SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szirtes Dávidba körülbelül annyi nőiesség szorult, mint egy kapuzárási pánikban szenvedő hímgorillába

Yulasyi Miranda megállíthatatlan, zsinórban másodszor nyerte meg az Sztárban sztár leszek adását, Molnár Sanyi ismét veszélyzónába került, Köllő Babett pedig polcnak öltözött.


A tévé elé ülve azt hittem, egy T-Com reklámra sikerült rákattintanom, de kiderült, ez a magenta színben fürdő tömör gyönyör a Sztárban sztár leszek döntőseinek közös produkciója. (Persze a T-Com a műsor egyik támogatója, szóval talán mégsem véletlen az egybeesés.)

Köllő Babett polcnak öltözött, Tóth Gabi pedig október 23-ra való tekintettel feketét vett, bár ő efféle külsőségek nélkül is képes gyászos hangulatot kelteni.

Oláh Szandra kezdte az estet Camila Cabellóként.

Elvileg, mert gyakorlatilag semmit nem hallottam a latin énekesnőből.

Camilának van a hangjában valami jellegzetes rekedtség, ami Szandránál teljesen hiányozott, és én hamisnak is hallottam.

A mesterek ehhez képest feldicsérték, inkább csak a táncot és a dögöt hiányolták a produkcióból. Ehhez képest a mindig szuper szigorú Majka 9 pontot adott, így Szandra 25 ponttal ülhetett le.

Tóth Napsugár Chester Benningtont kapta feladatul, a Linkin Park énekesét. Napsugár vitathatatlanul az egyik legjobb énekes a mezőnyben, minden adásban más arcát mutatja.

Viszont most talán egy kicsit túl jól akarta csinálni, mert sokkal férfiasabb hangon énekelte végig a dalt, mint Chester.

Szerintem ezzel együtt is jobb volt Szandránál, de a zsűri nem így látta, mindössze 21 pontra értékelte.

Cher következett, vagyis Szirtes Dávid. Chernek nagyon sok jó slágere volt pályafutása során.

A tehetségkutatókban mégis valamiért állandóan a gagyi Shoop Shoop Songot veszik elő, ami azért lássuk be, nem nagy durranás.

Cher az az énekesnő, akinek a hangja férfiként is egészen jól utánozható, és ez sikerült is Dávidnak, viszont körülbelül annyi nőiesség szorult belé, mint egy kapuzárási pánikban szenvedő hímgorillába. 29 pontot kapott

Molnár Sanyi a múlt héten veszélyzónába került, de reménykedtem, hogy Justin Timberlake-ként meggyőzi a nézőket. Az ’N SYNC Bye, bye, bye című slágerét énekelte kicsit hamiskásan, és ahogy Majka találóan mondta:

nyomokban sem tartalmazott Justin Timberlake-et.

Gabi és Pápai Joci is 8-8 pontra értékelte, Majka viszont nem tudta palástolni megrökönyödését, és 6 ponttal próbálta helyre billenteni a világ rendjét.

A múltheti feladathoz képest Pély Barna talán kicsit könnyebb feladatot jelentett Bari Lacinak. Zseniálisan leszedte Barna mozgását és hangját. Pedig Pély dalai hiába popszámok, egyáltalán nem könnyűek. Járt a 30 pont.

Miley Cyrus első ránézésre testhez álló feladat Piltman Annának, bár azért bevallotta, hogy a magassággal nem jó barátok. Az éneklés rendben volt, és minden elismerést megérdemel, hogy egy pillanatra sem zökkent ki, miközben fel kellett ülnie egy hintázó golyóra.

Ugyanakkor azért látszott, hogy Piltman Anna korántsem olyan exhibicionista, mint amerikai kolléganője.

Miley a klipben sokkal dögösebben, erotikusabban enyeleg a bontókalapáccsal, Annánál mindez csak jelzés szinten volt meg.

Az is igaz, hogy egy videoklipben sokkal könnyebb jól megcsinálni mindent, mint egy élő előadásban. Minden esetre Majka is hiányolta belőle a polgárpukkasztást, és a refrént hamisnak hallotta.

A 23 pont a zsűri lista negyedik helyére volt elég.

Kisfiamnak nagyon tetszett Kökény Dani Gangmanstyle előadása, és kétségtelenül nagyon szórakoztató volt. Dani vidáman, felszabadultan énekelt, jó bulit csinált. Voltak benne azért hangi problémák, és Psy őrületfokát nem érte el. De az tény, hogy egész más arcát mutatta, mint eddig. 25 pontra volt jó.

Úgy tűnik, Yulaysi Mirandától nem lehet elvenni a műsor elsőségét, legfeljebb ő tudja elveszíteni. Mesterével ezúttal emelték a tétet, hiszen magyarul kellett énekelnie: Mohamed Fatimát idézte meg.

Azoknak üzenném, akik nevetgélnek Yulaysi kiejtésén:

ne gondolják, hogy az átlag magyar énekesnek jobb az angol kiejtése.

Nyilván arra nem áll rá úgy a fülünk. Minden esetre sokkal érthetőbben énekelte a szöveget, mint sok magyar kollégája. 30 ponttal Bari Laci mellé került holtversenyben.

Talán Kaly Rolandról változott meg a leginkább a véleményem a műsor kezdete óta. Eleinte nekem annyira nem tűnt ki a mezőnyből, de az élő adásokban hétről hétre olyan produkciókat mutat, amivel bizonyítja, hogy az egyik legsokoldalúbb előadó a csapatban. Érdemes egymás után megnézni Roland eddigi produkcióit: a Måneskint épp olyan tökéletesen oldotta meg, mint Stromaet vagy Jason Derulót. 27 ponttal jutalmazta a zsűri.

Jósa Tamás produkciója zárta a műsort. Érdekes kérdés, hogy mit kell ilyenkor nézni. Ha úgy közelítem meg a kérdést, hogy Tamásnak egy tőle teljesen idegen, és egészen más hangképzési technikákat igénylő műfajban kellett helytállnia nagyon rövid felkészülési idő mellett, akkor le a kalappal előtte.

Ha Placido Domingo utánzásként nézem a produkcióját, akkor viszont szerintem nem sikerült. Én nem hallottam Domingo hangját.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak Domingót nem találtam az előadásban, de Figarót sem.

Mintha teljesen zárójelbe került volna, hogy itt egy színpadi mű egyik szereplőjéről van szó, de erről a szereplőről egy fél gondolat sem köszönt vissza a produkcióból. Ráadásul az, hogy a díszlet egy huszadik századi fodrászszalont idézett meg, azt sugallja, hogy a műsorkészítők sem szenteltek túl sok időt a dologra, kb. addig jutottak gondolatban, hogy Figaro borbély, „oszt jól van”.

Csak hogy lássuk, a Sztárban sztár leszekhez hasonló műsorok mennyi időnket ellopják:

az utolsó énekléstől a műsor végéig körülbelül 50 perc telt el – és ebben nincsenek benne a reklámok.

50 percen át húzták, hogy kiderüljön, ki lett a napi győztes (ismét Yulaysi Miranda), ki esett ki (Oláh Szandra, így Molnár Sanyi másodszor is megmenekült), és milyen feladatot kaptak jövő hétre a versenyzők.

Persze én nem panaszkodhatok, engem fizetnek azért, hogy végignézzem, de a többieknek nem tudom, mi a mentsége.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„Szeretnék visszatérni az életbe” – először szólalt meg Sallai Nóra a tragikus autóbalesete óta
A Jóban Rosszban egykori színésznője közel egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával. Az 5 éves Bende életét már nem tudták megmenteni, Nóra állapota pedig sokáig kritikus volt.


Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.

A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.

A tragikus baleset óta csak informátorok meséltek arról, hogy éppen hol tart Sallai Nóra kezelése, és hogy van a színésznő. Most azonban ő maga is megszólalt és a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.

„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”

– fogalmazott Sallai Nóra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bennem összeomlott minden” – mégsem házasodott össze József gazda és 36 évvel fiatalabb szerelme
A 21 éves egyetemista lány szülei közbeléptek: Patríciát pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja József gazda házából.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.

József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.

A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.

Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.

„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”

– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.

„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”

– mondta az RTL sztárja.

„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”

– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.

Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.

Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő kijelentést tett Ambrus Attila sztárboxos veresége után: erre készül a Viszkis
Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.

„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”

– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.

„Ezt a sorozatot ő fogja megnyerni. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a Matyi gyereket nem fogják megverni. És sajnos elbuktam a fogadásomat, így el kell mennem a koncertjére is...”

– fogalmazott a Viszkis, akit tapasztalata és kitartása ezúttal nem vezetett sikerre, az élet más területein azonban még várnak rá kihívások.

„Szeretem a zenét, dobolok is. Az a célom, hogy hatvanéves koromra csináljak egy dobzenekart, illetve egy börtönzenekart. Vagyunk egy páran ebben a műfajban... Tanulom a zenét, hetente járok tanárhoz, de el fogok menni Matyi koncertjére is, sőt, még jegyet is veszek rá”

– jelentette ki az 57 éves Ambrus, aki hozzátette: továbbra sincs üresjárat az életében, keramikusként sokat piacozik, önkormányzati rendezvényekre jár, illetve kóstolóval egybekötött csapatépítőket is tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt a szakításáról Harsányi Levente: Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott
A műsorvezető nehéz időszakon van túl: szakítottak a menyasszonyával, és néhány hét leforgása alatt a testvérét is elvesztette.


Harsányi Leventének nehéz hónapok állnak a háta mögött. Pár hete ugyanis szakítottak menyasszonyával, Oberskovszky Larával, később pedig kiderült, hogy egy hónap leforgása alatt elvesztette a bátyját is.

Testvére tragikus hirtelenséggel, két nappal egy sikeres életmentő műtét után hunyt el. „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az...két nap alatt ment el” – mondta korábban a Borsnak Harsányi Levente.

Ami a szakítást illeti: az év elején még az esküvő is szóba került. Larát két éve egy partin ismerte meg a műsorvezető, gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így még abban az évben meg is kérte a kezét. Közös otthonról és esküvőről álmodtak, de aztán máshogy alakultak a dolgok, és nemrég véget ért a kapcsolatuk.

A műsorvezető most a Borsnak beszélt arról, hogy van a történtek után. Harsányi azt mondja, megtehetné, hogy egy dohos, sötét pincébe zárkózik a szeptemberi napsugarak elől és borús hangulatú Depeche Mode dalokat hallgat, de ez nem jelentene megoldást.

„Én azt gondolom, hogy mindennek oka van, véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de én elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belesüppedni. Az élet, ha jó vagy, előbb vagy utóbb visszaigazol téged. Nem túlzok, én most baromi jól vagyok. Rengeteg munkám van, a visszérműtétem is jól sikerült, és most már észreveszem, hogy milyen jó csajok mászkálnak az utcán”

– mondta.

Elárulta, a krízisek nagy részét többnyire egyedül dolgozta fel, egy-két barát maradt mellette, és megválogatja, kihez kapcsolódik. Arról is beszélt, hogy most nem élvez prioritást, hogy új kapcsolatba ugorjon, mert egy nagy szerelem lezárása után őszintén nem tudna újba kezdeni, de nyitott szemmel jár.

„Én eleve nagyon nehezen nyitok, nem könnyű közel kerülni hozzám, ha viszont valakit megszeretek, azt nehezen engedem el. Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el”

– fogalmazott Harsányi Levente.


Link másolása
KÖVESS MINKET: