Január 1-jétől átmenetileg megszűnik a sérülésből eredő traumatológiai ellátást igénylő betegek, illetve a beérkező sebészeti vizsgálatot és ellátást igénylő betegek hétvégi és ünnepnapi sürgősségi ellátása az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben - írta az intézmény a Facebook-oldalán.
Azt is hozzátették, hogy a belgyógyászati, kardiológiai, neurológiai és az ehhez kapcsolódó diagnosztikai sürgősségi ellátások továbbra is változatlanul és folyamatosan, a hét minden napján, 24 órában rendelkezésre állnak.
Az „átmeneti humánerőforrás-szervezési nehézség miatt”
a sérülésből eredő, traumatológiai ellátást igénylő betegeket, illetve a beérkező sebészeti vizsgálatot és ellátást igénylő betegek kezelése a felsoroltak szerint történik:
A békéscsabai dr. Réthy Pál Tagkórházban fogadják az Orosházáról, Csorvásról, Békésszentandrásról és Szarvasról érkező betegeket.
A gyulai Pándy Kálmán Tagkórházban látják el a Battonyáról, Békéssámsonról, Csanádapácáról, Gerendásról, Gádorosról, Kardoskútról, Kaszaperről, Magyarbánhegyesről, Medgyesbodzásról, Mezőhegyesről, Mezőkovácsházáról, Nagybánhegyesről, Nagyszénásról, Pusztaföldvárról, Tótkomlósról, Végegyházáról érkező betegeket.
Az elsődleges vizsgálattal műtéti beavatkozást igénylő súlyos traumatológiai és sebészeti betegeket az Országos Mentőszolgálat közvetlenül a Békés Vármegyei Központi Kórházba szállítja a fentiekben részletezett területi illetékesség szerint.
Hétköznapokon a traumatológiai és a sebészeti betegek elsődleges fogadása és ellátása továbbra is az orosházi kórház sürgősségi osztályán történik.
Január 1-jétől átmenetileg megszűnik a sérülésből eredő traumatológiai ellátást igénylő betegek, illetve a beérkező sebészeti vizsgálatot és ellátást igénylő betegek hétvégi és ünnepnapi sürgősségi ellátása az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben - írta az intézmény a Facebook-oldalán.
Azt is hozzátették, hogy a belgyógyászati, kardiológiai, neurológiai és az ehhez kapcsolódó diagnosztikai sürgősségi ellátások továbbra is változatlanul és folyamatosan, a hét minden napján, 24 órában rendelkezésre állnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„13-án keressél magadnak egy másik országot baszd meg” – ezzel fenyegette Pócs János a furcsa vezetéket vizsgáló tiszás orvost
Tisza Párt országos listáján is szereplő helyi háziorvos, Farády Zoltán egy közműárokban vizsgált egy vezetéket, amelyről azt gyanította, hogy illegálisan szállíthat termálvizet, amikor a fideszes képviselő megjelent a helyszínen. A trágár fenyegetések után kölcsönösen feljelentették egymást.
Jászapátin a fideszes Pócs János és a Tisza Párt helyi politikusai összecsaptak egy állítólagos illegális vezeték. Az összetűzés trágár fenyegetéssel és kölcsönös feljelentéssel zárult.
Húsvétvasárnap éjszaka Farády Zoltán, a Tisza Párt országos listáján is szereplő helyi háziorvos egy közműárokban vizsgált egy vezetéket, amelyről azt gyanította, hogy illegálisan szállíthat termálvizet. Azonban az akciója közben a helyszínre érkezett a választókerület fideszes képviselője, Pócs János, ahol a felek kölcsönösen videózni kezdték egymást, a vita pedig hamar durva személyeskedésbe fordult .
A Tisza Párt jelöltje, Halmai Ferenc által közzétett videó tanúsága szerint Pócs János fenyegető hangnemben szólt a háziorvoshoz.
„Farády, 13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg!” – mondta a képviselő.
De elhangzott az is: „Birkahodályba hagytad a becsületed, baszd meg!” és „videózhatsz, fogkefereklám”.
Pócs azt is állította, hogy ő állta Fárady taníttatását: „Vegyek neked még egy diplomát, mint először?”, majd a jelölt korábbi választási kudarcait emlegette.
Farády Zoltán elmondása szerint az akcióval egy hatósági eljárás megindítását akarták elérni egy helyi szóbeszéd alapján. Állítása szerint egy építési munkálat során bukkantak a vezetékre.
Pócs János egészen másképp számolt be a történtekről. A fideszes politikus szerint az eset egy szabotázsakció előkészülete volt.
Pócs azt írta, az Air Patrol Kft. építési területére illetéktelenek hatoltak be, akik szerszámokkal próbálták megrongálni a föld alatti vezetékeket.
A képviselő közölte, hogy az ügyben feljelentést tesz. A Tisza Párt politikusai jelezték, a birtokukban lévő vágatlan videót és dokumentumokat eljuttatják az önkormányzatnak és a hatóságoknak, és megteszik a szükséges jogi lépéseket.
A Jászság az egyik legszorosabb küzdelmet hozhatja a választáson.
Jászapátin a fideszes Pócs János és a Tisza Párt helyi politikusai összecsaptak egy állítólagos illegális vezeték. Az összetűzés trágár fenyegetéssel és kölcsönös feljelentéssel zárult.
Húsvétvasárnap éjszaka Farády Zoltán, a Tisza Párt országos listáján is szereplő helyi háziorvos egy közműárokban vizsgált egy vezetéket, amelyről azt gyanította, hogy illegálisan szállíthat termálvizet. Azonban az akciója közben a helyszínre érkezett a választókerület fideszes képviselője, Pócs János, ahol a felek kölcsönösen videózni kezdték egymást, a vita pedig hamar durva személyeskedésbe fordult .
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotón, ahogy Orbán Viktor személyesen ellenőriz egy maroknyi katonát a mezőn
A miniszterelnök azután utazott a helyszínre, hogy Szerbiában robbanóanyagot találtak a vezeték közelében. Hangsúlyozta, hogy a veszélyt nem használja fel kampánycéljaira, de azért fotózkodott egy picit a menő egyenruhába öltözött, állig felfegyverzett honvédekkel.
A kormány Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Kiskundorozsma mellett személyesen ellenőrizte a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának katonai védelmét.
A miniszterelnök a helyszínen drámai szavakkal beszélt a vezeték stratégiai fontosságáról.
„A török áramlat gázvezeték köldökzsinór Magyarország számára. Ha elvágják, a magyar gazdaság megáll, és magyar családok százezrei maradnak gázellátás nélkül” - mondta Orbán.
A bejegyzés azután született, hogy vasárnap Szerbiában, a vezeték közelében két hátizsákban robbanóanyagot és a detonáláshoz szükséges eszközöket találta.
A szerbiai eseményekre reagálva Orbán Viktor hétfő reggel a Facebookon jelezte, hogy a hagyományos húsvéti programok helyett a magyar–szerb határhoz utazik, hogy személyesen ellenőrizze a helyzetet.
Sajtóhírek szerint a miniszterelnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel helikopteren érkezett a helyszínre. Itt jelentette be, hogy a Török Áramlat teljes magyarországi szakaszát katonai védelem alá helyezik.
A kormányfő álláspontja szerint az intézkedés kizárólag Magyarország energiabiztonságáról szól, és szó sincs kampányról.
Azt mondta, hogy „ez nem kampánykérdés, hanem Magyarország energiabiztonságának a kérdése” – a miniszterelnök sajtóirodája.
Orbán nem először fotózkodik katonákkal valamilyen válsághelyzetre hivatkozva. Miután leállt a Barátság-kőolajvezeték a kormány megerősítette a stratégiai infrastruktúra védelmét. Orbán ekkor szintén lőtt néhány képet a kivezényelt katonákkal.
A kormány Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Kiskundorozsma mellett személyesen ellenőrizte a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának katonai védelmét.
A miniszterelnök a helyszínen drámai szavakkal beszélt a vezeték stratégiai fontosságáról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fontos változás jön a szavazásnál: ez az okmány nem fog kelleni
Az április 12-i választáson már nem lesz szükség a lakcímkártya bemutatására, a választókat fényképes igazolványuk alapján azonosítják. A DÁP-applikációban felmutatott digitális igazolványt azonban nem fogadják el, és lejárt okmánnyal sem lehet szavazni.
Van egy fontos változás, és néhány tudnivaló a vasárnapi választásokkal kapcsolatban, amelyekkel érdemes tisztában lenni, mielőtt voksolni indulunk. Először is, hangsúlyozzuk, hogy
Április 12-én csak érvényes, fizikai személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal lehet majd szavazni.
A legfontosabb változás, hogy a lakcímkártya bemutatása már nem feltétele a voksolásnak, erre a szavazatszámláló bizottságok tagjainak a figyelmét külön is felhívták – írta a 24.hu. A választópolgárokat a fényképes igazolványuk és az azon található adatok alapján azonosítják.
Ugyanakkor nem fogadják el az elektronikus eszközön, például a Digitális Állampolgárság Program applikációjában bemutatott igazolványt , és lejárt okmánnyal sem lehet élni a választójoggal.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szavazóhelyiségbe elég egyetlen érvényes, fényképes okmányt vinni a háromból: a személyi igazolványt, az útlevelet vagy a vezetői engedélyt. Aki nem rendelkezik ilyennel, a kormányablakban a szavazás napján is igényelhet ideiglenes személyazonosító igazolványt, ugyanis ezek a választás miatt nyitva tartanak.
Persze ne halasszuk az utolsó napokra!
A Nemzeti Választási Iroda szerint a lakcímkártya mellőzésének célja a választójog gyakorlásának megkönnyítése. Persze egyes kritikusok szerint a lakcímkártya elhagyása növelheti a visszaélések, például a „választási turizmus” kockázatát.