SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szilágyi János demenciával küzd: „Rohadtul felejtek”

A 88 éves riporter szerint ennek az áldatlan állapotnak a legnagyobb elszenvedője a felesége, Györgyi.


A 88 éves Szilágyi János elmondása szerint még képes lenne műsort készíteni, de a mindennapjai jelenleg az időskori demenciával való küzdelemről szólnak – írta meg a Blikk.

„Naponta felizgatom magam. Nagyon erős demenciám van, nagy léptekkel haladok felé. Rohadtul felejtek, de olyan szinten, hogy itt van előttem ez a pohár víz, de ha amott volna, és el akarnám venni, azt mondanám: mit akartam én?”

– mesélte a probléma súlyosságáról Szilágyi János Rónai Egonnak az ATV Húzós podcastjében, amelyben kiderül az is, hogy néha nevek és szavak nem jutnak eszébe.

Az egyetlen dolog, ami megnyugtatja a riportert, hogy kívülről nem látszik mindez, és köszönhetően a riporteri képességeinek könnyedén ki tudja magát beszélni ezekből a helyzetekből.

„Más bajom nincs, de ez elég nagy baj. Voltam dokinál is, aki azt mondta, nem vagyok betegszinten, de az öregedéssel együtt jár a feledékenység, és én ebben elég kimagasló színvonalat képviselek”

– idézi a story.hu a riportert.

Szilágyi János úgy hiszi, hogy felesége, Györgyi az elszenvedője ennek a bosszantó állapotnak, és bár már negyven éve házasok, a tévés gyakran vele sem tudja megértetni magát.

„Ő eléggé fegyelmezi magát, mert hozzászokott. És tudja, hogy ilyen vagyok. Szeret és elfogad”

– jelentette ki Szilágyi.

A teljes adás itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Vera az NKA-botrányra reagálva levezette egy 20 milliós koncert költségeit
Tóth Vera énekesnő a közösségi oldalán tette közzé egy nagykoncertjének tételes költségvetését. A poszt szerint a produkció tisztán piaci alapon, állami támogatás nélkül működik, a nullszaldó már sikernek számít.


Tóth Vera énekesnő „Az NKA-sztori margójára” címmel egy hosszú bejegyzésben fejtette ki a véleményét a kulturális támogatások körüli vitákról.

Azt írta, elkeserítőnek tartja, „hogy mi folyik a szakmánkban”, és furcsállja, hogy rengetegen csendben maradnak. Szerinte ebbe nem szabad beletörődni, „fel kell emelni a hangot ellene.”

Éppen ezért tartja fontosnak bemutatni, mekkora kockázatot jelent egy piaci alapon működő produkciónak egy nagykoncert megszervezése. Arra kéri az olvasókat, hogy amikor egy NKA-támogatási listát néznek, vessék össze a számokat azzal a helyzettel, amikor valakinek nincs anyagi háttere, „úgy mint nekem és sokaknak”.

Saját példáján keresztül részletezte a kiadásokat. Elmondása szerint egy „közepes” (körülbelül 2000 fős) rendezvényközpontban a tavaly decemberi nagykoncertjének teljes költsége megközelítette a 19-20 millió forintot. A tételek között a legjelentősebb a „terembérlet: 5–6 millió Ft” volt, ezt követte a zenészek és vendégművészek gázsija, ami a poszt szerint „kb. 4 millió Ft” volt. Hozzátette, „nem várom el senkitől, hogy »promóció« címszó alatt ingyen dolgozzon”. A technika és a személyzet további 3 millió forintot tett ki, míg a „plakátkampány, online hirdetések” több mint 2,5 millió forintba kerültek.

„Őszintén: már annak is örülök, ha nullára jövök ki” – jelentette ki.

A kisebb, de szintén jelentős tételek között említette a smink és beauty csapatot (500–600 ezer Ft), a színpadi dekort (kb. 500 ezer Ft), a stylingot (300–400 ezer Ft + áfa), a plakátfotózást (800 ezer Ft), a hangszereléseket (1 millió Ft), valamint a próbastúdió bérlését (100 ezer Ft). A stábra és a vendégekre fordított összegekről azt írta, a cateringet már csak részben tudták megoldani, egy 28 fős stábra a költség körülbelül 500 ezer forint lett volna, de ebből 200 ezret saját zsebből fizetett. A koncert utáni fogadás teljes költsége egymillió forint volt.

Arra a kérdésre, hogy marad-e ebből bármi neki és a menedzserének, azt válaszolta: „Költői kérdés.” Szerinte ezek a koncertek számára befektetések, amelyek helyet adnak a szakmában és későbbi felkéréseket hozhatnak. „Nem önjelölt hülye vagyok, aki szeret költekezni, hanem egyszerűen ennyire drága minden” – fogalmazott.

Az énekesnő hangsúlyozta, hogy teljes mértékben a közönség jegyvásárlására van utalva. Próbáltak cégektől segítséget kérni, de állítása szerint 2024–25-ben több mint 20 cégtől ugyanazt a választ kapták: „Most nincs kultúrára keret.”

A poszt szerint a produkciójukhoz nem kapnak állami támogatást, nem buszoztatnak közönséget és nem osztogatnak ingyenjegyeket sem.

Eközben úgy látja, vannak „mutyik által támogatott művészek, melyek néha még a középszer alját sem képesek megugrani.” Bár állítása szerint nincs „svábhegyi háza, Merdzsóval a kapuban, Versace evőeszközzel”, és nincs is rá szüksége, mégis fontosnak tartja kimondani az igazságtalanságot.

Attól még kimondom: „ez így nagyon nem fair. Sőt, szomorú” – írta.

Ugyanakkor úgy véli, van ebben egyfajta szabadság is. „Az, hogy ehhez nekünk soha nem volt közünk. És ez egy áldásos állapot” – zárta gondolatait.

Tóth Vera megszólalása azért is különösen érdekes, ugyanis a húga, Tóth Gabi szintén érintett abban a botrányban, ami néhány napja robbant az állami művészeti támogatásokat kiosztó NKA háza táján. Kiderült, hogy a választást megelőző időszakban 17 milliárd forint állami támogatást osztott szét az NKA ideiglenes kollégiuma, és jelentős támogatást kaptak kormányközeli előadók is.

A Fidesz-kormánnyal szimpatizáló énekesnő, Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence közös, jelenleg végrehajtás alatt álló cége 9 millió forintot kapott, az énekesnő pedig magánszemélyként további 5 milliót.

Az esetről azóta megszólalt Hankó Balázs kulturális miniszter, és azt mondta, hogy olyan produkciókat részesítettek előnyben, amelyek a hazaszeretet, az életigenlést népszerűsítik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Péter Szabó Szilvia is megszólalt az NKA-botrányról: A támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának
A NOX énekesnője személyes hangú posztban írt a Nemzeti Kulturális Alap körüli botrányról. Szerinte a milliárdos, nem nyilvános pályázatokon kiosztott pénzek sértik az igazságérzetet és egyenlőtlen helyzetet teremtenek a piacon.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője azt írta a Facebookon, hogy az elmúlt napokban felszínre tört NKA-s ügy kapcsán olyan személyes tapasztalatai és gondolatai vannak, amiket már nem tud magában tartani. Úgy véli, előadóként nagyon is tisztában van azzal, milyen sokat jelentenek a pályázati források a kultúra különböző területein dolgozóknak. „Engedjétek meg, hogy én most zenei előadóként, a saját területemről, a saját tapasztalataimból kiindulva írjak erről” – fogalmazott. Kifejtette, hogy

ezek a források nemcsak lehetőséget, hanem biztonságot is adnak, és sokszor az egyetlen kapaszkodót jelentik egy-egy álom megvalósításához.

Az énekesnő azt írta: a NOX, bár sokszor nehezen, de piaci alapon tud működni. „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a NOX (bár sokszor nehezen) piaci alapon tud működni, abból, amit az elmúlt hosszú évek alatt létrehoztunk és abból a bizalomból, amit a közönségünktől, Tőletek kapunk” – írta, hozzátéve, hogy emellett értékalapú szponzori együttműködéseik is vannak, amelyekre büszkék.

Ugyanakkor állítja, egy produkció színvonala és léptéke sok esetben azon is múlik, hogy a piaci bevételek mellett rendelkezésre állnak-e plusz források. Azt gondolja, egy ésszerű, szakmai alapon megítélt támogatás pont arra lenne hivatott, hogy hozzá tudjon tenni mindehhez.

Szerinte a támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának, mert ha valaki kizárólag erre épít, az már eltorzítja a pályát.

Péter Szabó Szilvia kiemelte, hogy a szakmában nagyon sokaknak ez nem lehetőség, hanem valódi létkérdés. Példaként a Varidance-t, a NOX tánckarát említette, amely szerinte az ország egyik legtehetségesebb és legprofibb táncművészeti társulata. „Ők is azok közé tartoznak, akiknek ezek a támogatások tényleg azt jelentik, hogy tudnak-e működni, tudnak-e próbálni, próbahelyet biztosítani, tudnak-e előadásokat létrehozni” – magyarázta. Véleménye szerint a nem nyilvános pályázatokon kiosztott milliárdos összegek töredéke is évekre biztosítaná a társulat működését.

Az énekesnő elgondolkodtatónak tartja, ha a döntéseknél az számít, ki képviseli a hazaszeretetet és a hagyományokat.

„Mert amit mi képviselünk, amit a Varidance képvisel, amit rengeteg pályatársam képvisel a színpadon, az akkor micsoda?!” – tette fel a kérdést, majd idézett a tánckar alapító okiratából, amely a magyar néptánchagyomány népszerűsítését tűzi ki célul. „Nem kérdésként mondom, inkább csak egy fájó gondolatként, mert sokszor pont azok a tehetségek maradtak ki, akik nap mint nap ezért dolgoznak” – fűzte hozzá.

„Ehhez képest különösen nehéz most szembesülni azzal, hogy milyen arcpirító aránytalanság és szakmaiatlanság mentén kerültek kiosztásra ezek a hihetetlen mértékű támogatások. Döbbenet!” – írta.

Az énekesnő állítja, a saját bőrén tapasztalja, milyen költségekkel jár egy arénakoncert, és elmondása szerint még 8–10 ezer nézőnél sem biztos, hogy nullára kihozható egy ilyen show. Közben úgy látja, a másik oldalon egyes előadókhoz vagy a hozzájuk kapcsolható személyekhez olyan mértékű támogatás kerül, amely mellett a kockázatok gyakorlatilag eltűnnek.

„Ezt nem azért mondom, hogy bárkit megbántsak, de ezt nagyon nehéz elfogadni, mert az ember igazságérzetét egyszerűen bántja és szerintem ezzel nem vagyok egyedül a szakmában. Mert ez így nagyon erősen torzítja a versenyt a piacon” – vélekedett.

Bevallása szerint sokszor érezték úgy, mintha szélmalomharcot vívnának, és látja, hogy rengeteg zenekar és előadó jár ugyanebben a cipőben. Hangsúlyozta, hogy a NOX soha nem kapott ilyen nagyságrendű támogatásokat. „Voltak kisebb pályázati forrásaink egy-egy dalra, videóklipre vagy koncertre, de ezek teljesen más léptékek voltak. Pár százezer forintos támogatások” – részletezte, kiemelve, hogy ezek minden esetben nyilvános és átlátható pályázatok voltak. Talán ezért is ennyire nehéz most ezt látni. „Nem is felháborít, inkább elkeserít, hogy egy rendszer így tud(ott) működni” – írta, hozzátéve, hogy így nem ugyanarról a rajtvonalról indulnak a kulturális szféra szereplői.

Péter Szabó Szilvia szerint a Nemzeti Kulturális Alap létezése fontos és szükséges, de meg kell újulnia. „Pont ezért lenne fontos, hogy meg tudjon újulni, hogy valóban azt a célt szolgálja, amiért létrejött” – zárta gondolatait. Posztja végén kijelentette: „Mert végső soron mindannyian ugyanazért állunk színpadra. A közönség szeretetéért, az értékeink megőrzéséért és újak teremtésért. A kultúra Mindenkié!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szívmelengető családi fotóval üzent Szinetár Dóra az 50 éves Bereczki Zoltánnak
Szinetár Dóra az Instagramon köszöntötte volt férjét, Bereczki Zoltánt, aki a hétvégén lett 50 éves. A meghitt poszt egy érzelmileg megterhelő időszakban, az énekes édesapjának halála után született.


Meghitt hangvételű, családi fotóval ellátott posztban köszöntötte Szinetár Dóra az 50. születésnapját ünneplő Bereczki Zoltánt, akivel közös lányuk révén a válásuk után is szoros kapcsolatot ápol. A színésznő az Instagramon kívánt szeretetben, sikerben és boldogságban gazdag éveket volt párjának szombaton – írta a Blikk.

A gesztus egy érzelmileg megterhelő időszakban érte az énekest, aki nemrég veszítette el édesapját. Bereczki korábban arról beszélt, hogy édesapja egy számára fontos közéleti változást már nem érhetett meg.

„Az apukám már nem érhette meg ezt a dolgot, pedig ő rajongva várta” – mondta Bereczki az RTL Reggeli podcastjében.

A közel 35 éves pályafutással a háta mögött az énekes most élete egyik legnagyobb koncertjére készül, amelyet május 23-án tartanak az Arénában.

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka az NKA-pénzeket felvevő művészekről: Piaci alapon nem működő, kitartott kamuművészek vagytok, akik örülnek a csirkefarhátnak
Majka a Fidesz-rendszerhez lojális előadókat bírálta keményen egy posztban. A zenész szerint őket csak arra használták fel, hogy a háttérben mások százmilliós nagyságrendű támogatásokhoz jussanak.


Majka a közösségi oldalán reagált Hankó Balázs miniszter ATV-s interjújára, amit, mint írta, kínjában nevetett végig.

Majka véleménye szerint „a fideszes kampány kifizetőhelyként szolgáló ideiglenes kollégium egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló, akik playbackről énekeltek az összes pártrendezvényen.”

A rapper szerint óriási egyenlőtlenségek mutatkoznak a támogatások elosztásában. Példaként hozta fel, hogy

„Dopeman, Muri Enikő és még egy pár hiteles arc a magyar kultúrából 5 millió Ft-ot kapott, miközben olyan cégek, akiket 2 hónappal a pályázat megnyerése előtt alapítottak nyertek 400-450-500 millió Ft-ot.”

Majka úgy látja, a kisebb összeggel támogatott művészekkel csak a látszatot akarták fenntartani. Állítása szerint

„ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak. Anyám ….”

A bejegyzés végén a zenész kemény kritikát fogalmazott meg az érintett művészekről

„Piaci alapon nem működő, kitartott kamuművészek vagytok, akik örülnek a csirkefarhátnak, közben meg az igazi fideszes haverok kétpofára zabálták az argentin steaket.”

A posztot egyetlen gúnyos szóval fejezte be: „Gratulálok….”

Majka posztja egy nappal azután született, hogy Hankó Balázs május 1-jén az ATV Egyenes Beszéd című műsorában védte az NKA „Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának” döntéseit. A miniszter akkor a támogatásokat ízlésbeli kérdésnek nevezte.

A botrány április még végén robbant ki, amikor nyilvánosságra került, hogy egy mintegy 17 milliárd forintos keretből jutottak jelentős összegekhez kormánypárti kötődésű szereplők.

Az ügyben a Független Előadó-művészeti Szövetség április 27-én feljelentést tett költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanújával. A botrány kirobbanása után Bús Balázs, az NKA alelnöke lemondott, Baán László pedig távozott az NKA Bizottságából.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk