SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Inkább választom a halált, mint a gyűlöletet” – Szentesi Éva megírta utolsó nyilvános bejegyzését

Az írónő a bejegyzésben betegségről, gyűlölködésről és döntése hátteréről fogalmaz meg gondolatokat. A kommentelés kultúrájáról is kemény kritikát írt.
F. O. - szmo.hu
2025. június 01.



Szentesi Éva szombaton tette közzé utolsó nyilvános blogbejegyzését, amelyben bejelentette: mostantól csak az előfizetők olvashatják írásait. A bejegyzés címe is erre utal: „Utolsó nyilvános bejegyzés”. A kommentelési lehetőséget szintén csak számukra tartja fenn.

A bejegyzés elején arról ír, hogy

tályog miatt ismét kórházba került, és az orvosok szerint lehet, hogy újabb műtét vár rá.

Innen távozva, délután egy órakor megnézte az oldalát, ahol egy kommentelő azt írta, hogy unja már a „rákról szóló kontentet”, és szerinte az író sokat keres vele. Ez az élmény indította el benne a döntést, hogy lezár egy korszakot.

Szentesi úgy fogalmazott: „Tudom, nem szabad reagálnom. Tudom, mit várnak el tőlem, hogyan viselkedjek, ismerem a mondatokat, hogy ne foglalkozz vele, ismert vagy, tűrjed, ezt sok közeli barátom is elmondta már. Ismerem az összes elvárást, és ezzel a segítő szándékú nyomással tovább mélyítik a fájdalmat.” Hozzátette, hogy

tavaly, amikor ismét rákot diagnosztizáltak nála, megfogadta, hogy nem olvas el semmilyen kommentet.

De szerinte teljesen kizárni lehetetlen. „Ha nem veszek róla tudomást, akkor is létezik, beszivárog.”

Azt is leírta, miért döntött a változtatás mellett: „És most eldöntöttem, hogy szembenézek vele, hogy nem engedem gyűlni tovább, mert ez mérgez engem, mert ez rosszabb bárminél, mert elfáradtam benne, mert inkább választok rákot, kezeléseket, műtéteket, halált, mint azt, hogy elviseljem.”

A bejegyzésben visszatekint az elmúlt tíz évre, összefoglalja írói pályafutását, betegsége történetét, és arról is ír, hogyan hatottak rá az évek során kapott gyűlölködő kommentek. Azt írja,

nem a kritika bántja, hanem az, ha elvitatják tőle az emberi mivoltát.

„Olyan érzés, mintha elveszítenéd a kapcsolatot önmagaddal. Csontig hatol, sőt, csont belsejébe váj, nem szűnik meg, szégyent érzel, és dühöt, tehetetlenséget, elkeseredettséget, védtelenséget.”

Szentesi szerint a társadalmi elvárás az, hogy ne reagáljon a bántásokra, de ez szerinte hosszú távon nem működik. „Tudod, mit kell tenned, hiszen elmondták, mindenki ezt várja: ne vegyél róla tudomást, és akkor nagyszerű vagy. De amikor évek óta zajlik, módszeresen beléd taposva, amikor tudod, hogy erre nincs törvény, ezt megtehetik, mert valamiféle aljas, sunyi módon joguk van hozzá, név és arc nélkül is, akkor széttárod a karod, próbálod megérteni a miérteket, lehajtod a fejed és kétségbe vonod a létezésed jogát.”

Bejegyzésében név szerint is megemlít egy nőt, aki éveken át rendszeresen kegyetlen megjegyzéseket írt róla.

Több platformon is letiltotta, de az illető továbbra is folytatja a támadásokat. „Sőt, egyre magasabb és magasabb fokozatra kapcsol” – írja. Úgy látja, ezek a személyeskedő támadások nem fognak megszűnni, és másokat is érintenek.

Írása végén így fogalmaz: „Nevezhetsz/nevezhettek bárminek, tehetségtelennek, butának, harsánynak, ostobának, olyannak, akiben csak a betegség érdekes, tudjátok/tudd, hogy ti vagytok a tályog az eleven húsban, eddig martok, kés vág ki benneteket/téged, újra visszanőttök/nősz, de én már nem fogok félni, ha újra érzem a testemben azt a különösen aljas hidegséget.”

A bejegyzés zárásában kiemeli: „Egy dolgot nem vehettek/nem vehetsz el: hogy sokkal többen szeretnek, mint azt elképzeltétek/elképzelted. Ennek van ereje, ez az oltalmat adó víz a pusztításotokra/pusztításodra, és mától egy időre még bentebb húzom az ajtóm.”

(via sassy.hu)

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hat napon át küzdöttek Farkasházy Tivadar életéért az intenzív osztályon, miközben felesége is 24 órás ellátásra szorul
A humorista életéért napokig küzdöttek a veszprémi kórházban. Közben otthon felesége, Mimi is súlyos állapotba került, akiről Farkasházy mindenáron gondoskodni akart.


Farkasházy Tivadar hat napot töltött a veszprémi kórház intenzív osztályán súlyos tüdőgyulladás miatt. Négynapos, 39 fokos láz után az első orvos nem tartotta szükségesnek az antibiotikumot. Később két másik orvos javasolta volna, de ők nem írhatták fel, az ismerős patikusok pedig nem adhatták ki recept nélkül.

„Rendben, de akkor a szabálytalan halált is tiltsák meg, mert volt némi esélyem rá”

– mondta. Két nap telt el, mire egy röntgen kimutatta a tüdőgyulladást. A laboreredmény a Semmelweis nap miatt késett, de vészhelyzet esetén a labor riadóztat, így egy hatos telefonláncon keresztül egy füredi orvos hívta, hogy mentőt indítana hozzá. Amikor megkérdezte, hogy csak egy tüdőgyulladás miatt-e, azt a választ kapta:

„Nem, egy létfontosságú szerve is bármikor leállhat!”

A mentő hangos és rázós volt, Farkasházy szerint inkább dinnyeszállításra készült, és nem Porschéből vagy Ferrariból alakították át. Úgy gondolja, hogy „egy szülő nőnek nem ajánlanám, mert akkor lehet, hogy egy erdőt kell beírni a gyerek születési helyeként.” Azt javasolja, hogy

„Takács államtitkár naponta ezzel járjon munkába.”

A kórházban először infúzióra kötötték, majd oxigént is kapott.

A Heti hetes egykori sztárja most a Klubrádió YouTube-csatornáján szerepel a Tele van a Hócipőnk című műsorban, amely fél éve fut. Csak egyszer hiányzott, akkor Pankotai Lili helyettesítette. „Azt mondta, hogy vagy nyaralok, vagy megijedtem tőle. Utóbbit kikérem magamnak, nem vagyok rendőrség, előbbi viszont telitalálat volt, mert szó szerint intenzív nyaralás van mögöttem” – fogalmazott a humorista.

Miközben ő az intenzíven feküdt, felesége, Mimi még kétségbeejtőbb helyzetbe került. Ironikusan azt javasolta minden idős házaspárnak, hogy ne legyenek betegek egyszerre, ami náluk sajnos megoldhatatlan.

„Persze reménykedem, s egy biztos, ott az intenzíven izzadva, kétségek között jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, mint hogy Puzsér Róbert milyen hazugságokat terjeszt állandóan rólam. Fontosabb az egészségem, a fiaim, az unokáim és még fontosabb, hogy Mimire vigyázhassak” – zárta gondolatait Farkasházy Tivadar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Most megdöglesz, balettpatkány” – feljelentették Kajdi Cylát, pedig csak a Macskafogóból idézett
A sztármodellügynök csak poénkodott, mégis a vádlottak padjára került. Egy régi rajzfilmidézet lett a veszte – de végül az egész tárgyalás kabaréba fordult.


Kajdi Csaba a Sláger Reggelben mesélte el, hogy bírósági ügy lett egy kommentjéből, amit a Facebookon írt egy ismerőse bejegyzéséhez. Az illető arról posztolt, hogy egy zsaru megbüntette őt, és fröcsögött, hogy ez mekkora patkány dolog volt. Kajdi csak ennyit írt a kommentbe:

„Most megdöglesz, balettpatkány”.

Ez a mondat végül feljelentéshez vezetett, és Csabát vádlottként idézték be a bíróságra. „Másodrendű vádlott voltam, a bíró rezignált arccal felolvasta a bűncselekményt, amit elkövettem” – mesélte a rádióban.

A tárgyaláson megkérdezték tőle, ő írta-e a kommentet, és miért tette. Kajdi így válaszolt:

„Idéztem a Macskafogóból”.

Elmondta, hogy a rajzfilmben van egy jelenet, ahol az egyik patkány fojtogatja a másikat, és közben ez hangzik el.

„A bíró úgy elkezdett nevetni...” – mesélte nevetve Kajdi, aki szerint az egész helyzet teljesen komikus volt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Jennifer Lopez megérkezett Budapestre - az is kiderült, hogy melyik hotelben szállt meg az énekesnő
Szombaton délután landolt a gépe, a stáb luxusautókkal ment tovább a belvárosba. Vasárnap az MVM Dome-ban lép fel, és hétfőn már Olaszországban folytatja a turnét.


Jennifer Lopez szombaton megérkezett Budapestre, miután péntek este még a spanyolországi Tenerifén lépett fel, tudta meg a Blikk. A világsztár magángépe késő délután landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Onnan egy Mercedes V-class típusú luxusautókból és kisbuszokból álló flottával indult tovább a belváros felé.

A rajongók már napok óta találgatták, mikor érkezik meg J.Lo Magyarországra, és hol fog megszállni a koncert előtt. A szervezők mindent megtettek azért, hogy ezek az információk ne szivárogjanak ki, de a legkitartóbb fanok a főváros legmenőbb ötcsillagos szállodái körül várakoztak.

Végül olvasói fotók buktatták le a sztárt és csapatát.

A képek alapján a konvoj a Petőfi Sándor utcában állt meg, ami azt jelenti, hogy Jennifer Lopez a belvárosi Párisi Udvar Hotelben szállt meg.

Az énekesnő jelenleg az Up All Night (Fenn egész éjjel) turnéval járja Európát és Ázsiát. 34 nap alatt összesen 20 koncertet ad, a sorozat Spanyolországban indult, ahol július 8. óta hétszer lépett színpadra.

Vasárnap este az MVM Dome-ban lép fel a magyar közönség előtt. A szervezők pontos kezdést ígérnek: 18.30-kor Regán Lili DJ indítja a műsort, majd J.Lo körülbelül 20 órakor veszi kezébe a mikrofont. Másnap este pedig már Olaszországban folytatódik a turné.

A show az On the Floor című slágerrel indul, és összesen 25 dal szerepel a műsorban. A több mint kétórás előadásban a táncnak is kiemelt szerep jut, Jennifer Lopez ugyanis a világ legjobb táncosaival érkezett Budapestre.

Akik már látták a fellépést, azt mondják, hogy J.Lo élete legjobb formájában van. A koncerteken készült fotók szerint pedig az énekesnő bátran visel merész ruhákat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lebuktatta a csókkamera! Nős vezérigazgató ölelgette a beosztottját a Coldplay-koncerten
A bostoni videó bejárta az internetet, mindenki erről a párról beszél. Az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója és HR főnöke biztosan nem erre számított. A főnök felesége már eltűnt a netről, a férfi profilja is köddé vált.


A Coldplay július 16-án adott koncertet a Boston melletti Foxborough városában. A fellépés egyik pillanata különösen nagy figyelmet kapott:

a csókkamera egy ölelkező párost mutatott a kivetítőn, akikről később kiderült, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kapcsolatban állnak egymással.

Chris Martin, az együttes énekese a színpadról így reagált a látottakra: „Ó, mi? Ezeknek vagy viszonyuk van, vagy nagyon félénkek.” Később az előbbi bizonyosodott be.

Az interneten gyorsan terjedni kezdett a felvétel, és az online közösség hamar azonosította a párt. A férfi Andy Byron, az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója, aki nős, és két gyermeke van. A feleségét Megan Kerrigan Byronnak hívják, ő azonban nem szerepel a videón. A nő, akivel a felvételen látható, Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője.

A történet azóta több médiacsatornán is megjelent. Egyes beszámolók volt munkatársakat idéznek, akik szerint Byron kemény főnöknek számít, és emlékeztetnek arra is, hogy amikor Kristin Cabot a céghez érkezett, a vezérigazgató személyesen jelentette be, és méltatta őt.

A videó továbbra is nagy sebességgel terjed a közösségi médiában.

Byron LinkedIn-profilja már nem elérhető, felesége pedig törölte magát a különböző platformokról.

Egyelőre egyik érintett sem szólalt meg nyilvánosan, de a közösségi médiában már megjelent egy állítólagos levél, amelyben Andy Byron bocsánatot kér a feleségétől, a gyermekeitől és a munkatársaitól is.

(via 444)

Íme, a videó, ami bejárta a világot:

ű

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk