SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szédületes koreográfiát nyomott le a 75 éves Mick Jagger pár héttel szívműtétje után

Az énekes táncos videót posztolt, melyen látszik, hogy kicsattanó formában van.

Link másolása

Amint arról mi is beszámoltunk, Mick Jagger orvosi kezelésre szorult, ezért a The Rolling Stones észak-amerikai turnéját is halasztani kellett, mert az orvosok azt tanácsolták neki, hogy ilyen állapotban ne vágjon bele.

Az énekes Twitteren kért elnézést rajongóitól, és azt írta, ő is utálja a helyzetet, de mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen.

Kiderült, hogy szívbillentyű-műtétre van szüksége, amit április 5-én sikeresen el is végeztek rajta.

A visszatérés pedig gyorsabb volt, mint gondoltuk volna, dacára annak, hogy a szupersztár 75 éves.

Először egy parki sétáról posztolt, majd nagy lépést téve a rehabilitáció létráján, egy elképesztő táncos videót osztott meg követőivel.

Mick Jagger mozgása mindig is legendás volt, nem csoda, hogy a Maroon 5 frontembere és Christina Aguilera egy dalt is elneveztek róla.

Ám egy szívműtét után, ennyi idősen még hihetetlenebb az a teljesítmény, ami a felvételeken látszik.

Ha kíváncsi vagy a videóra, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Détár Enikő megmutatta 10 évvel fiatalabb szerelmét
A 60 éves színésznő láthatóan nagyon boldog Péter mellett, akivel már 10 éve élnek együtt, és szerelmük a mai napig töretlen.
Fotó: archív/MTI - szmo.hu
2024. március 03.


Link másolása

Détár Enikő közös fotót tett közzé Instagram-oldalán Péterrel, akivel már 10 éve élnek együtt. Láthatóan lángol közöttük a szerelem.

A színésznő február végén ünnepelte 60. születésnapját, a Blikk szerint a meglepetésbulinak Péter is szervezője és résztvevője volt. Détár Enikő 10 éve van együtt a nála 10 évvel fiatalabb szerelmével, és korábbi elmondása szerint akkor találtak egymásra, amikor egyikőjük sem számított egy hosszú távú kapcsolatra.

Új, közös fotójukon csak úgy sugárzik róluk a boldogság, ami azt mutatja, hogy szerelmük tíz év után is töretlen.

„Egyszerűen és hétköznapian, semmi több és mégis minden: MI. Péteremmel egy szép tavaszi délutánon” – írta Détár Enikő a fotóhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt Koncz Zsuzsa testvére
Koncz András, Munkácsy Mihály-díjas festőművész 71 éves volt. Az énekesnő öccse hosszú betegség után hunyt el.

Link másolása

Hosszú betegség után elhunyt Koncz András, Munkácsy Mihály-díjas festőművész – írja a Blikk. Koncz Zsuzsa öccse 71 éves volt.

Koncz András 1953-ban született Budapesten. 1974–1980 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult. 1986-ban Stúdió-díjat kapott. Az 1990-es években Rómában és Párizsban is ösztöndíjas volt. 2010-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott.

Halálhírét szombaton közölte Hajdu István műkritikus. Hajdu így írt Konczról:

„Annak idején, a nyolcvanas évek első harmadában festményei popos, ironikus gesztussal fordultak a sztárság fogalma, egyáltalán a média-jelenségek felé, s ebben a tekintetben Koncz András a magyarországi festészetben az úttörők közé tartozott. Az évtized második felében az új szenzibilitás tendenciájának egyik legismertebb alakja lett, s munkái az idézet, a kisajátítás, a szerep-vállalás, a jelentés-átvitel eszközeit gazdagon kihasználták. A kilencvenes évek elejétől máig festményei – majd az azok alapján készült áttört, levegős, síkban tartott fém kivágásai – a talált mustra (egy már-már érzékien dekoratív, úgynevezett francia-mintás tapéta) közhelyes, fin-de siecle hangulatot árasztó képi világát ütköztették az egyetemes festészet-, meg építészettörténet alapműveivel.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vártunk, és nem érkezett a baba” – Pataky Attila és felesége rágörcsölt a gyerekvállalásra
Az Edda frontembere azt mondta, elfogadták a sorsukat, és gyermek nélkül is nagy szerelemben, boldogságban élnek harmadik feleségével, Orsolyával.
Fotó: archív/MTI - szmo.hu
2024. március 03.


Link másolása

Pataky Attila 15 éve él együtt harmadik feleségével, Orsolyával, és bár korábban próbálkoztak, nem született közös gyermekük. Az énekes szerint így is teljes a szerelmük és a boldogságuk.

Az Edda frontembere azt mondta, Orsolyával nagy rohanásban éltek kapcsolatuk hajnalán, ezért csak tologatták a gyerekvállalás dátumait. Aztán amikor úgy látták, hogy elérkezett az idő, akkor valami nem működött.

„Vártunk, és magától nem érkezett a baba. Először a sorsra bíztuk a gyermekünk születését, majd rágörcsöltünk, miután elkezdtünk tudatosan figyelni a dologra. Ha az univerzum így tervezte a sorsunkat, akkor így vagyunk. Elfogadtuk. Gyermek nélkül is nagy szerelemben, boldogságban élünk” – mondta Pataky.

Az énekes hozzátette, nincs hiányérzete, és úgy látja: „minden úgy történt, ahogy történnie kellett”.

Pataky egyébként háromszor nősült, és két korábbi házasságából két fia született.

Forrás: Ripost

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kulcsár Edina az eltitkolt terhességéről: Sok támadást kaptam, hogy dagadt vagyok
A modell szerint nem volt könnyű titkolnia az újabb várandósságát, de fotós édesanyja sokat segített neki a képek beállításaival.

Link másolása

„Sok támadást kaptam, hogy dagadt vagyok” – árulta el Instagram-oldalán Kulcsár Edina újabb terhessége titkolásával kapcsolatban. Szerinte azért sem szabad másokat bántani, „mert soha nem tudhatjuk, mi áll a háttérben”.

Ahogyan beszámoltunk róla, Kulcsár Edina és férje, Varga Márk (G.w.M) ismét gyereket várnak, hamarosan egy kisfiúval bővül majd a családjuk. Az egykori szépségkirálynő már a negyedik hónapban jár.

A modell az Instagramon elárulta, nem volt könnyű titkolnia a terhességét, de fotós édesanyja sokat segített neki a képek beállításaival trükközni. Ennek ellenére kapott rosszindulatú megjegyzéseket.

„Az edzések tekintetében nehezebb volt ezt megoldani, de egy kis fénnyel meg a ruhákkal meg tudtuk oldani. Bár cserébe kaptam sok támadást, hogy dagadt vagyok, meg biztosan nem is edzek. De remélem, hogy utólag mindenki egy picit elgondolkodik, hogy nem szabad a másikat bántani, mert soha nem tudhatjuk, mi áll a háttérben” – írta Kulcsár Edina.

Link másolása
KÖVESS MINKET: