Tóth Andi nehéz időszakon megy keresztül, ugyanis az elmúlt hetekben rengeteg támadást kapott. Újabban már arról is elkezdtek írni a bulvárlapok, hogy válságba kerülhetett az énekesnő kapcsolata Marics Petivel, majd a legjobb barátnőjének a szeretett kutyája is elpusztult, ami szintén megviselte őt. Miután a napokban egyszer már kifakadt az Instagram-oldalán amiatt, hogy mindenféle pletykát terjesztenek róla, most egy hosszú bejegyzésben üzent:
„»Egy közszereplőnek mindent tűrni kell.« Ez egy kimondhatatlanul kegyetlen mondat, amivel a végtelenül gonosz, rosszindulatú emberek nyugtatják magukat, hogy tükörbe tudjanak nézni és békésen alhassanak az ítélkező, fájdalmat és maradandó sérüléseket okozó véleményük után. De ezek a sorok most NEM a kommentelőkhöz szólnak, vagy akár a követőimhez, akik az elmúlt 2 hét történései után is erőt küldve állnak mellettem rezdületlenül. Nem. Ez a poszt most arról szól, hogy elfáradtam.
Tudom, hogy a Jóisten megajándékozott valamivel, vagy valamikkel, amiért hálával igyekeztem minden negatív ellenére kitartani és arra koncentrálni, hogy adjak belőle a világnak. Annak, akinek szüksége van rá. Akkor is, ha sokszor nekem jobban fáj, hiszen magamból osztok meg egy túl nagy részt, amit sok ember a saját feszültsége levezetésére felhasználható céltáblájának tekint. Ezt is megértem, senkinek nem könnyű.”
Az énekesnő szerint egyes lapok megfosztották őt a békés búcsútól, amiért nem hagyták, hogy nyugodtan gyászolhassa a hozzá is közel álló kutyát. Állítása szerint még lesifotósok is megjelentek a lakása előtt, hogy lefotózhassák.
„Miért kérdőjelezitek meg a kapcsolatomat a törődő párommal, aki hű társam mindebben? Miért veszitek el a búcsú lehetőségét ettől a csodás nőtől? MIÉRT küldötök utánam fotósokat még a lakásom elé is? Paparazzókat rám állítva fotók készülnek rólam, minden magánszférát eltiporva. TUDOM, nekem ezt kötelességem tűrni. Nyugtassátok ezzel magatokat. Ez nem Amerika. Ez egy kis ország, rengeteg rosszindulattal.”
Tóth Andi azt is írta, hogy a következő napokban nem jelentkezik közösségi oldalán, inkább próbálni szeretne, és eldönteni, „hova tovább.”
Posztja alatt számos együttérző és bátorító kommentet kapott. Dukai Regina például azt írta, hogy szerinte Andi nem érdemli meg ezt a bánásmódot és semmi nem kell tűrnie. Gáspár Evelin és Lakatos Márk emojikkal támogatták az énekesnőt. Párja, Marics Peti pedig egyetlen szív emojival erősítette meg, hogy továbbra is Andi mellett áll.
Tóth Andi nehéz időszakon megy keresztül, ugyanis az elmúlt hetekben rengeteg támadást kapott. Újabban már arról is elkezdtek írni a bulvárlapok, hogy válságba kerülhetett az énekesnő kapcsolata Marics Petivel, majd a legjobb barátnőjének a szeretett kutyája is elpusztult, ami szintén megviselte őt. Miután a napokban egyszer már kifakadt az Instagram-oldalán amiatt, hogy mindenféle pletykát terjesztenek róla, most egy hosszú bejegyzésben üzent:
„»Egy közszereplőnek mindent tűrni kell.« Ez egy kimondhatatlanul kegyetlen mondat, amivel a végtelenül gonosz, rosszindulatú emberek nyugtatják magukat, hogy tükörbe tudjanak nézni és békésen alhassanak az ítélkező, fájdalmat és maradandó sérüléseket okozó véleményük után. De ezek a sorok most NEM a kommentelőkhöz szólnak, vagy akár a követőimhez, akik az elmúlt 2 hét történései után is erőt küldve állnak mellettem rezdületlenül. Nem. Ez a poszt most arról szól, hogy elfáradtam.
Tudom, hogy a Jóisten megajándékozott valamivel, vagy valamikkel, amiért hálával igyekeztem minden negatív ellenére kitartani és arra koncentrálni, hogy adjak belőle a világnak. Annak, akinek szüksége van rá. Akkor is, ha sokszor nekem jobban fáj, hiszen magamból osztok meg egy túl nagy részt, amit sok ember a saját feszültsége levezetésére felhasználható céltáblájának tekint. Ezt is megértem, senkinek nem könnyű.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.
„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik versenyigazgatója szerint a természetesség ma már sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség látszata. Úgy véli, a szépség nem feltétlenül a centikre szabott ideálokban rejlik, ezért saját életében sem követné már el a korábbi mintákat.
„Nem titok, hogy annak idején én is átestem mellplasztikán, de ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” – mondta.
Sarka Kata szerint sokat számít, milyen mintát lát egy gyermek otthon, ezért a lányát is arra neveli, hogy az egyszerűség és a természetesség igazi érték lehet.
„A válogatón is ott ült velem szemben a kislányom, és zsűrizés közben folyamatosan írogattam neki, hogy látod, mennyivel szebbek azok a nők, akiknek nincs túltöltve a szájuk, akik enyhe sminkben vannak és a természetességre törekednek? Ezeknek a szempontoknak a fontosságára a saját példámon keresztül is igyekszem felhívni a figyelmét.”
A szépségverseny zsűrijében is ezt az új értékrendet igyekszik képviselni. Elárulta: évről évre követi, hogy más országokban milyenek az aktuális trendek, milyen típusú lányokat delegálnak a versenyekre, de végül valamiért soha nem sikerül teljesen alkalmazkodnia hozzájuk, mert vannak saját szempontjai.
„Számomra például a természetesség kiemelten fontos, és ettől nehezen tudok eltérni.”
Kiemelte, hogy a verseny során nemcsak a megjelenés, hanem a kisugárzás is nagy szerepet kap, és az sem kizáró ok, ha valaki nem felel meg a hagyományos szépségideálnak. A zsűrizésről szólva hangsúlyozta, hogy szeretnének „különböző testalkatú lányokat bemutatni a nézőknek”. Így egyáltalán nem probléma, ha valakin van néhány plusz kiló, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ő viszi majd el a közönségdíjat vagy akár a koronát, mert olyan kisugárzása van, hogy az lenyűgözi őket.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary verseny időpontjai még nem ismertek, de a sajtónyilvános válogatókat a múlt héten megtartották a Bálna rendezvényközpontban. A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna Televízió fogja közvetíteni a királynő megválasztását, aki később a világversenyen képviselheti hazánkat.
A nemzetközi Miss World 2025 világdöntőt május 31-én rendezik az indiai Hyderabad városában, Telangana államban. Magyarországot a 2024-es győztes, Katzenbach Andrea képviseli a világversenyen.
Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.
„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.
Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu
Itt láthattok néhány sztárt, akik azért felöltöztek jól, kivéve Halle Berryt, aki kissé hiányosan:
Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.
Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.
A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.
Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.
Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”
A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.
Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.
A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sydney van den Bosch szülési szabadságra megy, kiderült, ki váltja a Szerencsekerékben
Az amszterdami születésű modell a TV2 műsorában árulta el, hogy kisbabát vár. A helyére Balogh Eleni érkezik, aki izgatottan készül az új feladatra a Szerencsekerékben.
Sydney van den Bosch a múlt héten, a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be, hogy kisbabát vár. A TV2 most megerősítette, hogy a modell szülési szabadságra megy, ezért a Szerencsekerékben egy ideig nem szerepel Kasza Tibi mellett.
A csatorna közösségi oldalán azt írta: „Új korszak a Szerencsekerékben! Van den Bosch Sydney búcsúzik a műsortól, hiszen hamarosan anyai örömök elé néz. Most pedig
eljött az idő, hogy megismerjétek a vadonatúj szerencselányt,
Balogh Elenit! Hamarosan a képernyőn is találkozhattok vele!”
Az új szerencselány Balogh Eleni lett, aki elmondta: „Néztem adásokat, szerettem is, viszont nagyon örülök, hogy szerencselányként vagyok itt, mert szerintem játékosként nagyon béna lennék.”
Balogh Eleni modellként 2019-ben elnyerte a Miss Balaton szépségverseny első helyét. Később párjával, a labdarúgó Soós Dáviddal szerepeltek az RTL Nyerő Páros című műsorában.