas, rejtélyes mondattal reagált a volt miniszterelnök bejegyzésére.
„A kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az egész országgal. Úgy is mondhatom, hogy ma az ország a Varga Judit” – írta ki közösségi-oldalára szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök. A szöveg mellé Orbán azt is odaírta: „Team Judit”.
A Telex kérdésére a politikai szerepvállalástól visszavonult volt igazságügyi miniszter mindössze három szóval reagált: „Mindig van kiút.”
Varga Judit ugyanezt az üzenetet fűzte ahhoz a kapcsolati erőszakról szóló kisfilmhez is, amelyet a lemondása után tett közzé a közösségi oldalán.
A volt igazságügyi miniszter 2024-ben állította azt, hogy házasságuk alatt Magyar fizikailag és verbálisan is bántalmazta. Magyar Péter ezeket a vádakat korábban úgy kommentálta, hogy azok „totálisan abszurdak és minden valóságalapot nélkülöznek”, és szerinte a lejárató információkat Rogán Antal és a „suttogó propaganda” terjeszti róla.
„A kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az egész országgal. Úgy is mondhatom, hogy ma az ország a Varga Judit” – írta ki közösségi-oldalára szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök. A szöveg mellé Orbán azt is odaírta: „Team Judit”.
A Telex kérdésére a politikai szerepvállalástól visszavonult volt igazságügyi miniszter mindössze három szóval reagált: „Mindig van kiút.”
Varga Judit ugyanezt az üzenetet fűzte ahhoz a kapcsolati erőszakról szóló kisfilmhez is, amelyet a lemondása után tett közzé a közösségi oldalán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Stumpf István: A korrupció bizonyos elemei még a miniszterelnök asztaláig is elértek
Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere a Fidesz kampányának egybites üzeneteit és a fiatalság elpártolását is a bukás okai között sorolta.
„Megbukott a NER rendszere, véget ért az Orbán-rendszer” – jelentette ki Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, aki az április 12-i „súlyos vereség” után értékelte a helyzetet, és a Fidesz működésének alapjait kérdőjelezte meg.
A volt miniszter szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bukását egyfajta morális válság is okozta. „A becsületesen és tisztességesen dolgozó individualizmus polgári erényét elnyomta a kivagyiságon alapuló kalmári közszellem” – mondta.
Stumpf arról beszélt, hogy „a korrupció bizonyos elemei még a miniszterelnök dolgozószobájának asztaláig is elértek.”
Szerinte a Fidesz már 2022 után elvesztette erkölcsi vezető szerepét, a párton belül pedig „megszűnt a visszacsatolás”, miközben a társadalom nehezen viselte a klientúra túlkapásait.
A belső működési problémák között említette a generációs feszültséget és azt, hogy a vezetők kiválasztásánál a szakmai szempontok háttérbe szorultak. „A túlzott lojalitáson alapuló szempontok felülírták a szakmai elemeket” – fogalmazott a korábbi miniszter, aki egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztosként is dolgozott.
A választási kampányt is bírálta, amely szerinte „kontraproduktív volt, egybites üzenetekkel”.
A politikai pozicionálás kudarcáról azt mondta: „Nem tudtuk megakadályozni, hogy a Tisza a jövőt, mi pedig a múltat jelentsük.”
Stumpf szerint a középosztály fellázadt, mert féltette a státuszát, a Z generációt pedig a párt nem tudta kezelni.
A kiutat a helyi közösségek – értelmiségiek, gazdák, vállalkozók – visszahódításában és a „nemzeti tőkés osztály” bevonásában látja, mert ahogy mondta, „nem hagyunk senkit az útszélén”. A feladat szerinte most az, hogy megállítsák „a józan ész trónfosztását”, és eljöjjön „a cselekvő optimizmus ideje”.
„Megbukott a NER rendszere, véget ért az Orbán-rendszer” – jelentette ki Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, aki az április 12-i „súlyos vereség” után értékelte a helyzetet, és a Fidesz működésének alapjait kérdőjelezte meg.
A volt miniszter szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bukását egyfajta morális válság is okozta. „A becsületesen és tisztességesen dolgozó individualizmus polgári erényét elnyomta a kivagyiságon alapuló kalmári közszellem” – mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hidvéghi a Fidesz kommunikációjáról: Dominánssá vált a modorosság, a dölyf, a felfuvalkodottság és az arrogancia
Hidvéghi Balázs a Fidesz tisztújítóján mondott kíméletlen beszédet a párt választási kampányáról. A képviselő szerint a háborúra és békére épülő üzenetek nem találkoztak a választók többségének álláspontjával.
„Megkopott a valóságérzékelésünk, a korábbiakhoz képest zagyvább és szanaszét szaladó kampányban mind stílusban, mind tartalomban messze kerültünk saját magunktól és a polgári hangulattól” – ezzel a szokatlanul éles és nyílt önkritikával értékelte a Fidesz választási kampányát Hidvéghi Balázs a párt szombati tisztújító kongresszusán. Az országgyűlési képviselő diagnózist adott arról, mi vezetett a vereséghez.
Hidvéghi szerint a Fidesz háborúra és békére épülő kampánya nem találkozott a választók többségének álláspontjával, a választás pedig népszavazássá változott a kormánypárt ellen. Úgy látja, „az idei divat a Fidesz elleni szavazás lett”. Ennek okait gazdasági és morális tényezőkben látja. Rámutatott, hogy a magyar gazdaság évek óta alulteljesít, és a Fidesz nem tudott magyarázatot adni arra, miért Magyarországot sújtotta a legdrámaibb mértékben az infláció a régióban.
„A szavazók sokkal kevésbé tolerálták a hibákat, a hozzánk köthető elit kérkedő életmódját, korrupciós vádakat, tisztázatlan, következmények nélküli ügyeket” – mondta.
A problémák másik gyökerének a kegyelmi ügyet nevezte, amely szerinte a kormányzás morális alapjait érintette. Úgy véli, védhetetlen és megbocsáthatatlan bűn volt, hogy a Fidesz két egykori sztárpolitikusa, Novák Katalin és Varga Judit éppen a gyermekvédelem területén hibázott. Szerinte ez vezetett oda, hogy a Szőlő utcai botrány is ekkorára tudott nőni, és ott sem történt „megnyugvást hozó felelősségrevonás”.
„Az ott szerzett erkölcsi sérülésünk a kormányzásunk morális alapjait érintette. Ez a seb soha nem gyógyult be, mert nem tisztult ki” – jelentette ki.
A képviselő szerint a Fidesz az elmúlt években elvesztette korábbi támogatói bázisának, a keresztény középosztálynak és az értelmiségnek egy jelentős részét. Ennek okát a kommunikációs stílus eldurvulásában látja. „Dominánssá vált a modorosság, a dölyf, a felfuvalkodottság és az arrogancia. Ezen csak rontott a Fidesz-kormányzás alatt helyzetbe hozott és meggazdagodott elit fennhéjazó viselkedése” – mondta, hozzátéve, hogy a kivagyiság különösen rosszul hat a nehéz gazdasági helyzetben.
A kampány külpolitikai fókuszát is bírálta, ami szerinte nem találkozott a magyarok identitásával. Úgy látja, a választók belefáradtak a Brüsszellel szembeni állandó harcba, az ukrán vezetéssel való konfrontáció pedig akaratlanul is az oroszpártiság vádját erősítette. „Az ukrán vezetéssel szembeni folyamatos és egyre kiélezettebbé váló konfrontáció végül óhatatlanul betolta a Fideszt az oroszpártiság térfelére, attól függetlenül, hogy erre nem volt szándék és nem a valóság” – magyarázta. Ennek abszurditását mutatta szerinte, hogy 36 évvel a rendszerváltás után Orbán Viktorral szemben skandálták azt, hogy „Ruszkik haza”.
A jövő feladatairól szólva Hidvéghi arról beszélt, hogy a Fidesznek meg kell védenie magát Magyar Péter „agresszióra és megbélyegzésre épülő stratégiájával” szemben. Ehhez új stílusra, új szereplőkre és a választókat valóban érdeklő témákra van szükség. „Meg kell védenünk magunkat, a Fidesz és az emberek közös eredményét, és Orbán Viktor kivételes politikai teljesítményét itthon és külföldön” – hangsúlyozta, majd azzal zárta, hogy a pártnak vissza kell találnia a könnyedséghez, a humorhoz és az öniróniához.
„Megkopott a valóságérzékelésünk, a korábbiakhoz képest zagyvább és szanaszét szaladó kampányban mind stílusban, mind tartalomban messze kerültünk saját magunktól és a polgári hangulattól” – ezzel a szokatlanul éles és nyílt önkritikával értékelte a Fidesz választási kampányát Hidvéghi Balázs a párt szombati tisztújító kongresszusán. Az országgyűlési képviselő diagnózist adott arról, mi vezetett a vereséghez.
Hidvéghi szerint a Fidesz háborúra és békére épülő kampánya nem találkozott a választók többségének álláspontjával, a választás pedig népszavazássá változott a kormánypárt ellen. Úgy látja, „az idei divat a Fidesz elleni szavazás lett”. Ennek okait gazdasági és morális tényezőkben látja. Rámutatott, hogy a magyar gazdaság évek óta alulteljesít, és a Fidesz nem tudott magyarázatot adni arra, miért Magyarországot sújtotta a legdrámaibb mértékben az infláció a régióban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Semmi kedvem megváltozni” – mondta Orbán Viktor, miután ismét ő lett a Fidesz elnöke
A Fidesz ismét megválasztott elnöke azt mondta, nem érdekli sem a dicsőség, sem a hírnév, vagyona sincs, van viszont egy jó életrajza, és azt nem fogja a végén elrontani.
A Fidesz-kongresszuson újra megválasztották Orbán Viktort a párt elnökének.
Az elnök elmondta, hogy a Fideszre és a KDNP-re is úgy gondolt, mik akik készek évtizedet áldozni arra, hogy megteremtsék a szuverén Magyarországot. Szerinte a 22 évben arra vártak és azért dolgoztak, hogy a „történelem ura” megadja a kormányzati hatalmat, amivel ezt megteremthetik a „rajongva szeretett hazánknak”.
2010-ben azt érezte, hogy ez lesz Magyarország utolsó esélye erre, mielőtt „elnyelné a nyugati globalista liberális világ feneketlen bendője”. Úgy vélte, hogy ehhez 20 évre lesz szükség, de közbejött a Covid-járvány, a háború és a migráns-invázió is. 16 évig a többség jól harcolt, de a végén a többség letette a fegyvert.
Beszélt arról is, hogy az ellenfeleket ismeri, és tudja, hogy Magyarországra milyen jövő vár: „jönnek az idegenek, és kizsebelik Magyarországot” - közölte.
Köszönő beszédében azt is közölte, hogy tudja, hogy most jönnie kell a fiataloknak. Ezért csak egy évre kérte a megbízást. Becsületbeli ügynek tartotta, hogy a vereeség után lemondott, de ebben a helyzetben nem áll félre. Elnökként úgy akarja átadni a pártot a fiataloknak, hogy az majd a győzelemre legyen esélyes. Ezt a munkát el is fogom végezni - tette hozzá.
"Én nem árulok, ti meg nem vesztek velem zsákbamacskát. Tudjátok, hogy semmi kedvem megváltozni". Nem tesz fordulatot, nem fog "herebere partikra" járni, nem festi magát másnak, és fiatalabb sem akar lenni - közölte. "Örülük, hogy sikerült 63 éves koromig elvergődnöm" - mondta.
Nem hátrál meg, "kuruc vagyok" és csak a nemzeti politika érdekeli. Sem a pénz, sem a nemzetközi elismerés nem csábítja. Szolgálni akarja a hazáját. Nem érdekli a dicsőség, a hírnév, vagyona sincs, de van egy jó életrajza, és azt nem fogja a végén elrontani - közölte.
A kongresszus megválasztott a négy alelnököt is. Orbán Viktorra 729-en szavaztak, nyolcan nem voksoltak. Gál Kinga 701 szavatot kapott, Bóka János 711-et, Gyopáros Alpár 717-et, Kreicsi Bálint 701-et, így ők lettek az elalelnök.