Sikeresen kilőtték a világ leggazdagabb emberét az űrbe, pezsgővel ünnepeltek Bezosék
Sikeres volt a New Shephard űrhajó első emberes repülése, az utazásban négyen vettek részt, Jeff Bezos testvérével, Mark Bezossal, egy 82 éves asszonnyal és egy 18 éves fiúval volt az űrutazáson.
A repülést élőben közvetítette a Blue Origin a Youtube-on.
A New Sheparddel közel 100 kilométeres magasságig, az ún. Kármán-vonalig emelkedtek, amit a világűr határának szoktak nevezni. Az űrutazás alig több mint 10 percig tartott, négy perccel a kilövés után már az űrben voltak.
Végül sikeresen landoltak a Földön, elsőként Bezos, majd három társa szállt ki a kabinból. Pezsgővel ünnepeltek, majd elhagyták a helyszínt, később sajtótájékoztatót tartanak.