Újra előkerült a Redditen a fotó, amin Angelina Jolie megcsókolja a bátyját. A sztár testvére azonban még évekkel ezelőtt tisztázta az ügyet, szerinte ez csak egy kedves gesztus volt.
Jolie 2000-ben, mindössze 24 évesen nyerte el az Oscar-díjat az Észvesztő című filmben nyújtott alakításáért. Köszöntő beszédében bátyja előtt tisztelgett, aki elkísérte őt az ünnepségre. Kissé zavarodottan akkor azt mondta: „Sokkos állapotban vagyok, és most nagyon szerelmes vagyok a bátyámba.”
"Csak megölelt, és azt mondta, hogy szeret, és tudom, hogy nagyon örül nekem. És köszönöm ezt."
Az embereknek sok kérdésük volt az üggyel kapcsolatban, de Jolie és Haven azóta igyekezett tisztázni a furcsa jelenetet, sőt Jolie is „szánalmasnak” nevezte az erre adott választ.
Az Entertainment Weeklynek elmondta: "A szüleim nagyon szerették azt a pillanatot, és ez mindig is számít."
2007-ben Haven ezt mondta a Daily Mailnek: "Nem francia csókot adtam Angie-nek. Ami történt az egyszerű és kedves gesztus volt csak.
Felfújták és nagy dolgot csináltak belőle.”
Az újra felbukkanó fotó miatt egyes Reddit-felhasználókban felmerült, milyen furcsa idők is voltak valójában a 2000-es évek, és nehezen érthető meg a hírhedt testvéri pillanat.
Van, aki kategorikusan elítéli, ami történt: „Nem, nem hiszem, hogy bárki el tudná magyarázni” - írta egy kommentelő.
Mások azonban máshogy értékelik: „A megbotránkoztatásért csinálta. Profi előadás volt."
Újra előkerült a Redditen a fotó, amin Angelina Jolie megcsókolja a bátyját. A sztár testvére azonban még évekkel ezelőtt tisztázta az ügyet, szerinte ez csak egy kedves gesztus volt.
Jolie 2000-ben, mindössze 24 évesen nyerte el az Oscar-díjat az Észvesztő című filmben nyújtott alakításáért. Köszöntő beszédében bátyja előtt tisztelgett, aki elkísérte őt az ünnepségre. Kissé zavarodottan akkor azt mondta: „Sokkos állapotban vagyok, és most nagyon szerelmes vagyok a bátyámba.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.
Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.
„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.
A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:
„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”
Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.
Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.
Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.
Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”
– mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.
Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.
A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, hogy nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.
„Ennek többféle fizikai akadálya van. Egyik például, hogy akkor forog a Nyerő. Ez nagyon fontos. Így nehezen diszponálható dolog. És nekem szent meggyőződésem, hogy úgyis kiszórnának. Mert én egy olyan karakter vagyok, akiről mindenki azt feltételezné, hogy gyilkos. Harmadik este, teljesen váratlanul felbontanám a borítékot, és kinyírnának, mert túl nagy falat vagyok. Hacsak nem választanának meg gyilkosnak”
– fogalmazott.
Azt is elárulta, hogy szereti a műsort, és amikor csak tudja, követi az eseményeket. Egyik nagy kedvence az idei évadban Hajdú Péter lett.
„Olyan béna, hogy szórakoztató”
– mondta róla.
Azokról, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást pedig kemény kritikát fogalmazott meg.
„Borzasztóan labilisak, önképzavarosak és gyengék sokan. Eltűnik a tükör, kapnak egy csomó rossz kritikát, és hányan kikészültek abba, hogy őket gyilkosnak gondolják. De azért mentek oda, hogy gonoszok legyenek. Ettől nem készülsz ki… Nem sírod el magad… A sírás mögött van egy labilis önkép, borzasztó önértékelés, személyiség.
Rettenetes bizonytalanok, látom rajtuk: önmagukban, a hitükben, a világképükben, a saját magabiztosságukban. Eltűnik mindenféle visszajelzés, vagy kapnak három negatívat, kettő meg nem úgy jelez vissza, és megborulnak. Ha van egy határozott önképed, nem készülsz ki. Ez mégiscsak egy tévéműsor”
– mondta.
Balázs még kulisszatitkokat is elárult. Elárulta, hogy minél tovább marad játékban valaki, annál többet visz haza, a szereplők ugyanis napidíjért vállalják a szereplést.