HÍREK
A Rovatból

Vajon mi várható a budapesti temetőkben idén mindenszentekkor?

És mennyire tartják veszélyesnek a temetői gyertyagyújtást az olvasóink? Erre szerettünk volna választ kapni.
Szegedi Éva - szmo.hu
2020. október 17.



Több ismerősöm is úgy döntött, hogy idén nem megy ki a temetőbe mindenszentek napján, elhunyt szerettei sírjához mécsest gyújtani. Mindegyikük 70 év körüli. Félnek. Akad, aki a lépcsőházban is maszkot visel. Amennyire csak lehet, kerülik a találkozást más emberekkel, fél éve hallgatják azt, hogy ők a legveszélyeztetettebb korosztály tagjai.

Nem szeretnék vállalni a kockázatot, hogy megfertőződnek a koronavírussal.

Egyiküknek sincsen saját autója, a budapesti tömegközlekedést pedig nem szeretnék igénybe venni, mert tapasztalataik szerint mindenszentek és halottak napja környékén zsúfoltak a járatok. De van, aki akkor sem menne ki, ha rokon vagy ismerős autóval elvinné, mert most „zavarná a tolongás a temető bejáratánál”.

Bennem is felmerült a kérdés, hogy mi lesz idén a temetői gyertyagyújtással.

Részben azért, mert a szomszédos Szlovákiában, az emelkedő esetszámok miatt – mint arról az Új Szó beszámolt – október első heteiben felmerült az a lehetőség is, hogy mindenszentek idején ismét kijárási tilalmat rendelhetnek el. Igor Matovič szlovák miniszterelnök akkor azt mondta: „A hozzátartozóink emlékére gyertyát gyújtani természetesen fontos dolog, de kicsit gondolkodjunk el. Az elhunytak lennének az utolsók, akik ebben a helyzetben a szemünkre hánynák, hogy egy vagy két hónappal később mentünk ki a sírhoz, vagy esetleg otthon gyújtottunk gyertyát.”

A bejelentés hatalmas felzúdulást keltett a lap Facebook oldalának követői között, nagyon sokan írták azt, hogy őket semmilyen intézkedés nem érdekli, ők akkor is kimennek a szeretteik sírjához. Szlovákiában október 15-én a járványstáb, a válságstáb és a kormány szigorúbb intézkedéseket vezetett be, ám a jelek szerint sokaknak már elegük van ezekből. Ezzel kapcsolatban Martin Vančo publicista azt írta: „A lezárás és az országosan egyformán érvényes korlátozások érthetőek voltak a járvány első hulláma alatt, tavasszal semmit sem tudtunk a koronavírusról és nem is lehettünk felkészülve semmire. De a második hullám alatt már kicsit másképp működhetnének a dolgok. Az intézkedések sok ember egzisztenciáját veszélyeztetik, ezért az országos tiszti főorvostól többet várnánk annál, hogy a sajtótájékoztatóján felsorolja a tiltásokat. Ahhoz, hogy elfogadja ezt a lakosság, alaposan, érhetően el kell magyarázni, számokkal alátámasztani, miért van minderre szükség, miért elkerülhetetlen mindez, miért nem létezik más megoldás.”

Mivel nálunk is emelkedett a fertőzöttek száma, sőt, a halálozások negatív rekordokat értek el az utóbbi hetekben, különösen az utóbbi napokban, szerettük volna megtudni, hogy a mi olvasóinknak mi a véleménye az esetleges újabb korlátozásokról. Arról, ha szükség esetén például azt kérik az emberektől, hogy idén mindenszentekkor inkább maradjanak otthon és úgy emlékezzenek meg az elhunytakról? A Szeretlek Magyarország és a I love Budapest oldalunkon egy-egy posztban kértük az olvasókat, mondják meg, mit gondolnak erről.

Többen is azt írták, hogy a temetők a szabadban vannak, megfelelő távolságot lehet tartani egymástól, a családtagok utazhatnak együtt, egy autóban. Volt, aki hozzátette, hogy ott is maradhat a maszkhasználat, sőt, egy hozzászóló felvetette, hogy a temetők készülhetnének hosszabb nyitvatartási idővel az ünnepet megelőző és követő héten.

„Akik eddig kimentek, most is kimennek. Aki eddig otthon gyújtott egy mécsest, most is otthon fog. Aki nagyon tart a vírustól, majd maszkban lesz. Nem gondolom, hogy erről lemondanak az emberek.”

„Én mindenképpen kimegyek a temetőbe. Ha már boltba mehetek, akkor a temetőbe is.”

„Mindenkinek joga van kimenni a temetőbe megemlékezni, függetlenül attól, hogy idős-e vagy sem. Aki idős és fél, az ne menjen. Szerintem mindenki el tudja dönteni, hogy kimegy-e vagy sem, az idősebb korosztály is.”

„Nyugodtan ki lehet menni csak ne várjuk meg a tömeget, bármelyik nap ki lehet menni.”

Mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy hiába van lehetőség a távolságtartásra a temetőben, ha tömegközlekedéssel utazik oda, és sorban áll virágért.

„Mivel nagyon messzire kellene utaznom, ezért én itthon fogok gyertyát gyújtani.”

„Ėn gondoltam rá, mivel idősek vagyunk. Otthon is lehet rájuk gondolni minden nap, és gyertyát gyújtani.”

„Évente többször szoktam vinni virágot, mécsest, így nekem nem csak egy nap a megemlékezés az elhunyt szeretteimről, és kifejezetten nem is szoktam menni ilyenkor.”

„A szívben gyászolsz, nem a temetőben.”

„Szerintem ha rendszeresen megemlékezünk róluk, gondolunk rájuk, teljesen mindegy, hogy ezt helyileg hol tesszük. Azt se értem, hogy miért kell mindenkinek az év ugyanazon napján megrohamoznia a temetőket. Miért nem a megholt születése/névnapján megy? És akkor nem lenne egyszerre több száz ember egy helyen.”

Szerettük volna megtudni, hogy a budapesti temetők hogyan készülnek idén a kialakult helyzetre való tekintettel a november elsejei eseményre.

A temetkezések rendjéről, a ravatalozó használatáról találtunk rendelkezést a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. honlapján egy felugró ablakban, de cikkünk elkészültéig külön a mindenszentekről és halottak napjáról nem. Ezért a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. számára az alábbi kérdéseket küldtük el:

- Miként készülnek fel most, a koronavírus-járvány idején a budapesti temetők a várható növekvő látogatószámra?

- Milyen óvintézkedéseket készülnek bevezetni az október 31-november 1-november 2-i hétvégére?

- Sem a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. honlapján, sem az Intézet Facebook-oldalán nem találtam kifejezetten a mindenszentekre-halottak napjára vonatkozó, óvintézkedésekről szóló lakossági tájékoztatást. Milyen tájékoztatást tesznek közzé?

- Mivel Mindenszentekkor, halottak napján rengeteg idős ember indul el a temetőbe a szeretteik sírjához, és magam is úgy tapasztaltam, hogy ilyenkor zsúfolásig megtelnek például a Farkasréti temetőt érintő villamosok, nem tartanak-e attól, hogy éppen a legveszélyeztetettebb korosztály körében berobban a járvány a halottak napja után?

- Tervezik-e esetleg a tavaszi hullám alatt a kereskedelmi egységekben már használt életkori idősávok bevezetését erre az időszakra a budapesti temetőkben?

- Hogyan lehet elkerülni a zsúfoltságot halottak napja környékén a budapesti temetőkben?

- Szükség esetén Önök gondoskodnak-e kézfertőtlenítők, eldobható maszkok, eldobható kesztyűk biztosításáról a budapesti temetők bejáratánál?

- Tekintettel a járvány erősödésére, terveik közt szerepel-e adott esetben a budapesti temetők lezárása a halottak napi időszakra?

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. válaszlevelében ez állt:

„Társaságunk az idei évben még Halottak napját megelőzően (várhatóan a jövő héten) MTI közleményt szándékozik kiadni, így kérdéseire választ fog kapni. Azzal a megjegyzéssel, hogy olyan rendelkezések bevezetésére válik lehetőség, mely szinkronban van a mindenkori operatív törzs, illetve a kormány által kiadottakkal.

Kérjük, kísérje figyelemmel a híradásokat!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor alatt élő adásban rogyott össze egy papírdoboz
A miniszterelnök beköszönt a Patrióta élő adásába, de nem számítottak rá. Hellyel kínálták, de ő visszautasította, és mást választott. Hiba volt.


Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.

Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.

Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.

Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.

Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök nem érti az emberek gondjait, és nem is akar velük foglalkozni. Úgy véli, Orbán saját hívei is érzik a gyengeséget.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter programpontjainak és új szereplőinek bejelentése után Orbán Viktor is felszólalt Kötcsén. A miniszterelnök a szokásos Polgári Piknik keretében hosszú világpolitikai elemzést adott, majd arról beszélt, hogy a Fidesz vezeti a közvéleménykutatásokat, ők az esélyesek, és hosszan sorolta, szerinte milyen borzalmas következménnyel járna egy Tisza-kormány.

A miniszterelnöki beszédre nem sokkal később már reagált is Magyar Péter a Facebookon: a Tisza Párt vezetője élesen bírálta a miniszterelnököt, és úgy fogalmazott: „A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot.”

Magyar szerint beszédes volt a helyszín is. „Érdekes volt nézni a kordonokkal és TEK-esek százaival védett sátorban ülő janicsárok döbbent arckifejezését. Ők is pontosan érezték, hogy ez ma itt a vég kezdete.” Úgy látja, a miniszterelnök „ma bebizonyította, hogy nem érti a magyar emberek problémáit és nem is akar azokkal foglalkozni”.

A politikus posztjában arról is írt, hogy

„a megélhetési tapsolók reggel talán még bíztak abban, hogy tényleg létezik a győzelmi terv, vagy valami orbáni V-2-es csodafegyver, de egy óra után belátták, hogy ez a jacht elment”.

Hozzátette: „Nem véletlenül zárta a török császár a világmegfejtését a sajátjainak szánt leplezetlen fenyegetéssel.”

Magyar Péter szerint érdemes lesz figyelni, hogy

„az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát”.

Azt írta, a Tisza Párt közösségének mostantól még nagyobb a felelőssége, mert szerinte ez az egyetlen politikai erő, amely képes kormányozni, visszarántani az országot „a szakadék széléről” és egy működő, emberséges Magyarországot építeni.

Posztja végén úgy fogalmazott: „Munkára fel! Zászlókat a magasba, fel győzelemre!” A bejegyzést azzal zárta, hogy gratulált Orbán Viktornak és feleségének 39. házassági évfordulójukhoz, és hozzátette: „A negyvenediket már egy Tisza-kormány alatt tudják ünnepelni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor a világpolitikáról: Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen.
A miniszterelnök szerint a teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 07.



Orbán Viktor a 2025-ös kötcsei beszédében részletesen szólt a világpolitika fejleményeiről is.

„Tavaly számos kérdést hagytunk nyitva. Idén szinte mindegyikre megkaptuk a választ. Lesz-e új amerikai elnök és politika? Lett. Lesz-e új német kormány? Lett. Kikászálódik-e Franciaország a kormányválságokból? Nem? Visszatérhet-e újra a V4? Igen. Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen. Sikerül-e megoldania az uniónak az alapdilemmáját, amit az euró testesít meg? Nem. Ezek voltak a kérdések, ezeket a válaszokat kaptuk” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: nemcsak új amerikai elnök van, de új geostratégiai politika is van.

Orbán úgy gondolja: ha ez a globális kereskedelmi rend fennmarad, az USA riválisai jobban kerülnek ki ebből, mint maga az Államok. A teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.

„Az első ilyen az, hogy Kínának behozhatatlan demográfiai, technológiai és tőkeelőnye van, kínai beszállító nélkül nem működik az amerikai gazdaság és a kínaiak végül hitelezőkké válnak. Szembenéztek azzal a ténnyel is, hogy Oroszország a háborút megnyerte.

Csapatok küldése nélkül az orosz győzelem elkerülhetetlen, viszont csapatokat nem küldenek. A következő években Oroszországot Kínáról nem lehet leválasztani” – mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint Kína katonai beavatkozás nélkül be fogja integrálni a délkelet-ázsiai országokat a gazdaságába, az Egyesült Államok pedig – Orbán olvasatában – azt is belátta, hogy Európa gyenge.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a sajátjainak üzente: Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve
Azt üzente, hogy mindenki tegyen meg mindent, mert mindent alá kell rendelni a győzelmüknek. Kötcsén tartott előadást a miniszterelnök.


Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.

A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:

„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”

– a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.

…és az ostoba csinovnyikok megtapsolják. Teljesen beteg.
byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary

Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: