KULT
A Rovatból

Turák Péter: Győző olyan börtönben volt, ahol nincsenek őrök, de sokkal keményebb, mint bármelyik

Őrök nélküli börtön, állandó életveszély, kollektív gyilkosság. A Szigorúan őrizetlen című könyv egy magyar drogfutár valós történetét dolgozza fel, aki évekig raboskodott Venezuelában, a világ egyik legkeményebb börtönében.


A 21. század kiadónál jelent meg Turák Péter Szigorúan őrizetlen című könyve, amelyben régi ismerőse, Győző filmbe illő történetét írta meg arról, miként került be Venezuela egyik legdurvább börtönébe.

– Az első kérdés nyilván az, ami felmerül az emberben, honnan az ismeretség Győzővel, és volt-e korábban bármi kapcsolódásod ehhez a világhoz?

– Szerencsére nem volt kapcsolódásom, ne is legyen. Régóta karatézom, még fiatalon találkoztam Győzővel, mindketten válogatott kerettagok voltunk.

Aki a sport világát ismeri az tudja, hogy ott erős, örök életre szóló barátságok köttetnek.

Miután abbahagytuk a versenyzést, elváltak útjaink, és nagyon sokáig nem tudtam, mi van vele. Egy karatés ismerősön keresztül hallottam először, hogy Győző drogcsempészés miatt lebukott Venezuelában, és egy olyan börtönben van, ahol nincsenek őrök. Ezen persze jól elszörnyülködtünk. Aztán ez az ismerős mindig hozta az újabb híreket.

Végül valamivel a Covid előtt érkezett haza Győző, találkoztunk egy eseményen, és kértem, hogy meséljen. A végén ott kötöttünk ki, hogy mi lenne, ha elmondaná ezt az érdekes sztorit, én pedig megírnám könyvben. Eleinte húzódoztam, mert bár újságíró vagyok, könyvet még nem írtam. De végül jött a Covid, lett egy csomó időm, ezért beadtam a derekamat.

– Mi volt a célod? Egyszerűen csak megírni egy jó sztorit, vagy láttál benne edukációs lehetőséget?

– Mint mondtam, sosem volt közöm ehhez a világhoz, de mindig is érdekelt, hogy milyen lehet belülről. Néztem ezzel kapcsolatos filmeket, dokumentumfilmeket, hogy különböző börtönökben milyen az élet. Volt bennem valami szörnyülködéssel vegyes kíváncsiság. Amikor azt hallottam, hogy Győző olyan börtönben van, ahol nincsenek őrök, az nagyon felpiszkálta a kíváncsiságomat, hogy ez mégis hogy lehet?

Azt hiszem, a könyvnek is ez a legnagyobb érdekessége, hogy megmutatja ezt a börtöntársadalmat az érdekességeivel, izgalmaival, fonákságaival együtt.

– Téged mi lepett meg a legjobban?

– A börtönélet kettőssége. Egyfelelő sokkal nagyobb szabadságot ad, mint az európai börtönök. Például hetente kétszer-háromszor van látogatás, amikor a börtön átalakul zsibvásárrá. Bejönnek az ismerősök, barátok, családtagok, és adni-venni lehet a dolgokat. Ez az őrök nélküli börtön éltető ereje. Például a rabok nem kapnak ételt, azt ették, amit látogatáskor kaptak vagy vettek. De igaz ez a tisztálkodószerekre és a ruhára is.

Persze ez a szabadság rengeteg szörnyűséget hozott magával. Helyenként a rabok törvényei még sokkal szigorúbbak is voltak, mint odakint. Ha például valaki lopott, akkor annak egy “vesszőfutáson” kellett végigmennie, amit találóbb lenne “késfutásnak” nevezni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a rabok egymással szemben felsorakoztak, a bűnös pedig végigfutott köztük, és futás közben mindenkinek késsel bele kellett szúrnia egyet.

Voltaképp egy kollektív gyilkosságról beszélünk. Amiben részt kellett venni, mert ha nem veszel részt, akkor te leszel a következő.

– A hírekben időnként olvassuk, hogy drogcsempészeket kaptak el, akik kapszulákba rejtett kábítószert nyeltek. Bevallom, én mindig ilyen kicsi bogyókat képzeltem el, mint amit gyógyszertárban kapunk. A könyvből tudtam meg, hogy azért itt finoman szólva másról van szó. Hogy kell ezt elképzelni?

– Igen, Győző szerint ezek nem ilyen picikék, hanem akkorák, mint mondjuk egy mini mandarin. Egybe lenyelni nem olyan könnyű, főleg, ha valaki stresszesebb. A másik pedig, hogy ha lenyeltél elég kapszulát, azt meg is kell tartani a testben egy fél napig. Ezek a drog utak elindulnak Dél-Amerikából, és az USA-ban vagy Európában érnek véget.

Ehhez is kell egyfelől valamiféle alkalmasság, és megvan a trükkje is, miként lehet lenyelni a kapszulákat.

A könyvben erről is részletesebben írok.

– Már érintettük, hogy ez a börtönélet mennyi veszéllyel járt. A könyv szerint Győző maga is közvetlen életveszélybe került.

– Többször is. Egyszer például álmában le akarták szúrni. Szerencsére ő ezt valahogy megérezte, és még időben felébredt, hogy elhárítsa a támadást.

Annak valószínűleg rasszista indítéka lehetett. Az európaiak helyzetét ugyanis az is nehezíti az ottani börtönökben, hogy arrafelé a fehér ember számít kisebbségnek, és

épp úgy él velük szemben a rasszizmus, mint ahogy mondjuk Európában sokan kirekesztik a színesbőrűeket.

– Ami engem a legjobban megdöbbentett, hogy azok az önkéntesek, akik elvileg azért jártak a börtönbe, hogy segítsenek a raboknak, valójában ők is a drogüzlet részesei voltak.

– Akik a látogatásokra bementek, azok vagy családtagok voltak, vagy segítő szervezetek tagjai, de sokan számításból vettek ebben részt. Sokan egyenesen drogot vittek be a börtönbe, de olyan is akadt, aki a kiszabadult rabokat alkalmazta drogfutárnak.

– Hogy lehet életben maradni hosszú éveken át egy ilyen közegben?

– Győző túlélő típus. Szerintem a kitartás és a fegyelem, amit fiatalon a sport révén felszedett, nagyban hozzájárult, hogy túlélje. Én biztos nem éltem volna túl mindazt, amin ő átesett, de szerintem egy átlagember sem. Amikor bekerült, onnantól azon dolgozott, hogyan kerülhet ki minél hamarabb.

Ügyes, leleményes emberről van szó, aki mindig megtalálta a megfelelő utat, hogy ép lélekkel kerüljön ki onnan.

Ő inkább simlis, mint bűnöző, még ha belekeveredett is ebbe a világba. Bármilyen furcsa kimondani, de szerintem bölcsebb, jobb ember lett belőle.

– A szabadulása után még tíz évig nem tudott hazatérni. Mi ennek az oka?

– Leginkább azért nem tudott hazajönni, mert az elmúlt évtizedekben Venezuelában hiperinfláció volt, havonta pár dollárt lehetett megkeresni, amiből még meg is kellett élni, miközben egy repülőjegy került kétszáz dollárba. Ráadásul papírjai sem voltak, a hatóságoktól nem kapta vissza őket, hiába szabadult ki.

– Hogy végül miként tudott mégis hazajönni, az kiderül a könyvből, ne spoilerezzük el. Azt el lehet árulni, mivel foglalkozik most Győző?

– Ő úgy jött haza, hogy senkije, semmije, se egészsége. Miután hazajött, műtétről műtétre járt, és még a felépülés fázisában van. A mai Magyarország nehézségeit kell, hogy túlélje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: