SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Stohl András elárulta, hol tart most új kapcsolata A Nagy Ő nyertesével

A színész-műsorvezető arról is beszélt, hogy milyen a kapcsolata a párkereső reality többi szereplőjével, és megbánt-e valamit a műsor kapcsán.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 16.



Ahogy arról már írtunk A Nagy Ő lezárultával Stohl András Kiss Kriszta mellett döntött. A színész-műsorvezető a Blikknek adott interjúban beszélt a műsor óta eltelt időszakról és a kapcsolatuk jelenlegi állásáról.

Mint mondta, a párkereső reality „tagadhatatlanul megosztó volt”, de életre szóló élményeket hozott számára. Arra a kérdésre, hogy megérte-e egy tévéműsorban keresnie a párját, úgy felelt: „Nem hiszem, hogy erre negatívan lehet válaszolni, mert annyi élmény, annyi tapasztalat ért, amihez egy élet is kevés lett volna.”

A műsor pozitív hozadékai között említette, hogy „megismerhettem 19 különböző hölgyet és élettörténetet.”

A színész határozottan állította, hogy semmit nem csinálna másképp, és nincs olyasmi, amit megbánt volna.

A forgatás logisztikai hátteréről elmondta, hogy a stáb rengeteget segített neki, hogy a munkát össze tudja egyeztetni a színházi és szinkronszínészi feladataival. „Ebben nagyon sokat segített a stáb, ezért zökkenőmentes volt az összes többi munkámmal” – fogalmazott, majd hozzátette: „Inkább a családom hiányolt...” A végső döntésében komoly szerepet játszott a lánya, Rebeka véleménye is, amit a színész meg is erősített. Kijelentette: „Rebeka véleménye mindig befolyásol.”

Stohl szerint bár a forgatás óta hónapok teltek el, azóta sem engedték el egymást Kiss Krisztával, ezzel választ adva a kapcsolatuk valódiságát firtató netezőknek.

Arról, hogy jelenleg hol tartanak, szűkszavúan, de egyértelműen nyilatkozott: „Ismerkedünk, randizgatunk.” Ezt mi se bizonyítja jobban, mint hogy A Nagy Duett vasárnapi élő show-jára is együtt, kézen fogva érkeztek.

Elárulta azt is, hogy a többi lánnyal is jó viszonyban maradt. „A sajtótájékoztatón jó volt látni a lányokat egytől egyig! Mindenkivel megmaradt a jó kapcsolat” – állította.

A családjától és barátaitól kapott visszajelzésekkel kapcsolatban elmondta, a vélemények vegyesek voltak, de a műsor nézettsége vitathatatlan. „Megosztó volt a műsor, de tény, hogy az egész ország nézte!” – zárta gondolatait a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Fel van fújva a feje” - Nekiestek a nézők Katona Szandrának, aki egy határozott fogadalmat tett
A Kincsvadászok nézői a műsor egyetlen női szereplőjének, Katona Szandrának estek neki egy fehér ruha miatt. A műtárgykereskedő elmagyarázta a jelenség okát, és egyben fogadalmat is tett a jövőre nézve.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 03.



„Soha többé fehér a kamerák előtt!” – ezzel a határozott kijelentéssel reagált Katona Szandra, a Kincsvadászok műtárgykereskedője azokra a bántó kommentekre, amelyek a műsor múlt heti adása után árasztották el a csatorna közösségi oldalát.

A nézőknek az tűnt fel, hogy a hátrahúzott hajjal, elegáns fehér szettben megjelenő szakértő arca drasztikusan megváltozott.

A kommentelők hízást vagy botoxkezelést emlegettek.

Olyan megjegyzések érkeztek, mint: „Nem előnyös Szandinak a teljesen fehér öltözék, mert a fehér szélesít, kövérít”, vagy „Én is észrevettem: vagy botoxoltatott vagy meghízott.”

Voltak, akik szerint „fel van fújva a feje”, mások egyszerűen azt írták: „Püffedt lett ez a Szandra.”

A műtárgykereskedő mindenkit megnyugtatott, és a story.hu cikke szerint elmondta, a változás csupán optikai csalódás volt. „Nem, nem botoxoltattam és nem is híztam meg. Egy nap alatt több heti adást rögzítenek, többször is átöltözöm ilyenkor. Szerencsére csak a fehér ruha láttán kaptam ilyen negatív kritikát a nézőktől. Soha többé fehér a kamerák előtt! Mert amit az életben megdicsérnek, az nem mutat jól a képernyőn” – magyarázta.

A tapasztalatait így foglalta össze: „Mert amit az életben megdicsérnek, az nem mutat jól a képernyőn.”

A jelenség mögött az áll, hogy a fehér szín visszaveri a stúdiófényeket, ami a képernyőn teltebbnek mutathatja viselőjét. Ezt a hatást a hátrafogott frizura is erősítette, ami kerekebbé tette az arcát.

Érdekesség, hogy a hatás csak a televízióban jelentkezett: Szandra közösségi oldalán megosztott egy videót, amelyen ugyanabban a ruhában látható, és ott a követői dicsérték a megjelenését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem vagyok beteg, a gyógyulás útján járok” - Rubint Réka rózsafüzért szorongatva üzent kórházi ágyából
A fitnesz szakember nem szeretné felvenni a beteg szerepét. Inkább úgy gondol magára, mint aki a betegség leküzdésének útján halad.


„Túl vagyok azon a beavatkozáson, ami a gyógyulásom érdekében történt. Ma este a Rozsnyaiban Norbi vár titeket nagyon sok szeretettel, én pedig lélekben veletek vagyok” - kezdte keddi bejelentkezését Rubint Réka, aki jelenleg az Országos Onkológiai Intézetben lábadozik egy beavatkozás után.

A fitneszlady üzent azoknak a rosszindulatú embereknek, akik kételkednek betegsége valódiságában, és egy érdekes csavarral úgy fogalmazott, hogy azt válaszolja ezekre a megjegyzésekre, hogy egyetért, tényleg

„Nem vagyok beteg, a gyógyulás útján járok, mert meg fogok gyógyulni, mindent megteszek ennek érdekében!”

Majd kitért arra, hogy ebben a mentalitásban hite is segíti, és elővett egy kis rózsafüzért éjjeli szekrényéről.

„A jó Isten, mint az elmúlt négy évben is, itt van velem, bennem, mellettem, és segít nekem abban, hogy meggyógyuljak, teljesen. Nagyon szeretlek titeket.”

Rubint Réka négy éve lágyrészszarkómával, egy agresszív daganatos betegséggel küzd. A daganat a légcsöve mögött, a nyirokrendszerben helyezkedik el. Állapotát sokáig titokban tartotta, de nemrég a nyilvánosság elé állt, és sokkoló részleteket osztott meg arról, milyen lelki és fizikális szenvedést okozott neki és családjának a betegség.

A videójához azt írta: „Amíg van egy utolsó esélyed, van esélyed a győzelemre is!

Mert a statisztika nem számol a szívvel!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Végre szabadok vagyunk” – Bayer Friderika elárulta, miért menekült el Budapestről
Az énekesnő elmondta, miért döntött úgy, hogy három gyermekével elköltözik a fővárosból. Azt mondja, a gyerekek is megnyugodtak, mióta több idejük jut egymásra a vidéki környezetben.


„Végre szabadok vagyunk!” – mondta Bayer Friderika, aki a Blikknek beszélt arról, hogy három gyermekével maga mögött hagyta a fővárost, és Nógrád megyébe költözött.

A család egy kertes házat bérel, miután megelégelték a budapesti életmóddal járó feszültséget:

„Nem bírtuk már az elfolyt időt, az állandó dugóban ücsörgést, ami a fővárosi léttel együtt jár”.

A belvárosi lányként felnőtt énekesnő most a vidéki élet szépségeit fedezi fel, rózsákat metsz és gyümölcsfákat gondoz. A változás a gyerekekre is pozitívan hatott.

„Jó azt látni a gyerekeken is, hogy megnyugodtak, s hogy mit jelent, ha nem cibáljuk, tépjük őket nap mint nap egyik helytől a másikig, hanem igazán van időnk egymásra.”

Bayer Friderika 1994-ben érte el a magyar Eurovízió történetének legjobb eredményét, amikor a „Kinek mondjam el vétkeimet?” című dalával a negyedik helyen végzett Dublinban.

Visszaemlékezése szerint tapasztalatlanul vágott neki a versenynek: „Zöldfülűnek számítottam, a táncdalfesztivált is úgy nyertem meg, hogy előtte jó, ha kétszer álltam színpadon televízióban”.

A siker utáni hirtelen jött népszerűség komoly kihívások elé állította a családját. „Az én kispolgári élethez szokott szüleimnek igen furcsa volt, hogy hazaérve Bródy János ül a lépcsőházban” – mesélte.

Később, amikor a negyedik lemezének dalait már nem játszották a rádiók, a hit felé fordult, és a gospel zene vált meghatározóvá az életében - írja a lap.

Bár Magyarország 2019 óta nem vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, a visszatérés ügye az elmúlt időszakban újra a közéleti diskurzus részévé vált. Magyar Péter politikai szinten is felvetette a részvétel lehetőségének felmérését, miközben a hazai zenekarok alternatív utakat kerestek: a Carson Coma például a San Marinó-i előválogatón próbált szerencsét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schobert Norbi: Meg fogjuk találni azt a megoldást, amely túlmutat a mai onkológia határain
Schobert Norbi elszántan keresi a gyógymódot a daganatos betegséggel küzdő felesége, Rubint Réka számára. A fitneszguru a napokban történt műtét után kijelentette, a hagyományos kezeléseken túlmutató megoldást keresnek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 03.



„Meg fogjuk találni azt a megoldást, amely túlmutat a mai onkológia határain, és amellyel kezelni tudjuk ezt a ritka daganatot” – mondta Schobert Norbi, miután felesége, Rubint Réka a napokban komoly műtéten esett át a daganatos betegséggel vívott harcában. A fitneszguru minden nap a kórházban van felesége mellett, hogy támogassa a felépülésben – írta a Blikk.

Schobert Norbi a lapnak elmondta, a mindennapos gondoskodás mellett mennyire várja, hogy újra együtt lehessenek otthon.

„Minden egyes nap bemegyek Rékához a kórházba: viszek neki virágot, cukormentes kompótokat, egészséges és finom gyümölcsleveket. Nagyon várom már, hogy hazajöhessen, és együtt folytathassuk tovább” – fogalmazott.

Ugyanakkor nyíltan beszélt arról is, hogy a helyzet lelkileg komolyan megviseli.

Beismerte, hogy a feszültség miatt az utóbbi időben vele sem könnyű.

„Nagyon nehezen élem meg ezt az időszakot: rosszul alszom, feszült vagyok, és sokkal könnyebben összekapok másokkal, mint egyébként. Azt is mondhatnám, hogy jelenleg velem sem könnyű” – mondta őszintén.

A mostani beavatkozás egy hosszú folyamat újabb állomása. Réka az elmúlt hetekben többször is a kórházból jelentkezett be, többek között a hetedik kemoterápiás kezelése után is. Üzeneteiben következetesen elutasította, hogy betegként hivatkozzon magára, és a gyógyulás útján járó emberként írta le a helyzetét. A kezelések ellenére a reményt jelentő apró jeleket is megosztotta, például a haja visszanövését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk