"Tizenöt éves voltam, amikor elköltöztem Erdélyből egy másik országba, egyedül a művészvilágba, és kaptam rögtön a savazást. Azóta is kapom, de akkor megrázóbb volt, akkor nem értettem ezt a világot"
- mesélte.
A lány arról is beszélt, hogy azért nem akarta, hogy szülei vele menjenek Magyarországra, mert egyedül szerette volna megállni a helyét.
VIDEÓ: Tóth Andi a pánikrohamairól beszél
Mint nemrég megírtuk, Tóth Andi is átesett nemrég a koronavírus-fertőzésen, az Instagramon megosztott képei és videói alapján pedig a kötelező karantén jobban megviselte, mint maga a betegség. Azon is nagyon kiakadt, hogy a kommentelők gyanúsnak gondolták, hogy egyszerre kapta el a vírust exével, Szabó Ádámmal.
Az énekesnő korábban már többször beszélt arról, hogy évekig pánikrohamokkal küzdött, emiatt pszichológushoz is járt. Most a Life TV Bréking! című műsorában mesélt erről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült Kathi Béla halálának oka – megszólaltak a ciprusi hatóságok
További vizsgálatokat is végeznek még, de az biztosnak tűnik, hogy a népszerű testépítő fejsérülést szenvedett. Kerékpárján ugyanakkor nem volt külsérelmi nyom.
Ahogy arról koábban beszámoltunk Kathi Béla, a kétszeres Superbody-győztes és világbajnok testépítő csütörtökön tragikus körülmények között életét vesztette Cipruson. A sportoló családjával nyaralt, amikor a végzetes biciklibaleset történt.
Kathi Béla Ayia Napa városában szenvedett halálos balesetet. A hatóságok tájékoztatása szerint a sportoló fejsérülést szenvedett, és a helyszínen elhunyt.
A kerékpáron nem találtak külsérelmi nyomokat, a halál pontos okát orvosi vizsgálat fogja kideríteni.
Kathi Béla halála előtt egy nappal még közösségi oldalán osztott meg bejegyzést, amelyben meghatódva írt arról, milyen felejthetetlenre sikerült a Scitec Muscle Beach idei rendezvénye.
A sportoló felesége, Salamon Dia szintén testépítő, közös kislányuk, Jázmin 2020-ban született. Dia megható sorokkal búcsúzott férjétől:
Ahogy arról koábban beszámoltunk Kathi Béla, a kétszeres Superbody-győztes és világbajnok testépítő csütörtökön tragikus körülmények között életét vesztette Cipruson. A sportoló családjával nyaralt, amikor a végzetes biciklibaleset történt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Cipruson egy tragikus biciklibalesetben meghalt Kathi Béla magyar és világbajnok testépítő, erőemelő. Felesége korábban egy Instagram-sztoriban búcsúzott tőle, amelyben többek között azt írta: „Felfoghatatlan az a hatalmas űr, amit magad után hagytál, és a legszörnyűbb, hogy nem lehet ellene semmit tenni.”
Salamon Dia most a Facebookon egy hosszabb posztban is elbúcsúzott férjétől. Ebben azt írja:
„Leírhatatlan fájdalom, ami átjárja testem, lelkem. Nem találom a szavakat. Még mindig reménykedem, hogy bejössz azon az ajtón és azt mondod megjöttem kiscsaládom.”
„Nem értem, hogy történhetett, még annyi tervünk volt. Tudom, hogy mindennél jobban szerettél minket, a családod, Jázmint, a barátaid és azt akarod, hogy most is erősek legyünk. Nem is lehet másképp, hisz te egy Legenda voltál szerelmem! A személyed miatt Te mindenkinek csak adtál, abból a Földön túli energiádból, örök jókedvedből, mindig minden kritikus helyzetnek a Napos oldalát láttad. Nem fogadtad be a negatív energiákat. Mindenkit csak emeltél, biztattál, a sport szerelmese voltál, te semmit nem érdekből, mindent szerelemből csináltál! Egy nagy, életvidám gyerek voltál!” – fogalmazott szívszorító posztjában, ami mellé a férjével és kislányukkal közös fotókat is posztolt.
Hozzátette: „Ahol te megjelentél, túlcsordult az energia, erő! Téged az tett boldoggá, ha mindenkinek minden jó körülötted, mindenkinek meg akartál felelni, túlzottan is. Nekem is mindig a legjobbat akartad, a családunkért mindent megtettél. Nem adtad fel, mindig küzdöttél! Egy igazi harcos voltál! Téged mindenki szeretett, bástya voltál rengeteg embernek, egy egész ország borul gyászba miattad. El sem hiszem, hogy itt hagytál...”
„Nem fogod többet mondani nekem: – Jól vagy Makika? Nem mondod el minden este, mennyire szeretsz minket, felfoghatatlan! Nagyon szeretlek életem! Örökre velünk vagy!”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Cipruson egy tragikus biciklibalesetben meghalt Kathi Béla magyar és világbajnok testépítő, erőemelő. Felesége korábban egy Instagram-sztoriban búcsúzott tőle, amelyben többek között azt írta: „Felfoghatatlan az a hatalmas űr, amit magad után hagytál, és a legszörnyűbb, hogy nem lehet ellene semmit tenni.”
Augusztus elején Palácsik-Ráthonyi Tímea a közösségi oldalán osztotta meg, hogy kislánya, Hailey kólikás, írja a Bors. Ez azt jelenti, hogy a baba a szokottnál többet sír, még akkor is, ha nincs rá látható ok.
A kólika gyakori jelenség, és nem utal egészségügyi problémára. A legtöbb csecsemő 2 hetes kor körül tapasztalja először, és általában 3-4 hónapos korra elmúlik. Ilyenkor a kicsik akár naponta több órát is sírhatnak, heti több alkalommal is.
Hailey július végén született, érkezése pedig egy régi álmot váltott valóra: a modell édesanya lett, méghozzá rövid időn belül kétszer is. Februárban született meg kisfia, Ben, aki béranya segítségével jött világra, fél évvel később pedig megérkezett a kislánya is.
Andy Vajna egykori feleségének terhességéről februárban lehetett először hallani, amikor egy hattyús fotót osztott meg. Akkor árulta el, hogy dupla áldás érkezett az életébe. Most bízik benne, hogy Hailey hamar kinövi a kólikát.
Augusztus elején Palácsik-Ráthonyi Tímea a közösségi oldalán osztotta meg, hogy kislánya, Hailey kólikás, írja a Bors. Ez azt jelenti, hogy a baba a szokottnál többet sír, még akkor is, ha nincs rá látható ok.
A kólika gyakori jelenség, és nem utal egészségügyi problémára. A legtöbb csecsemő 2 hetes kor körül tapasztalja először, és általában 3-4 hónapos korra elmúlik. Ilyenkor a kicsik akár naponta több órát is sírhatnak, heti több alkalommal is.
Hailey július végén született, érkezése pedig egy régi álmot váltott valóra: a modell édesanya lett, méghozzá rövid időn belül kétszer is. Februárban született meg kisfia, Ben, aki béranya segítségével jött világra, fél évvel később pedig megérkezett a kislánya is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nádai Anikó fülig szerelmes volt Sebestyén Balázsba - meglepő dolog miatt múltak el az érzelmei
A Gyertek át! adásában elevenítették fel a régi történetet. A műsorvezetőnő nevetve idézte fel, hogyan ábrándult ki kollégájából egyetlen pillanat alatt.
A Gyertek át! című műsor egyik adásában egy régi, eddig nem ismert történet került elő Nádai Anikó és Sebestyén Balázs kapcsolatáról, vette észre a Femina. A műsorvezetők egy vidám beszélgetés során emlékeztek vissza a közös múltjukra, amikor még együtt vezették a ValóVilágot.
Sebestyén Balázs váratlanul osztotta meg a nézőkkel, hogy Anikó annak idején odavolt érte: „Azt tudtátok, hogy Anikó szerelmes volt belém? (…) De egyszer nyilatkozta, hogy addig, amíg egyszer meg nem látott élőben.”
Anikó nevetve reagált, és pontosított:
„Nem igaz, nem ezt mondtam! Én bevallom, hogy megláttam, hogy a kezeden van egy ilyen nagyon durva, szőrös anyajegy, és akkor kiábrándultam.” Balázs erre mosolyogva kérdezte vissza: „Azért, mert van egy anyajegyem?”
A két műsorvezető 2011-ben dolgozott együtt a ValóVilágban. Anikó érzéseiről akkoriban senki sem tudott, Balázs is csak később értesült róla.
Azóta sok minden történt Anikó életében: 2020 őszén kezdett el randizni Hajmásy Péterrel, Weisz Fanni korábbi férjével. A kapcsolatuk gyorsan komolyra fordult, 2022 januárjában, egy dominikai nyaraláson jegyezték el egymást. Még abban az évben megszületett kisfiuk, Alex, tavaly pedig be is költöztek közös otthonukba.