FELFEDEZŐ
A Rovatból

Titokzatos fél tonnás fémtárgy zuhant egy kenyai falura – hiába vizsgálják, csak egyre nagyobb körülötte rejtély

Először azt gondolták, hogy űrszemét, de nincs egyetlen rakéta sem, ami szóba jöhetne, mint szemetelő. Két hete tartja lázban Kenyát a rejtély.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2025. január 14.



Már több mint két hét telt el azóta, hogy egy kenyai falura egy óriási fémdarab hullott, de a hatóságok még mindig nem tudták kideríteni, honnan származik a tárgy. Az egész tavaly december 30-án kezdődött:

A Mukuku nevű falura egy nagyjából 2,5 méter átmérőjű, körülbelül 500 kilós fém gyűrű zuhant az égből.

A Kenyai Űrügynökség (KSA) kezdte vizsgálni az esetet a Gizmodo szerint. Abból indultak ki, hogy a gyűrű űrszemét. Az első vizsgálatok szerint az objektum egy leválasztógyűrű lehetett — egy, a rakéták indítása során használt alkatrész, amely összeköti a hasznos terhet a rakétával, biztosítva annak pályára helyezését, mielőtt aztán visszahullik a Földre. A leválasztógyűrűket általában úgy tervezik, hogy visszatéréskor elégjenek a Föld légkörében, vagy kisebb darabokra törjenek, aztán lakatlan területeken landoljanak.

„A Kenyai Űrügynökség és az illetékes hatóságok alapos és pontos értékelés érdekében kezelik az ügyet. A nyilvánosságot arra kérjük, hogy legyen óvatos az ilyen jelentésekkel kapcsolatban, és várja meg a hivatalos eredményeket”

– írta nemrég a KSA az X-en. A vizsgálat során több űreszköz is gyanúba keveredett, mint lehetséges űrszemetelő. Végül azonban mindet elvetették.

„Feltételezték, hogy a gyűrű űrszemét, de a bizonyítékok gyengék. Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy egyátalán űrszemétről van szó”

– idézi a lap Jonathan McDowellt, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ űrkövetési szakértőjét, aki egy blogbejegyzésben foglalkozott a rejtéllyel. Marco Langbroek, a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem asztrodinamika oktatója szintén ugyanakkor az, hogy az eddigi jelöltek között nem találták meg a tárgy forrását, nem jelenti, hogy nem űrszemét:

„A képeken látható fémgyűrűn kívül más töredékeket is találtak, amelyek összhangban vannak az űrszeméttel, például szénszálas burkolatot és szigetelőfóliát, amelyeket több kilométerre a gyűrűtől találtak.”

A fémgyűrű származási helyével kapcsolatos rejtély rávilágít az űrszemét növekvő kockázatára, amelynek eredetét néha nehéz nyomon követni. 2023 márciusában például egy henger alakú tárgy szakította át egy floridai ház tetejét. Az objektumot később a NASA által 2021 márciusában a Nemzetközi Űrállomásról kidobott régi akkumulátorok egyik darabjaként azonosították. Az érintett család beperelte a NASA-t a károkért. Ha azonban az űrszemét gazdátlan marad, akkor valószínűleg nem lesz következménye az okozott károknak.

Évente átlagosan 200–400 ember által épített objektum lép vissza a Föld légkörébe, így az esély arra, hogy űrszemét lakott területeken érjen földet, csekély, de nem nulla. Az ilyenkor okozott károkról egy 1972-es egyezmény rendelkezik, amely szerint a felelősség minden esetben az eszközt indító országé. Az egyezmény azonban azt is kimondja, hogy egy cég vagy intézmény csak akkor felelős az űrszemétért, ha valamilyen módon gondatlanságot tanúsított. Az viszont nincs definiálva, hogy mi számít gondatlanságnak ebben az esetben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.


Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.

A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:

"Balaton. Az örök szerelem."

Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk