SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Sebestyén Balázs a TV2 maszkos műsorát cikiző képpel poénkodott a Facebookon

Sírva nevetős hangulatjelekkel kommentálta a trollkodó képet.


Sebestyén Balázs egy vicces képpel reagált az RTL Klub és a TV2 nagyon hasonló műsoraira, amelyek ráadásul vasárnap egyidőben mentek a tévében.

Ahogy arról már többször beszámoltunk, az RTL-en február 9-én indult el az Álarcos énekes, amelyet Istenes Bence vezet, a zsűri, vagyis a nyomozók csapatát pedig Csobot Adél, Gáspár Laci, Sebestyén Balázs és Dancsó Péter alkotja. Nekik az a dolguk, hogy a nézőkkel együtt megtippeljék, kik lehetnek azok az énekesek vagy hírességek, akik jelmezbe bújva énekelnek a színpadon.

A műsor végén egyikük lelepleződik, a tegnapi adásban például az Alienről tudtuk meg, hogy ki volt.

Múlt vasárnap pedig elindult a TV2, szinte teljesen ugyanolyan műsora, a Nicsak, ki vagyok?, amiben szintén jelmezes énekesek szórakoztatják a közönséget és a két, háromfős csapatokat alkotó zsűrit: Hajós András, Majka és a Groovehouse énekesnője, Judy verseng Ábel Anitával, Kajdi Csabával és Ganxsta Zolee-val. Nekik is az a feladatuk, hogy kitalálják, kit rejtenek a maszkok. Ebben a műsorban viszont már az első adásban három jelmezest is lelepleztek.

A közönség máris vitatkozik a közösségi oldalakon, hogy az Álarcos énekes vagy a Nicsak, ki vagyok? a jobb. Sebestyén Balázs csupán egy képpel reagált arra, hogy a TV2-n is hasonló műsor fut, mint amiben ő szerepel az RTL Klubon.

Lapozz a képért!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Én évekig vigyázok valakire, más meg fél év alatt sírba teszi” - Boráros Gábor a gyászoló családra és a vőlegényre támadt a temetés után
A sportoló a kislányuk fotójával érkezett a temetésre, utána pedig nem fogta vissza magát. Állítja, volt párját bántalmazták, és megnevezte, ki tette őt fél év alatt a sírba.


Jákli Mónika temetésének napján Boráros Gábor utolsó közleményt ígért, és nem is fogta vissza magát: súlyos vádakkal illette az elhunyt fitneszmodell családját és vőlegényét. „Eléggé szomorú, hogy egy anya képes így elárulni a lányát, úgy, hogy még el sincs temetve...” – utalt Moncsi édesanyjára az MMA-harcos.

A 31 éves modell január 21-én hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a Nagymegyer és Alistál közötti útszakaszon. A tragédia után azonnal megindultak a találgatások a halálának körülményeiről, a temetésére pedig ma került sor.

Boráros az Instagram-oldalán közzétett, 24 óráig elérhető történetében fejtette ki álláspontját.

Azt állítja, Mónikát a halála előtt bántalmazták és zsarolták, amiről a hozzátartozói is tudtak.

Visszautalva a korábban nyilvánosságra került agresszív üzeneteire, elismerte, hogy indulatosan kommunikált, de a fizikai bántalmazást tagadta. „Persze, hogy elküldöm melegebb éghajlatra azt, aki a lányommal zsarol, fenyeget, de tettlegességig soha nem fajult a helyzet, a haja szála nem görbült a hosszú évek során, amit velem töltött” – mondta. A felelősséget egyértelműen az új párkapcsolatra hárította:

„Én évekig vigyázok valakire hosszú-hosszú évekig, és biztosítok számára mindent, más meg fél év alatt sírba teszi.”

Hozzátette, Mónika a szakításuk után a pénzzel és csillogással teli életet választotta, ami szerinte a vesztét okozta. „De mit ér a pénz és csillogás, hogyha az életedbe kerül?” – tette fel a kérdést.

Ezzel szemben Jákli Mónika családja már napokkal ezelőtt kiadott egy közleményt, amelyben határozottan cáfolták az üldözésről és bántalmazásról szóló híreket.

„Kizárható, hogy a halála előtti órákban bárki bántalmazta vagy üldözte volna”

– szögezték le. A fitneszmodell vőlegénye, Dobosi Roderik szintén tagadta azokat a pletykákat, hogy bántalmazta volna a párját.

A felek közötti konfliktus súlyosságát jelzi, hogy a Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben távoltartási végzést rendelt el Boráros Gáborral szemben, miután a sportoló nagy mennyiségű, agresszív és fenyegető üzenettel zaklatta volt párját. Boráros tagadta a végzés létezését, később pedig úgy nyilatkozott, ha volt is ilyen, azt Mónika is megszegte azzal, hogy a közös lányuk, Zora miatt folyamatosan találkoztak.

A két férfi ma találkozott először a tragédia óta a temetésen, ahol egymástól nem messze gyászoltak. Boráros korábban furcsának nevezte, hogy információi szerint a vőlegény testőrökkel érkezik a búcsúztatóra. Az MMA-harcos leszögezte, ez volt az utolsó közleménye az üggyel kapcsolatban, mivel mostantól közös lányuk, Zora felnevelése, biztonsága és boldogsága élvez nála elsőbbséget.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már nem titok a titok: ő lehet Bochkor Gábor új műsorvezetőtársa
A poénos lánykérés után most élesben kell bizonyítania Risztov Évának Bochkor Gábor mellett. Vajon a baráti szövetség kibírja a kora reggeli adások feszültségét?
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 29.



Január 30-án véget ér egy korszak a Retro Rádió reggeli műsorában: öt év után távozik Lovász László. Miközben a hallgatók még csak találgatnak, a Blikk úgy tudja, a döntés már megszületett arról, ki veszi át a helyét.

Az információk szerint Bochkor Gábor pályafutása során először egy női műsorvezetőtársat választott Risztov Éva olimpiai bajnok úszó személyében.

Lovász László a Dumaszínház kreatív igazgatójaként folytatja karrierjét, utódja pedig a hírek szerint a sportoló lehet, aki nem ismeretlen a rádiós és a közönség számára sem. Risztov rendszeres vendég Bochkor ATV-n futó műsorában, és

a két híresség szoros barátságot ápol.

A köztük lévő dinamika egyik legfőbb oka annak, hogy a választás rá eshetett. Egy bennfentes szerint ugyanis Risztov az a személy, aki felveszi a kesztyűt a rádiós olykor nyers humorával szemben.

„Éva nem fél Gábortól. Úgy tartják, sokan a szakmában nem tudnak méltó partnerei lenni, mert tartanak Bocsi beszólásaitól, az olykor nyers és kegyetlen humorától, de Risztov Éva jól bírja a sarat,

nagyon jól replikázik Bocsinak és emiatt a rádiós kifejezetten tiszteli is” – magyarázta az informátor.

Ezt a sportoló már 2021 nyarán is bizonyította, amikor vendég-műsorvezetőként szerepelt a rádióműsorban. „Elmenni négy órában szórakoztatni az embereket egy olyan ember mellett, aki kiszámíthatatlan, azt sem tudod, mit fog gondolni, az iszonyat nehéz volt” – mesélte akkor az élményről, hozzátéve, hogy a hallgatók értékelték a szókimondását.

„Annyian írtak és köszönték meg, hogy beszóltam Gábornak...”

– nevetett az úszónő.

A páros a nyilvánosság előtt is szereti ugratni egymást.

Bochkor hatvanadik születésnapján, a Budapesti Kongresszusi Központban tartott nagyszabású bulin Risztov menyasszonyi ruhában jelent meg, és egy poénos lánykéréssel lepte meg a rádióst.

„Na ide figyelj, én úgy döntöttem, ma összeházasodunk. Mert rájöttem, hogy annyi mindenben hasonlítunk, például mind a ketten korán kelünk a munka miatt, ugyanúgy szeretjük a kávét… Szóval ez csak jó lehet” – mondta akkor a színpadon.

Risztov Éva nem tapasztalatlanul érkezne a reggeli rádiózás világába, hiszen korábban a Sport Rádió műsorvezetője volt. Amikor felkérték arra a feladatra, éppen Bochkortól kért tanácsot. „Amikor három évvel ezelőtt megkerestek, őt hívtam fel először, mit gondol, jól állna-e nekem ez a dolog, és azt mondta, vágjak bele, pedig totálisan kezdő voltam. Sosem felejtem el, az első három hónapban annyira izgultam, azt sem tudtam, mit keresek ott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Durván kiakadt Stohl András A Nagy Ő-ben: Gina megalázó szavai után elszakadt a cérna
Stohl András eddig tűrte a kék szemű Gina játékait, de a színésznél most valami végleg eltört. A műsorvezetőnek fakadt ki, de vajon a lánynak is megmondja, mit gondol?


Stohl Andrást teljesen kiakasztja A Nagy Ő adásában Gina, aki burkoltan arra utalt, hogy a színész nem elég férfias. A műsorvezető Lékai-Kiss Ramónának fakadt ki a történtek után, és nem is fogta vissza magát a káromkodástól.

„Hát, megint Gina, odavágott megint. Nem láttad a szemét, fúh, lenéztem – egyébként is hideg kék szeme van – ránéztem, ez a 'legyél már férfi!'. Csak az a baj, hogy nekem ezzel visszautal a tegnapra, hogy ez neki nem jön be, tehát ne gyengüljön el egy férfi, legyen f*sza. Hát, akkor ma **** lesz!” – fogalmazott indulatosan Stohl.

A feszültség nem a semmiből jött, a színész ugyanis bevallottan nem tudja hova tenni a kék szemű, szőke hajú jelöltjét.

Elmondása szerint Gina egyszer veszi a lapot, máskor viszont több érzelmet és érdeklődést várna tőle. Miközben Ginával kapcsolatban ennyire bizonytalan, a verseny többi részében Stohl kíméletlenül dönt. Már az első este hazaküldött egy versenyzőt, később pedig a furcsa hangú Dancsi Szabinától ás Mónikától is elbúcsúzott. Egy alkalommal egy hármas kieséssel is sokkolta a nézőket, jelezve, hogy nem akarja húzni senki idejét.

A jelenleg 13 főre szűkült mezőnyben a színész bevallotta, eddig Kiara Lordhoz került a legközelebb, viszont Kriszta és Gina is nagyon foglalkoztatja.

Utóbbi éppen azért, mert nem látja rajta, hogy odáig lenne érte, és folyamatos köztük az adok-kapok.

A kérdés az, hogy a történtek után Stohl keményebb kereteket szab-e, vagy éppen ellenkezőleg, teret enged az érzelmességnek, és hogy Gina a provokáció helyett közeledik-e a nyílt érzelemkimutatás felé.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Daganatos betegséggel küzd Stohl András feleségjelöltje
A 47 éves Kiss Krisztina A Nagy Ő egyik legnépszerűbb szereplője. Élete egy agyalapi daganat és cukorbetegség árnyékában telik.


A TV2 A Nagy Ő című műsorának egyik legfeltűnőbb versenyzője nemcsak szépségével hódít, hanem azzal a nyíltsággal is, ahogy két gyógyíthatatlan betegséggel él. Története küzdelemről, fegyelemről és önbizalomról szól a képernyőn, a kifutón és az edzőteremben egyaránt.

A 47 éves Kiss Krisztina a januárban indult A Nagy Ő hetedik évadának egyik versenyzője, aki Stohl András szívéért küzd, és akit sokan a színész ideális párjának tartanak.

A csillogás mögött azonban komoly küzdelmek állnak: a nő két gyógyíthatatlan betegséggel él, amelyek alapvetően meghatározzák a mindennapjait

Az egyik a hipofízis adenóma, az agyalapi mirigy jóindulatú daganata.

„Ez az agyalapi mirigy jóindulatú daganata. Lehet, hogy kicsit bizarrul hangzik, de én egyáltalán nem így fogom fel ezt a történetet. Nagyon sok kórházi kezelésben részesültem akkor, amikor ez kiderült, és

amikor a zárójelentést az orvos a kezembe adta, nagyon jól emlékszem arra a mondatára, hogy bár minden beteg így állna hozzá ehhez a történethez”

mesélte a Fókusznak még 2023-ban. A betegség érzelmileg is megterhelő, mivel megnehezítette a teherbeesést, pedig Krisztina mindig is vágyott családra. „A hipofízis adenóma nem segíti a teherbeesést... Tehát azt mondhatom, ha sikerül, az egy orvosi bravúr lesz, vagy egy orvosi közreműködésnek lesz köszönhető” – idézte korábbi szavait a story.hu.

Krisztina emellett cukorbeteg is, amivel több mint tíz éve diagnosztizálták.

Az inzulinrezisztencia felismerése után szigorú életmódváltásra kényszerült. Az orvosai hangsúlyozták a sport fontosságát, amit Krisztina nemcsak elfogadott, hanem az élete meghatározó részévé tett. 2019-ben kezdett komolyabban foglalkozni a fitneszversenyzéssel, amely során számos kupát és érmet nyert. „2019-ben kezdődött el a sportéletem, és jött a versenyzés, amely együtt járt a tudatos táplálkozással, a diétákkal. Akkor számomra a szigorítás már nem volt olyan kemény, hiszen megtanultam elfordulni azoktól az ételektől, amelyek nekem nem jók” – jegyezte meg.

Krisztina civilben az egészségügyben dolgozik, ahol három diplomával a birtokában nőknek segít visszanyerni az önbizalmukat és megőrizni a nőiességüket.

„Az egészséges, ápolt és szép megjelenés mindig is érdekelt” – írja a honlapján. Kitartását a színpadon is bizonyította: 2023-ban a Mrs. Europe Transcontinental szépségversenyen képviselte Magyarországot a 45 év felettiek nem házas kategóriájában. A divat világában is letette a névjegyét, részt vett a milánói divathéten, ahol különleges kifutós megjelenéseivel hívta fel magára a figyelmet.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk