SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Annyit pedig elárulhatok, hogy nem fogok eltűnni a médiasüllyesztőben” – Sárközi Ákos nemet mondott a TV2-nek

A sztárséfet meghatotta, hogy ennyien várták vissza a képernyőre, de végül elárulta, hogy miért nem vállalta el a Séfek séfe műsort.


Idén új zsűritaggal folytatódik a Séfek Séfe a TV2-n, mivel Wolf András távozik a műsorból – írja a 24.hu. A csatorna először Sárközi Ákost szerette volna a helyére, de végül nem sikerült megállapodniuk.

A Séfek Séfe korábbi évadaiban Vomberg Frigyes, Krausz Gábor és Wolf András alkotta a zsűrit. A hetedik évadban azonban változás jön, mert Wolf András kiszáll a műsorból. Helyére először az RTL Konyhafőnök című műsorának korábbi zsűritagját, Sárközi Ákost keresték meg, de ő végül nem vállalta a felkérést. Így Wolf András helyét Gianni Annoni veszi át.

Sárközi Ákos elárulta, miért mondott nemet a TV2 ajánlatára. Szerinte egy ilyen műsor komoly előkészületeket és szervezést igényel, neki pedig most más elfoglaltságai vannak.

„Egy ilyen televíziós produkció nagyon sok odafigyelést és szakértelmet igényel, így megfelelő előkészület és szervezés szükséges ahhoz az ember életébe, hogy partner tudjon lenni. De azt is gondolom, hogy minden változásban van potenciál és a megújulás lehetősége”

– mondta a séf, aki most gasztroszínházi projekten dolgozik.

Azt is hozzátette, hogy a tévés karrierje nem ért véget.

„Annyit pedig elárulhatok, hogy nem fogok eltűnni a médiasüllyesztőben… Hamarosan, valahol, valamikor a tévében lehet, hogy látható leszek”

– fogalmazott sejtelmesen.

Sárközit meglepte, hogy ennyien várják vissza a képernyőre.

„Engem is megdöbbentett, hogy ennyien várnak vissza a képernyőre, és ezt nagyon köszönöm is az embereknek, nagyon kedvesek” – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy régi barátság fűzi Wolf Andráshoz.

„Andris régi barátom, a pályánk elején sokat találkoztunk munka után az éjszaka közepén. Én úgy dolgozom, hogy mindig éhes vagyok, ezért mindig ettünk egy háromszögszendvicset egy benzinkúton munka után. Azon nevettünk a legtöbbet, hogy csupa szuper alapanyaggal vagyunk körülvéve egész nap, és a végén mi ezt esszük…” – mesélte.

Hozzátette, hogy egy pillanatig sem érezte rosszul magát amiatt, hogy nem vállalta el a zsűrizést.

„Nekem is egy nagyon erős lelki döntésem volt, hogy most nem megyek vissza a tévébe. Hiszen nem mindegy, hogyan és milyen formában jelenik meg az ember” – magyarázta.

Most olyan dolgokra koncentrál, amik igazán érdeklik, és amikben ki tud teljesedni.

„Most van az a pillanat, amikor tényleg azzal foglalkozhatok, ami igazán fontos számomra” – mondta a séf.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Smink nélkül mutatta meg magát Rubint Réka, Tomán Szabina és Mészáros Lili
Rubint Réka nemcsak a követői szerint fiatalodott 15 évet, de a lelki átalakulása is látványos a balinéz útja óta. Azt is elmondta, hogyan látta őt Schobert Norbi, amikor még semmi ideje nem volt sminkelni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



Smink és filterek nélkül állt kamera elé Rubint Réka, Mészáros Lili és Tomán Szabina, hogy a Tények Pluszban megmutassák természetes arcukat, és elmondják, miért választják egyre gyakrabban a valódit a látszat helyett. A három ismert magyar nő a TV2 magazinműsorában vállalta a smink nélküli szereplést, számolt be róla a 24.hu.

Elsőként Rubint Réka fedte fel a nézők előtt festetlen arcát, aki elárulta, a Bali óta tartó rendszeres meditáció hatására egyre jobban elfogadja önmagát, és ez a smink mennyiségén is meglátszik. A fitneszedző visszaemlékezett arra az időszakra, amikor megismerte férjét, Schobert Norbit.

„Heti 40 aerobik órát tartottam. Tehát nem, hogy sminkelni nem volt időm… hanem enni, levegőt venni, semmire. Egyik fitneszteremből futottam a másikba, úgyhogy a Norbi tényleg az a la nature Rubint Rékát ismerte meg” – mondta Réka, akinek szemléletváltása már egy ideje tart. A követői is értékelik a természetességét.

„Amikor kiposztolok egy fotót és nincs rajtam smink, akkor azt szokták mondani, hogy ú, Réka, mínusz 15 év!”

Hasonló önismereti útról számolt be Mészáros Lili, a Next Top Model Hungary győztese is, aki korábban komoly bőrproblémával küzdött. Emiatt még akkor is kisminkelte magát, ha az egész napját egyedül, otthon töltötte. Mára rájött, hogy felesleges álarc mögé bújnia, és fontosnak tartja, hogy a nők a saját természetes szépségüket lássák, és az legyen a szépségsztenderd, ahogyan reggel a tükörbe néznek.

A természetesség felvállalása generációs kérdés is, ahogy arra Tomán Szabina rávilágított. Az üzletasszony és egykori modell elmondta, annak idején komoly küzdelmet jelentett számára, hogy ne csak a szép nőt lássák benne. Úgy véli, az övé az első generáció, amelyik felvállalhatja a korosodást, a ráncokat és a smink nélküli létet is. Hangsúlyozta, nem másoknak kell megfelelni, a legfontosabb, hogy az ember saját magával jóban legyen. Ezt az elvet a gyakorlatban is képviseli, korábban egy online műsorban is megmutatta sminkmentes arcát és arcápolási rutinját.

A TV2 összeállítását a smink nélküli sztárokról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Boráros Gábor elárulta, hogyan közölte a kislányával, hogy meghalt az anyukája
Egy ártatlan játék közben kapta meg a tökéletes lehetőséget a legnehezebb beszélgetésre. Elmondta, hogy anya már az angyalkák között van.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



„Természetesen igen, ott leszek” – erősítette meg Boráros Gábor, hogy részt vesz volt párja, Jákli Mónika csütörtöki búcsúztatásán. A ketrecharcos az RTL-nek adott exkluzív interjúban mesélt arról, hogyan közölte a múlt hétvégén kislányukkal, Zorával édesanyja halálhírét, és arról is beszélt, hogy a tragédia után minden megváltozott. „Most már a teljes apaszerepet be kell tölteni, és be is akarom! Ha kell, akkor ötkor kelek!” – fogalmazott.

Gábor egy gyermekpszichológus tanácsait követve, egy múlt vasárnapi játék közben hozta szóba a témát. Zora egy vízipisztollyal lövöldözött rá, és amikor eltalálta, azt mondta: „Meghaltál, apa, meghaltál!”. Gábor ekkor kérdezett vissza: „Kicsim, tudod, mit jelent az, amikor valaki meghal?”. Elmagyarázta neki, hogy aki meghal, az már soha nem jön vissza, majd elmondta az édesanyjáról szóló igazságot:

„Anya már nem gyógyul meg, nem fogunk vele találkozni, nem fog visszajönni, de hall és lát téged fentről az angyalkák között, onnan figyel téged!”.

A nehéz beszélgetés előtt Gábor egy beltéri ugrálóvárral lepte meg a kislányát, akinek az óvodából hazafelé csak annyit mondott, „hogy várja otthon egy meglepi”.

Jákli Mónika január 21-én hajnalban vesztette életét, amikor autójával fának csapódott a 63-as főúton Nagymegyer és Alistál között. A Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság közlése szerint az esetet közlekedési balesetként kezelik, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartása.

Jákli Mónikától csütörtökön 11 órakor vesznek végső búcsút az alistáli temető ravatalozójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„El lettek küldve a vacsoráról” – Stohl András randi közben felállított két nőt az asztaltól, hogy Kiara Lorddal maradhasson
A Nagy Ő című műsor második részében a színész-műsorvezető kellemetlen helyzetbe hozott két párjelöltet. A volt felnőttfilmes Kiara szerint vetélytársai bugyután viselkedtek a vacsorán, ezért nem maradhattak tovább az asztalnál.


Hétfőn indult A Nagy Ő új évada a TV2-n, amelyben Stohl András keresi a párját. Az első adásban 19 hölgy mutatkozott be, közülük azonban már a színész-műsorvezető már aznap este hazaküldött egy 21 éves lányt, mondván ő túl fiatal hozzá.

Az már a megismerkedéskor látszott, hogy Stohl számára kik a legszimpatikusabbak. Az egykori pornószínésznővel, Kiara Lorddal már az első este is beszélgetettt négyszemközt, így nem volt meglepetés, hogy a második adásban ő volt az egyik, akit közös randira hívott. Szintén már az első adásban kinézte magának Krisztát, és Panna is jó benyomást tett rá, ezért ezzel a három hölggyel indult programozni. Először lovagolni vitte őket, majd egy közös vacsorán beszélgettek. Ám amikor a desszert következett volna, a színész váratlanul megszólalt:

„Csak két desszert van. Randizni nem lehet három lánnyal, csak eggyel. És én azt szeretném, hogy ha az a lány maradna itt, aki ma a legönazonosabb volt, vele eszem meg a desszertet. Ő Kiara. Ezt jelenti, hogy két lánynak fel kell állnia az asztaltól”

– mondta végül.

Kriszta és Panna egyáltalán nem örült ennek, szinte sokkot kaptak, amikor Stohl közölte velük, hogy menjenek el.

„Fel lettem állítva, egy eredmény lett közölve az asztalnál. Ezt egy visszajelzésnek vettem Andrástól, hogy mégsem akar engem megismerni, azért küldött el”

– mondta külön interjújában Kriszta, a 47 éves üzletfejlesztési menedzser.

Pannát leginkább az érdekelte, hogy Kiara vajon tényleg önmagát adta-e, vagy taktikából viselkedett úgy, ahogy. A két nő a vacsora közben többször is összekülönbözött, például míg Panna szerint az ismerkedésben izgalmas, ha a nő „vadászik”, az egykori pornószínésznő kijelentette, hogy „gáz”, ha a hölgy közeledik, nem a férfi.

Kiara Lord érthetően nagyon örült annak, hogy egyedül maradhatott A Nagy Ő-vel. Szerinte a másik két párjelölt „megölte” az estéjüket.

„Azt gondolom, hogy a két lány mélységesen elszégyellte magát. Hát el lettek küldve egy vacsoráról! Ez azt jelenti, hogy annyira kellemetlen a társaságod, hogy inkább megszabadulnak tőled.”

A volt felnőttfilmesnek ez nagy önbizalmat adott, ezután úgy érezte, hogy ő volt a sztár, és máris jobban telt a randi.

„Onnantól kezdve, mint kés a vajban... nagyon jól éreztük magunkat Andrással. Igaz, hogy kicsit ki is beszéltük a hölgyeket, és kinevettük őket, amiért ilyen bugyután viselkedtek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Koncert közben kapott szívinfarktust a Piramis énekese – a buli után azonnal műteni kellett
Az énekes azt hitte, csak a meleg miatt van rosszul, miközben a teste már halálos vészjelzéseket küldött. A drámáról koncertfelvétel is készült, de egyetlen képkocka sem árulja el, mi zajlott valójában.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



Szívinfarktust kapott a színpadon, a hetedik dalnál küzdött az életéért, mégis végigénekelte a koncert egy részét Nemcsók János. A Piramis legendás slágere, az Emelj fel a szívedig közben élte át a legdrámaibb pillanatokat, a fellépés után pedig mentő vitte a Honvédkórházba, ahol azonnal megműtötték. A Manhattan egykori tagja B. Tóth László podcastjában mesélt a 2018-as drámáról, amit a story.hu szemlézett.

A rosszullét a koncert közepe táján kezdődött. „Már úgy a harmadik, negyedik dalnál szerintem elkezdtem nagyon kívánni a vizet. Azért fontos ez, mert általában nagy melegben sem ittam a színpadon… Légszomjam volt, majd elkezdtem nagyon fázni. Először melegem volt, utána fáztam” – idézte fel az énekes, aki a technikusoknak szólt, hogy meleg van, de ők jelezték, hogy megy a légkondi. A valódi krízis a hetedik dalnál jött el.

„Nem tudtam, hogy infarktusom van, csak azt tudtam, hogy a bulit le kell énekelnem, a társaimat és a közönséget nem hagyhatom cserben.”

Rövid időre le is ment a színpadról, de erőt vett magán és visszatért. A koncert végét azonban már nem tudta befejezni.

„Lementem a színpadról, és rögtön vitt a mentő a Honvédba. Egy fantasztikus orvos, dr. Bukov Péter – a mai napig áldom a nevét – megműtött” – mondta Nemcsók, akit az orvosok eleinte megijesztettek. „Ott megijesztettek akkor, hogy bizonyos rész roncsolódott, és nem fogom bírni, de bírom. Semmi probléma. Hegyre fölfelé nem futok.” Az énekes mindezt annak ellenére élte át, hogy elmondása szerint mindig egészségesen élt.

„Soha életemben nem voltam beteg. Soha nem dohányoztam, nem ittam, nem drogoztam, tehát egy egészséges életet élő ember vagyok.”

A drámából a közönség szinte semmit sem érzékelt, sőt, a fellépésről készült koncertfelvételen sincs nyoma a rosszullétnek. Nyemcsok (Nemcsók) János „Csoki” neve az 1991-ben alakult Manhattan együttessel forrt össze, amely Magyarország első fiúegyüttese volt. A csapat tagjai Dobi Sándor, Varga Szabolcs és Vilmányi Gábor voltak. Az infarktus idején a Piramix együttes frontembereként lépett fel, amely a klasszikus Piramis zenekar örökségét vitte tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk