SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Teljesen megvezettek” – Kitálalt David Beckham egykori szeretője, 20 év után törte meg a csendet

Rebecca Loos állítása szerint hónapokig titkos viszonyt folytatott David Beckhammel. A sztárfocista egykori asszisztense szerint a botrány következményeit kimondottan csak ő viselt, míg a futballista élete ment tovább, mintha mi sem történt volna.


Közel húsz év hallgatás után ismét megszólalt Rebecca Loos, aki azt állítja: hónapokig tartó titkos viszonya volt David Beckhammel – írja a Blikk. A korábban a futballsztár asszisztenseként dolgozó nő a 60 Minutes Australia című műsorban beszélt újra a történtekről, és azt mondta, üzenetekkel tudná alátámasztani az állításait, bár ezeket nem hozhatja nyilvánosságra.

Rebecca Loos szerint a kapcsolatuk négy hónapon át tartott, és állítása szerint soha nem túlzott vagy hazudott. Úgy fogalmazott:

„Én úgy gondolom, elég bátor dolog volt, hogy ellenük mentem. Mindig is az igazságnál maradtam, sosem túloztam. Sosem hazudtam egyetlen dologról sem. Miért? Mert a legerősebb, legbefolyásosabb híres párral álltam szemben, akik rengeteg pénzzel és a legjobb szakemberekkel, ügyvédekkel rendelkeznek. Az én oldalamon senki nem állt, csak az igazság.”

Loos 2003-ban került kapcsolatba a Beckham házaspárral, amikor David Beckham a Real Madridhoz igazolt. Asszisztensként dolgozott mellettük, és napi szintű kapcsolatban volt velük. Elmondása szerint Beckham karizmatikus és kedves főnök volt, és ő teljesen elhitte, hogy a futballista őszintén érdeklődik iránta.

„Azt mondta, sosem csinált még ilyet, hogy én vagyok az első, akivel így jött össze, én pedig 100 százalékig hittem neki. Aztán két héttel később, amikor Ronaldo szülinapi partiján voltunk, ő egy gyönyörű modellel ment el”

– mondta. „Akkor úgy éreztem, 'Hű.' Az egy kemény este volt. Azt éreztem, hogy 'Nem értem, mi történik'. Aztán kezdett leesni, hogy teljesen megvezettek”

– idézi a People Loos szavait.

Azt is elmondta, amikor egy magazin megkereste, annyira megijedt, hogy végül ő maga döntött úgy: nyilvánosságra hozza a történetet. Állítása szerint még David Beckham édesanyját is felhívta, aki kedvesen beszélt vele, és azt tanácsolta, legyen türelmes.

„Az állásomról volt szó, nagyon megijedtem. Felhívtam David anyukáját, aki nagyon rendes volt velem, azt mondta, vegyek mély levegőt és várjam ki a végét”

– tette hozzá.

Rebecca Loos szerint a történtek legfájóbb része az volt, hogy a botrány következményeit kizárólag ő viselte, míg David Beckham élete nem változott meg.

Az esetről a Netflixen bemutatott Beckham című dokumentumfilm is megemlékezett. Bár sem megerősítés, sem cáfolat nem hangzott el benne, Victoria Beckham így idézte fel az időszakot: „Úgy éreztem, az egész világ ellenünk van. Kirobbant a botrány, és mindenki imádja a cirkuszt, hacsak nem ő maga szerepel benne.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Mi történt? Nem tér vissza Majka az RTL sikerműsorába
A játékosok feladata, hogy felvegyék a falon kivágott formának megfelelő alakzatot egyedül vagy csoportosan, és átjussanak azon.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. július 29.



Visszatér a képernyőre a Kalandra fal! Sebestyén Balázs és Istenes Bence vezetésével – jelentette be az RTL. A vidám vetélkedő érdekes kihívások elé állítja a hazai sztárokat, akikre illusztrátor által megrajzolt falak várnak. A játékosok feladata, hogy felvegyék a falon kivágott formának megfelelő alakzatot egyedül vagy csoportosan, és átjussanak azon. Ha ez nem sikerül, akkor a medencében végzik, ahogy azt tavaly is számtalanszor láthatták a nézők.

A műsor új évadának első epizódját augusztus 16-án, szombaton a Fókusz Plusz után láthatják majd a nézők, a folytatás pedig ezt követően hétköznap esténként jelentkezik a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Premiumon – tudatta hivatalos oldalán a csatorna.

Az sem titok már, hogy az előző évaddal ellentétben sem Majka, sem Pápai Joci nem lesz műsorvezető. Ezúttal is minden adásban három-háromfős hírességekből álló csapat küzd meg egymással.

Az augusztus 16-i adásban Miló Viki, Rippel Feri, Pars Krisztián, Kocsis Tibor, Horányi Juli és Mardoll garantálják a kikapcsolódást. A vízbe esők kimentéséről pedig ezúttal is Dudás Miki gondoskodik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tiltólistára tettek minket!” – Czutor Zoltán és Dopeman is kifakadt a Majka-balhé után
Czutor és Dopeman keményen egymásnak feszült a stúdióban, amikor Majka performanszáról és politikai nézeteikről vitatkoztak.


Czutor Zoltán és Dopeman a Blikk stúdiójában egy közös beszélgetés során fejtették ki véleményüket a Majka körül kialakult helyzetről, valamint arról is, hogy milyen hatással van politikai nézetük a karrierjükre. A téma a Campus Fesztiválon történt, fejbe lövést imitáló performansz volt, amely kapcsán Czutor a hitelesség kérdését emelte ki, míg Dopeman a közéleti feszültségekre hívta fel a figyelmet.

Dopeman úgy fogalmazott: „Jelen helyzetben annyira ki van hegyezve a magyar közélet, legalábbis az interneten – miközben csöndes tömegek figyelik, mi történik –, hogy ebbe a kihegyezett szituációba mindenki belelátja, amit akar, sőt, bele is varázsolják, mert most megy egy kampány.” Hozzátette, hogy számára nem világos Majka irányváltása.

Czutor Zoltán ezzel szemben úgy látja, hogy Majka pontosan tudja, merre érdemes fordulnia. Mint mondta:

„Erkölcsi következetességet itt ne várjunk, ebben az életkorban már nem nagyon változunk meg. Én azt gondolom, hogy az, akinek a fő szempont a népszerűség keresése, mindig abba az irányba mozdul el, amerre a népszerűség mozdul.

Majkának van a legjobb antennája arra, hogy a közakarat mit kíván, elképesztően kifinomult tehetsége van ehhez.”

A beszélgetés során arról is szó esett, hogy a két előadó szerint politikai véleményük miatt nem hívják őket bizonyos médiumokba vagy rendezvényekre.

Czutor elmondta: „Nekem aláírt szerződéseket vontak vissza a véleményem miatt.”

Úgy véli, a TV2 és a közmédia ezért nem hívja őt.

Dopeman arról beszélt, hogy nem kapott meghívást a VIII. kerületi napokra, pedig szorosan kötődik a környékhez. Kiemelte, hogy végül úgy lépett fel, hogy Mohamed Fatima meghívta maga mellé. Hozzátette, az RTL sem keresi őt. Erre Czutor úgy reagált, hogy őt a TV2 és a közmédia mellőzi.

A pénzügyi háttérről szóló beszélgetésben Dopeman megjegyezte: „De te rosszul élsz, Zoli? Én úgy látom, hogy te szépen és jól élsz, el tudsz menni nyaralni.”

Czutor egy korábbi esetet is felidézett, amikor úgy érezte, a fia is hátrányt szenvedett az ő nézetei miatt.

„Idén januárban volt az Illés 60 koncert. A kisfiam és a zenekara fellépett sztárprodukcióként. Odajött a TV2 interjút csinálni mind a három gyerekkel a zenekarból. A fiammal való beszélgetést azért nem adták le, mert ellenzéki vagyok...” – fogalmazott.

Dopeman erre azt mondta: „Ez egy kereskedelmi tévé, joguk van eldönteni, kit raknak be. Engem meg nem hívnak az RTL-be…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka visszavágott: letaszította Azahriah-t a trónról
A Forbes idén is összeállította a legértékesebb magyar celebek listáját. A rangsorban hatalmas helycserék és meglepő új szereplők is akadnak.


A Forbes idén is elkészítette a legértékesebb magyar celebek rangsorát. A lista élére ezúttal újra Majka került, aki 2022 és 2023 után tavaly lecsúszott az első helyről Azahriah miatt, adta hírül a Telex.

Majka előretörésében több tényező is szerepet játszott.

Sikert aratott a Csurran, cseppen című dala, év elején pedig két nagyszabású koncertet adott a Budapest Arénában. Emellett a média is kiemelten foglalkozott vele,

például a Campus Fesztiválon tartott fellépése után, ahol táncosai a színpadon „lelőtték” a fiktív Bindzsisztán vezetőjeként – ezt az akciót a kormánypárti sajtó is felkapta.

Azahriah az idei listán a második helyen végzett. Nemrég tért vissza egy rövid szünet után, márkaértéke pedig továbbra is kiemelkedő. A harmadik helyen Sebestyén Balázs szerepel, aki 2020 óta minden évben dobogós a listán.

Jákob Zoltán tíz helyet javított tavalyi helyezéséhez képest, és idén a negyedik lett. Marics Peti önálló szereplőként került fel a listára, az ötödik helyen végzett. Tavaly még a ValMar tagjaként szerepelt, a duó akkor a negyedik helyet szerezte meg. Marics zenésztársa, Valkusz Milán idén a tizenkilencedik helyen szerepel.

T. Danny szintén nagyot lépett előre: a tavalyi huszadik helyről idén a nyolcadikra jött fel. Liptai Claudia a tizenhetedik helyről ugrott a tizedikre.

A rangsorban idén több új név is feltűnt: Marics Peti mellett először került fel a listára Ember Márk, Lengyel Tamás és Molnár Áron is.

Ők azonban nem jutottak be a top 10-be.

Vaszkó Iván, a Forbes főmunkatársa és a lista szerkesztője úgy látja, hogy

a celebvilág szereplői közül egyre kevesebben kerülik a közéleti témákat.

Mint mondta, Azahriah márkaértéke olyan magas, hogy „még pár hónap szünet is belefért neki a nagy visszatérés előtt”. Majkáról így fogalmazott: „megszólásaival nem csak a bulvársajtó foglalkozik”. Hozzátette, hogy a rapper legutóbbi hosszabb bejegyzése, amelyben „felkérdezte a NER-t”, az elmúlt évek egyik legsikeresebb hazai Facebook-posztja lett.

A lista hat szempont alapján készült: ismertség, láthatóság, kedveltség, hitelesség, pénzteremtő képesség és online jelenlét.

A Forbes megbízásából végzett kutatás a 18–59 éves magyar lakosság körében zajlott. Az értékelést egy 28 tagú szakmai zsűri készítette, amely médiapiaci szereplőkből, reklámügynökségek munkatársaiból és hazai márkák képviselőiből állt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Valami elakadt, ő pedig meg akarta oldani, hogy másnak ne okozzon problémát” – így halt meg a válogatott kézilabdázó
Kádár Zoltán épp segíteni akart egy meghibásodott gépnél, amikor megtörtént a baj. Hónapokra volt a nyugdíjtól, amit már nagyon várt.


Ahogy már beszámoltunk róla, Kádár Zoltán, a Rába ETO egykori válogatott kézilabdázója múlt pénteken vesztette életét egy tragikus munkahelyi balesetben. A 64 éves férfi a győri Nemak-gyár hengerfejöntödéjében dolgozott, ahol már húsz éve volt munkatárs. Csupán néhány hónap választotta el a nyugdíjtól.

A gyártósor megállt, Kádár pedig megpróbálta megoldani a problémát. Ekkor a hőkezelő kemence többmázsás, izzó ajtaja ráesett, és a helyszínen meghalt.

A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

„Ő jót akart. Úgy tudom, valami elakadt, ő pedig meg akarta oldani, hogy másnak ne okozzon problémát. A szíve vitte, mint mindig¨ – mondta a Blikknek Csicsay Ottó, Kádár korábbi győri csapattársa.

Azt is elmondta, hogy két nappal a baleset előtt találkozott vele utoljára. Mindketten gyakran közlekedtek biciklivel, így rendszeresen összefutottak.

„Utoljára a tragédia előtt két nappal találkoztunk Győrben, és arról beszélgettünk, hogy vár ránk a nyugodt nyugdíjas élet”

– mondta. Visszaemlékezett arra is, hogy Kádár jó csapattárs, megbízható ember és szerető családapa volt. Feleségével három gyermeket neveltek: kettőt a nő hozott a kapcsolatba, egy közös gyermekük született.

Iváncsik Mihály, a korábbi kétszeres világválogatott kézilabdázó is megszólalt. Azt mondta, annak idején Kádárral versengtek a házi gólkirály címért, de sosem volt közöttük irigység.

Felidézte az 1986-os IHF-kupa döntőt, amelyben Kádár hazai pályán tíz, idegenben kilenc gólt lőtt az Alicante ellen.

Később mindketten külföldön folytatták pályafutásukat, majd hazatértek. „Az utolsó találkozásunkkor sajnos nem is tudtam vele beszélni. Rám nézett, annyit mondott,

szevasz, sietek, kezet fogtunk, aztán már ment is tovább.

Ő mindig sietett valahova” – emlékezett vissza.

Kádár unokahúga, Krisztina szerint a sportember csendes, de jószívű, segítőkész ember volt, aki nagyon jó édesapaként is helytállt. „Három-négy hónapja volt a nyugdíjig, amit már nagyon várt” – mondta. Hozzátette: „Azt hangsúlyoznám, hogy sosem volt felelőtlen, mindig nagy odafigyeléssel dolgozott. Ezt a testvéremtől tudom, akivel sokáig munkatársak voltak a gyárban. Pontosan tudta, mit csinál, ezért sem értem, hogyan történhetett ilyen tragédia.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: