SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Shane Tusup a menyasszonyáról: „mellette igazi férfinek érezhetem magam”

A sztáredző nemrégiben kérte meg párja kezét, most részletesen is elárulták, hogyan zajlott az eljegyzés. Az esküvő lehetőségéről is őszintén beszéltek.


Ahogy arról beszámoltunk, Shane Tusup néhány nappal ezelőtt kérte meg a kedvese, Nagy Viktória Zoé kezét a Citadellán, most erről árultak el részleteket a hot! magazinnak.

Viktória semmit sem sejtett az eljegyzésről, a sztáredző ugyanis azt mondta neki, hogy egy gin-koktélos rendezvényre mennek, amiről azonban azt állította, hogy az utolsó pillanatban lemondták.

"Így, ha már a Citadellán voltunk, elvittem sétálni, és az első csókunk helyszínétől 100 méterre letérdeltem, majd megkértem a kezét”

- mesélte Tusup, aki elmondása szerint sokat dilemmázott azon, hogy az évfordulójukon vagy egy közös nyaraláson tegye-e fel a nagy kérdést.

"Az első pillanattól fogva szerelmes voltam. Imádom a lelkét. Azt, hogy gondoskodó és végtelenül romantikus. Mellette igazi férfinek érezhetem magam. Passzolunk, magas érzelmi szinten vagyunk... Nekem ő az otthonom, először érzem, hogy tartozom valahová”

- mondta újdonsült menyasszonyáról az edző.

Nagy Viktória Zoé arról beszélt, hogy kapcsolatuk alapja az őszinteség, a heves szerelem miatt pedig előfordul, hogy összeszólalkoznak, de végül mindig sikerül mindent megbeszélniük.

"Ha Shane-en múlna, már holnap házasodnánk, hiszen neki mindegy, nagy vagy kicsi, itthon vagy külföldön, a lényeg, hogy az a mi napunk legyen, és valóra váljon a kislánykori álmom. Boldog vagyok, hogy ennyire törődik a lelkemmel” - mondta az esküvő kapcsán a menyasszony.

Shane Tusup elmondta még, hogy az életüket Magyarországon tervezik, itt szeretnének megöregedni, a gyerekvállalást pedig nem stresszelik túl, mert tudják, hogy együtt tervezik a közös jövőt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
M.M. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 05.



Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.

A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.

A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.

A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.

A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.


Drámai fordulatot hozott A Nagy Ő legutóbbi rózsaceremóniája: Stohl András két nőt is hazaküldött, a harmadiknak szánt rózsáját azonban visszautasították, így az adás a legizgalmasabb pillanatban ért véget.

A TV2 párkereső realityjének ceremóniája feszült hangulatban telt, a végjátékban ugyanis már csak két szál virág maradt három, a színész szívéért küzdő hölgynek. Stohl először a 48 éves Melindát küldte haza:

„Megpróbáltuk, de ennyi volt. Nem tudok rózsát adni, de nagyon köszönök mindent, és megígérem neked, hogy végigviszem azokat a dolgokat, amiket mondtál. Nagyon sokat segítettél nekem tegnap”

– mondta búcsúzóul.

Majd a négygyermekes, brazil Miriamhoz fordult:

„Neked sem tudok rózsát adni. Nem azért, mert nem vagy kívül-belül gyönyörű, hanem mert nem engem keresel. A mi életünk szerintem nagyon nehezen lenne összeegyeztethető, szerintem ezt te is így gondolod.”

Az utolsó rózsáját Mónikának szánta, a nőtől azonban váratlan választ kapott.

Amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a párjelölt így válaszolt: „Nem tehetem.”

Ezzel a jelenettel zárult az epizód, a nézőkben pedig rengeteg kérdés maradt, hiszen nem derült ki, hogy Mónika döntése a műsorból való távozást is jelenti-e. A következő adás minden bizonnyal e beszélgetés folytatásával fog indulni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


Péntek este a Hősök terén gyújtanak gyertyát Fenyő Miklós emlékére, a megemlékezést azonban máris vita árnyékolja be: Szikora Róbert, a zenész egykori társa bejelentette, nem megy el, mert meg sem hívták. A rock and roll királya január 31-én, 78 éves korában hunyt el.

A legendától a rajongók február 6-án, pénteken 18 és 21 óra között búcsúzhatnak a budapesti Hősök terén. Bár zenei aláfestés is lesz, a szervezők halk, méltóságteljes és csendes eseményre készülnek.

Az eredeti helyszín a Szent István park lett volna, de a terület csupán pár száz ember befogadására alkalmas, így a nagy érdeklődésre való tekintettel esett a választás egy tágasabb helyszínre.

„Az eredeti elképzelés szerint egy nagy méretű Fenyő Miklós-fotó előtt bárki leróhatja a tiszteletét. Ez mára kicsivel nagyobbra nőtt, mint gondoltuk, köszönhetően a két lemezlovasnak is, akik zenével is készülnek” – mondta a Storynak Tóth Ádám, a Budapesti Show-színház igazgatója.

Azonban lesz, aki nem megy el a megemlékezésre:

„A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta. A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve ,,sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalma ért!” – írta közösségi oldalán csütörtökön Szikora Róbert, az R-Go frontembere.

A szervezők azonban úgy vélték: „Ez egy spontán szerveződés volt, nem hivatalos rendezvény. Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – közölte a Budapesti Showszínház.

Az eseményen Fenyő Miklós élettársa, Erika sem vesz részt, de köszönetét fejezte ki a szervezőknek a lehetőségért. A szervezők ígérete szerint a Hősök terén a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek.

A megemlékezés Facebook-oldalán arra kérik a gyászolókat, hogy egy mécsessel vagy egy szál virággal érkezzenek. A zenei aláfestésről két lemezlovas, DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: