KULT
A Rovatból

Történelmi győzelem, egy kellemetlen Hugh Grant-interjú, medve- és szamár-show – Az Oscar-gála 10 legemlékezetesebb pillanata

Ejtőernyőzés, medve, szamár, sírás-rívás, indiai parádé és egy kínos beszélgetés – színesre, meghatóra és izgalmasra sikeredett az idei átadó.

Link másolása

Úgy tűnik, az Oscar végre a jövőbe tekint. Az idei gálán egy olyan film tarolásának lehettünk szemtanúi, amelyről tavaly tavaszi premierje idején egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy Oscar-matéria lesz. A Minden, mindenhol, mindenkor 7 kategóriában is győzedelmeskedett, köztük a legjobb film díját is elhappolta kilenc riválisa elől, márpedig a két Daniel (Kwan és Scheinert) filmjéről sok minden elmondható, de az nem, hogy a klasszikus filmkészítés szellemében fogant volna. Ráadásul a díjazott színészek tekintetében is van meglepetés… Ke Huy Quan, Jamie Lee Curtis, Brendan Fraser és Michelle Yeoh. Egyikőjükről sem gondoltuk volna, hogy valaha Oscar-díjat kapnak. Mindennek tetejébe a show-nak sem kell szégyenkeznie idén, és természetesen most is akadtak emlékezetes pillanatok. Összeszedtük a 10 legjobbat.

Jimmy Kimmel – A harmadik menet

Idén harmadszor bízták rá Jimmy Kimmelre a házigazda szerepét, a showman pedig nem hazudtolta meg önmagát. Kapásból egy Top Gun-poén kíséretében, ejtőernyővel érkezett a színpadra, és a nyitómonológjában sem kímélte a sztárokat. Egy Will Smith-féle pofontól félve kikiáltotta testőrének többek között Pedro Pascalt, Michelle Yeoh-t, Steven Spielberget, Andrew Garfieldot és Michael B. Jordant, akik szúrós szemmel tudatták a kamerával, hogy velük gyűlik meg az erőszakoskodók baja. Kimmel elhozta A sziget szellemei szamarát is, illetve felhívta a figyelmet, hogy az 1992-es Kőbunkó című „remekbe szabott” vígjáték két színésze (Brendan Fraser, Ke Huy Quan) is a jelöltek között van, lám, kiből lesz a cserebogár! Nagyon hiányzott már egy jó házigazda, aki karaktert ad a gálának, és kézben tartja a dolgokat.

Hugh Grant kellemetlen interjúja

Igaz, ez nem a gálán történt, hanem még a vörös szőnyeges bevonuláson, de nem tudunk elmenni Hugh Grant röpke interjúja mellett, amelynek során a modell Ashley Graham próbálta faggatni a fanyar humorú és nem túl bőbeszédű brit sztárt. A Tőrbe ejtve-beli nyúlfarknyi szerepéről faggatta („Csak egy snittben tűntem fel.”), a ruhájáról kérdezte („Az enyém.”), és hogy ki készítette („A szabóm.”), s miután érezte, hogy itt most nem arat vele sikert, egy „Jó volt beszélni veleddel” búcsúzott tőle, az erre adott Grant-grimasz pedig csodálatos zárása volt a „beszélgetésnek”. A színész egyébként Andie MacDowell oldalán tűnt fel a színpadon már a show alatt, és csodás volt őket újra együtt látni, majdnem 30 évvel a Négy esküvő és egy temetés után.

Alekszej Navalnij felesége

A legjobb dokumentumfilm kategóriájában sokáig az All the Beauty and the Bloodshed volt a legnagyobb favorit, végül azonban Daniel Roher Navalnij című doksijáé lett a hőn áhított díj. A rendező magával hívta a gálára a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij feleségét, Julija Navalnaját is, majd összeszedett köszönőbeszéde után a mikrofon elé hívta őt. Julija pedig mondott néhány rövid, szívbe markoló mondatot, például a férjének üzent, hogy szereti, és várja haza. Egyszerre szép, szomorú és dühítő pillanat volt.

A „kiskölyök” diadala

A vietnámi Ke Huy Quan neve, lehet, hogy nem mond semmit sokaknak, de ha az Indiana Jones és a végzet temploma Picurját vagy a Kincsvadászok Datáját említjük, már bizonyára rengeteg filmrajongó előtt megjelenik egy csibész ázsiai kisfiú arca. Nos, Quan gyerekszínészként valóban ismert volt, a kilencvenes években azonban visszavonult a színészettől. Már 2020 után döntött úgy, hogy visszatér a filmezéshez, majd ámulatba ejtette a nézőket, a kritikusokat és a szakmát a Minden, mindenhol, mindenkor című mozgóképes kavalkádban nyújtott alakításával. Meg is kapta idén a legjobb férfi mellészereplőnek járó Oscart, s így láthattuk egy boldogságban pancsoló rendkívül szimpatikus színész és egyben szeretetbomba megható beszédét. Minden lehetséges. Köszönjük!

Indiamánia

Az RRR című indiai slágerfilm jóval több jelölésre számított a legjobb betétdalnál, de ha már csak ez az egy jutott neki, akkor legalább azt emlékezetessé tette.

A Naatu Naatu című nóta élő előadása a gálán ott kell legyen a legemlékezetesebb pillanatok között, ráadásul egy új divattánc van születőben.

Díjra is tudta váltani egyetlen jelölését, a dal szerzője, M.M. Keeravani pedig nem is köszönőbeszédet, hanem mindjárt köszönőéneket tartott a szobrocska átvételekor, ennivaló momentum volt. De nem csupán itt jött elő az a bizonyos tánc és zene, mivel Jimmy Kimmel a show eleji monológja végén azt mondta (természetesen viccből), hogy mostantól a túl hosszú beszédeket tartó nyertesek nem csupán hangosodó zenét és mikrofonkikapcsot kapnak a mielőbbi elhallgatásukat elősegítendő, hanem RRR-koreográfiát ropó táncosokat is, aki letessékelik őt a színpadról. Mindezt be is mutatták, hogyan nézne ki, vicces befejezése volt ez a nyitánynak.

Tisztelet a kisebb kategóriáknak is

A tavalyi év egyik botrányos mozzanata volt, hogy nyolc technikai kategóriát kivágtak az élő adásból, és csak utólag, megvágott formában vágták be a show-ba. A rendkívül népszerűtlen döntést most próbálták jóvátenni, és sikerült is. Minden kategória visszakerült a műsorba, és mindegyikről elmondták az átadók, hogy miért fontos, s mit tesz hozzá az adott szakember a filmhez. Végre tisztelet. Megbocsátunk.

Brendan Fraser Oscar-díjas!

A Kőbunkó, a Kaszakő, a Pancserock, Az őserdő hőse, a Talpig majom és a Drágán add a rétedet sztárja dacára sikerfilmjeinek (pl. A múmia-trilógia) és komolyabb munkáinak (Érzelmek tengerében, A csendes amerikai, Ütközések), nagyjából eltűnt a süllyesztőben, az egykori nők bálványa ráadásul elhízott, így már nagyjából mindenki temette a karrierjét. Darren Aronofsky mégis rábízta A bálna című filmjének főszerepét, Fraser pedig igencsak hálásnak bizonyult, és élete legjobb alakításával kápráztatott el mindenkit. Végre kimutatta a foga fehérjét, bizony ilyet is tud. Az Akadémia meg is dobta őt egy Oscar-díjjal a legjobb férfi főszereplő kategóriában, Fraser pedig az est másik nagy megható pillanatát produkálta köszönőbeszédében. A nagy visszatérések egyik legnagyobbja lett.

Az elhunytak emlékére

Az In Memoriam mindig a gála egyik megható szegmensének bizonyul, kivéve két éve, amikor egy eléggé tiszteletlen montázst sikerült összevágnia a szervezőknek (1-2 másodpercig mutatták csak az alkotókat, ennyi idő alatt pedig el sem lehetett olvasni, hogy ki ő és mi volt a szakmája).

Tavaly szerencsére már elegendő időt kaptak az elhunytak, és erre idén is odafigyeltek a szervezők, Lenny Kravitz élőben előadott zenéjére kaptuk az ügyesen megszerkesztett bejátszást.

Persze mindig akad olyan, aki kimarad, szóval a csodás kezdés végére maradt némi rossz szájíz is. Nem láthattuk például az idei összeállításban Paul Sorvinót, Anne Heche-t, a 32 évesen elhunyt Charlbi Deant (a legjobb filmre is jelölt A szomorúság háromszöge sztárját), Tom Sizemore-t, Fred Wardot, Philip Baker Hallt, Jean-Louis Trintignant-t, Tony Siricót, David Warnert és Leslie Phillipst is.

Történelmi győzelem

A Malajziában született Michelle Yeoh kapta a legjobb női főszereplő díját a Minden, mindenhol, mindenkor című filmért, ezzel pedig ő lett az első ázsiai színésznő, aki győzedelmeskedni tudott ebben a kategóriában. Felállva tapsolt neki a Dolby Theatre egész közönsége, a 60 éves Yeoh pedig szintén megható köszönőbeszédében adott reményt azoknak a színészeknek és alkotóknak, akikről mások (vagy ők maguk) úgy tartják, a koruk miatt már nem rúghatnak labdába. A Minden, mindenhol, mindenkor így három színészi díjjal távozott (Jamie Lee Curtis nyerte a legjobb női mellékszereplő szobrát), ilyen bravúrra pedig eddig csupán kétszer volt példa: az 1951-es A vágy villamosában (Vivien Leigh, Karl Malden, Kim Hunter) és az 1976-os Hálózatban (Peter Finch, Faye Dunaway, Beatrice Straight).

Egy poén a végére

A legjobb film átadása után általában gyorsan véget ér a gála, a házigazda eldarál néhány mondatot, megköszöni a figyelmet, és már pörög is a végefőcím. Idén azonban láthattuk, ahogy Jimmy Kimmel a búcsú (és a Matt Damonnak szóló szokásos beszólása) után hátramegy a backstage-be, majd egy odakészített táblán, amire az volt odaírva, hogy: „Az incidensek nélkül közvetített Oscar-gálák száma”, átfordította a nullát egyesre, majd lepacsizott a kokainmedvével, és elsétált. Önironikus és szuper kilépő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: