Március végén egy 29 éves kormánytisztviselőnő súlyos sérülést szenvedett egy honvédelmi képzésen, ahol egy gránát felrobbant. A fiatal nő mindkét kezét elvesztette, arca is megsérült. A képzést a kormánytisztviselők számára szervezték, és éles gránátot használtak, nem gyakorlóeszközt.
Az Újdörögdön történtek után a Miniszterelnöki Kabinetiroda rendelettervezetet készített. Ennek értelmében hősi juttatásokat adnának azoknak a kormányzati tisztségviselőknek, akik önkéntes honvédelmi képzésen legalább 50%-os egészségkárosodást szenvednek. A juttatások visszamenőleg is érvényesíthetők.
A sérült nő élete végéig térítésmentesen használhat majd egy állami lakást, és jogosult egészségkárosodási ellátásra, valamint kiegészítő rokkantsági támogatásra. Emellett a Honvédkórház minden egészségügyi szolgáltatását ingyenesen igénybe veheti.
A Honvédelmi Minisztérium közleményben jelezte: kiemelt tisztelet illeti meg a megsérült tisztviselőt, és minden rendelkezésre álló támogatást megadnak számára.
Gulyás Gergely a Házon Kívül című műsorban beszélt arról, hogy: „Tartjuk a családdal, vele is a kapcsolatot napi, sőt napi rendszerességgel. Munkahelyi balesetnek minősül a jogszabályok szerint. Mindent, amit megadhatunk, hogy a felépülése a legteljesebb legyen, azt eddig is megtettük, ezután is meg fogjuk tenni.”
Az ügyben Sipos Balázs Tihamér ügyvéd is megszólalt az RTL Híradónak. Véleménye szerint a nő több százmillió forintos kártérítésre is jogosult lehet.
„Jogosult sérelemdíjra, ami jelen esetben minimum ott kell hogy kezdődjön, hogy 80–100 millió forint, és jogosult költségekre is. Őneki egy életen keresztül havi egy vagy többmillió forintos költséggel kell számolni... Ápolás, gondozás, háztartási kisegítő. Rehabilitáció, gyógyszerköltség... Ha lehet protetizálni, akkor jogosult lesz a legeslegjobb művégtagra, és még lehetne folytatni a sort”
– fogalmazott.
A baleset pontos körülményeit, valamint a felelősség kérdését jelenleg az ügyészség vizsgálja.
Március végén egy 29 éves kormánytisztviselőnő súlyos sérülést szenvedett egy honvédelmi képzésen, ahol egy gránát felrobbant. A fiatal nő mindkét kezét elvesztette, arca is megsérült. A képzést a kormánytisztviselők számára szervezték, és éles gránátot használtak, nem gyakorlóeszközt.
Az Újdörögdön történtek után a Miniszterelnöki Kabinetiroda rendelettervezetet készített. Ennek értelmében hősi juttatásokat adnának azoknak a kormányzati tisztségviselőknek, akik önkéntes honvédelmi képzésen legalább 50%-os egészségkárosodást szenvednek. A juttatások visszamenőleg is érvényesíthetők.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt lehet élőben nézni Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatóját
Szombat reggel 9 órára hirdette meg sajtótájékoztatóját Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, szombat reggel 9 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz szombatra tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Magyar Péter a Facebookon írt arról, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.
„Az általunk megismert információk alapján a Fidesz szombati tisztújító kongresszus okafogyottá válik” – fogalmazott a bejegyzésben.
Azt is hozzátette: „Azok az emberek, akik az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverésében részt vettek, nem képviselhetik a magyarokat a jövőben.”
A Fidesz szombaton tartja tisztújító kongresszusát. A tervek szerint módosítják a párt alapszabályát, új tagokkal bővítik az országos elnökséget, és ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort.
Magyar Péter sajtótájékoztatója 9 órakor kezdődik, a Fidesz-kongresszus hivatalos programja pedig 10 órától 17 óráig tart. A miniszterelnöki sajtótájékoztatót itt lehet élőben követni:
Ahogy korábban beszámoltunk róla, szombat reggel 9 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz szombatra tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Magyar Péter a Facebookon írt arról, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Élvezzük ki a 25 fokos hétvégét, mert a jövő héten valami egészen más jön
A hétvégén még 25 fok körüli, záporokkal tarkított időben lehet részünk, ami sokaknak ideális. A jövő hét közepétől azonban az év első komoly kánikulájára kell készülni országszerte.
Szombaton még a nyár barátságosabb arca fogad minket 24-25 fokos maximumokkal és többórás napsütéssel, de a háttérben már egy komolyabb fordulat készül: a hét eleje után megérkezhet az év első tartós kánikulája.
A nap folyamán nyugat felől növekszik, majd szakadozik és gomolyosodik a felhőzet, így többórás napsütésre lehet számítani – írja a Kiderül. Elszórtan kialakulhatnak záporok, és egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A csúcshőmérséklet általában 24 és 25 fok körül alakul.
Ez a kellemes, mérsékelten meleg időjárás nemcsak a hétvégére, hanem a jövő hét elejére is velünk marad. Vasárnap és a hét első napjaiban is a szombatihoz hasonló időjárási kép valószínű, változó felhőzettel és elszórt csapadékkal.
A fordulat a hét második felében következhet be, amikor megérkezik az év első tartós kánikulája. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy több egymást követő napon 30 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, és a napi középértékek is magasak maradhatnak, ami megterheli a szervezetet. Ilyen időszakokban az illetékes hatóságok általában hőségriasztást adnak ki, különösen a városokban élőkre és az idősekre, krónikus betegekre hívva fel a figyelmet.
Szombaton még a nyár barátságosabb arca fogad minket 24-25 fokos maximumokkal és többórás napsütéssel, de a háttérben már egy komolyabb fordulat készül: a hét eleje után megérkezhet az év első tartós kánikulája.
A nap folyamán nyugat felől növekszik, majd szakadozik és gomolyosodik a felhőzet, így többórás napsütésre lehet számítani – írja a Kiderül. Elszórtan kialakulhatnak záporok, és egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A csúcshőmérséklet általában 24 és 25 fok körül alakul.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor röpiratot tett közzé a Fidesz kongresszus előtt, azonnal lefagyott a párt oldala
Rövidesen kezdődik a párt tisztújító kongresszusa Budapesten. A volt miniszterelnök ez előtt tett közzé egy röpiratot a párt honlapján, amiben a jobboldal elleni gyűlölethadjáratokról ír, és arról, hogy a szuverén Magyarország eszméje szerinte elpusztíthatatlan.
Nem egész két órával a Fidesz kongresszusa előtt Orbán Viktor egy rövid bejegyzéssel jelentkezett a Facebookon. A párt elnöki posztjáért egyedül induló egykori miniszterelnök azt írta:
„Írtam a kongresszusra egy röpiratot. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni.”
A bejegyzés alatt többen arra panaszkodnak, hogy nem elérhető a politikus által megadott link a Fidesz honlapján.
„Nem tölti be, milyen meglepő a tegnapi leállás után” - írták egy hozzászólásban. Másvalaki szerint pedig egyszerű technikai hibánál több állhat a háttérben: „Korlátozzák megint az elérhetőséget.”
A Fidesz oldala valóban csak nagyon nehezen érhető el, Pesti Srácok oldalán elérhető a szöveg. Orbán Viktor ebben a Fidesz–KDNP ellenzéki szerepének ideológiai alapjait fekteti le.
A bejegyzés szerint „A magyarok országának szabad és szuverén országnak kell lennie. A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt.” Azt írja, hivatalba lépett egy „liberális brüsszeli helytartó kormány”, amivel „jönnek a liberális önkény jól ismert módszerei. Az alkotmányos intézmények elleni rohamok.”
A poszt szerint a jobboldal ellen „gyűlölethadjáratok” és „nemzetközi brigádok csapatai” jönnek, de a szuverén Magyarország eszméje elpusztíthatatlan. A bevezető azzal zárul: „Mi sohasem adjuk fel. Mi mindig itt leszünk.”
A röpirat a szabadság és a szuverenitás fogalmának szétválasztásával folytatódik, amelyeket szerinte sokan összekevernek. „Nem azok. A szabadsághoz elegendő az elnyomás hiánya; a szuverenitáshoz saját erő, nemzeti önerő kell.” A cél egy olyan államgépezet, amely önfenntartó politikai, gazdasági és szellemi rendszert működtet. Magyarországnak önálló tényezővé kell válnia, hogy itthon a saját érdekeit követhesse, ne pedig „valaki más alá rendelten kelljen élnie”.
A poszt a Fidesz–KDNP 16 éves kormányzását „Magyarország modernkori történetének leghosszabb nemzeti korszakaként” értékeli. Ezt az időszakot folyamatos küzdelemként írja le. „16 év alatt folyamatos küzdelmet kellett folytatnunk azokkal a külső erőkkel szemben (brüsszeli bürokrácia, Németország, Soros-hálózat, amerikai demokraták), amelyek alárendelt helyzetbe akarták szorítani Magyarországot.” Orbán szerint a szabadságharc zászlóvivője a Fidesz–KDNP volt, ő maga pedig „vezénylő tábornokként” szolgált.
A küzdelem a szuverenitásért Orbán szerint „bajvívó testtartásba” kényszerítette a pártot: „Egyik kézben kőműveskanál, a másikban kard – 16 éven keresztül.”
A rendszerváltás utáni két évtizedet Orbán Viktor szerint a szuverenitás hiánya jellemezte, amikor a szabadsághoz új függőségek társultak: a stratégiai ágazatok külföldi kézbe kerültek, a gazdasági döntéseket multinacionális cégek, a politikaiakat pedig nemzetközi szervezetek határozták meg, ami rontotta a jogállamiság helyzetét. Ezzel szemben 2010 után a kormányzás célja a szuverenitás visszaszerzése volt.
„Kiépítettük az autentikus magyar élet és anyagi gyarapodás védműveit. Hazaküldtük az IMF-et, és visszaszereztük pénzügyi önrendelkezésünket.” Az eredmények között említi az államadósság csökkentését, a stratégiai szektorok visszavételét, a közvagyon növelését, a nemzeti alkotmányt, a migráció megállítását, a teljes foglalkoztatást és a családtámogatási rendszert.
Az uniós források körüli viták Orbán Viktor szerint a szuverenitás részét képezték.
A röpirat szerint Magyarország „a nyugati liberális óceánban az egyetlen illiberális, konzervatív és keresztény sziget” lett, amely nemcsak a migrációt állította meg és védte meg a gyermekeket a „gender- és woke-ideológiával” szemben, de az orosz–ukrán háborúban is egyedüliként vállalta a semlegességet. Orbán szerint a nemzetközi támadások ellenére az ország tekintélye nőtt, és a liberális világon kívül „valódi nemzetközi sztár” lett. A vita a szavazati jog esetleges megvonásáról is a szuverenitás körüli konfliktusok része volt.
A bejegyzés ben a volt miniszterelnök a 2026-os választási vereségről is ír, amiben Orbán Viktor szerint „vastagon benne voltak” a saját hibáik is. Ebben szerinte benne volt „a minden hosszú kormányzással együtt járó hordalék, rosszul megvívott vagy nem vállalt csaták, az ellenfél válasz nélkül hagyott politikai és technológiai újításai, a fiatalok és a közénk épített úttorlaszok előtti tanácstalanságunk, a szuverenitás védelmére hivatott állami szerveink és szolgálataink gyenge teljesítménye.”
„Ám a döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt. Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség” – írta.
A röpiratban az emberek gondolkodásának befolyásolásáért az „interneten szerveződő, kulturális elitet” teszi felelőssé, „amely az indirekt politizálás eszközeivel képes volt új mederbe terelni az emberek gondolkodását”.
Orbán arról is ír, hogy szerinte Magyarországon egy liberális helytartó kormány lépett hivatalba. „Eltűnt a kormányzati horizontról minden, ami Magyarország stratégiai önállóságát szolgálja, eltűnik a közjó, a szuverenitás helyett jön a külső, brüsszeli elvárásokhoz történő alkalmazkodás, és az űrt a nemzetközi gazdasági ésszerűség logikája tölti ki.” A volt miniszterelnök szerint „minden együtt áll, hogy megnyissák a kapukat, és megkezdődjön Magyarország kifosztása.”
A röpirat végén Orbán kijelenti, hogy nem nem adják fel és folytatni szeretnék, de hogy hogyan, az „már egy másik röpirat”.
A Fidesz tisztújító kongresszusa 10 órakor kezdődik a Budapesti Kongresszusi Központban.
Nem egész két órával a Fidesz kongresszusa előtt Orbán Viktor egy rövid bejegyzéssel jelentkezett a Facebookon. A párt elnöki posztjáért egyedül induló egykori miniszterelnök azt írta:
„Írtam a kongresszusra egy röpiratot. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni.”
A bejegyzés alatt többen arra panaszkodnak, hogy nem elérhető a politikus által megadott link a Fidesz honlapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter azonnali hatállyal menesztette a magyar titkosszolgálatok vezetőit
A Magyar Közlöny péntek esti számában jelent meg a rendelet, amely szerint Bárdos Szabolcs (AH), Oláh Krisztián (IH) és Kiss Csaba (NBSZ) főigazgatókat szombati hatállyal felmentették. A katonai nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjének, Tajti Norbertnek a megbízatása pedig hétfőn ér véget.
Magyar Péter miniszterelnök felmentette négy magyar titkosszolgálat vezetőjét, a döntés a Magyar Közlöny péntek este megjelent számából derült ki – írta a 24.hu.
A rendelet értelmében szombattól már nem főigazgatója az Alkotmányvédelmi Hivatalnak Bárdos Szabolcs, az Információs Hivatalnak Oláh Krisztián, valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak Kiss Csaba.
Rajtuk kívül a miniszterelnök felmentette Tajti Norbertet, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját is, az ő megbízatása hétfővel ér véget. A Magyar Közlönyben külön megjegyezték, hogy Oláh Krisztián felmentését a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter terjesztette elő.
A személycserékre mindössze egy nappal azután került sor, hogy kiderült, a jövőben Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő, korábbi nemzetbiztonsági főtiszt lesz a kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetője, aki Tóth Péter alatt dolgozik majd államtitkári szinten.
Oláh Krisztián felmentésének lehetősége már egy hónappal ezelőtt felmerült a sajtóban. Oknyomozó újságírói értesülések szerint az Információs Hivatal főigazgatója szoros kapcsolatot alakított ki Farkas Örssel, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárával.
A sajtóban ekkor az is megjelent, hogy Oláh „nemzetbiztonsági források elmondása szerint ki is szolgálta a politikai megrendelő – az Orbán-kormány – elvárásait”.
A most szintén felmentett Bárdos Szabolcs neve legutóbb a Gundalf-ügy kapcsán merült fel, amikor a hatóságok tavaly nyáron titkosszolgálati nyomásra házkutatást tartottak két, a Tisza Pártot segítő informatikusnál.
Bárdos egy levélben arról írt, hogy a két személy a hivatal látókörében volt „állítólagos külföldi titkosszolgálati kapcsolataik miatt”.
Ez a levél később a parlament nemzetbiztonsági bizottságán keresztül került nyilvánosságra.