SZTÁRVILÁG

Schobert Norbi már nagyon bánja, hogy beoltatta magát

Montenegrói nyaralása után lett pozitív a tesztje. A fitneszguru szerint a két oltás, amit a koronavírus ellen kapott, több problémát okozott neki, mint védelmet.

Link másolása

Másodszor is megfertőződött koronavírussal Schobert Norbi, miután hazatért montenegrói nyaralárásáról. A fitneszguru már mindkét korábbi oltását megbánta - írja a Blikk.

"Elment a szaglás- és ízérzékem, a lázam is felszökött, a teszt pedig kimutatta, hogy koronavírusos vagyok. Jelenleg teljes izolációban vagyok, nem hagyom el az otthonomat, csak a teraszra megyek ki. Már jobban érzem magam, a hőemelkedésem kezd elmúlni, de az ízeket és a szagokat még mindig nem érzem"

- mesélte a lapnak.

Először még 2021-ben fertőződhetett meg a vírussal, akkor sztrókot kapott néhány héttel azután, hogy felvette a második oltást. Később arról beszélt, hogy úgynevezett Covid-sztrókja volt, mivel semmilyen szív- és érrendszeri előjele nem volt az agyvérzésnek.

"Már az előző kettőt is megbántam... Több problémát okozott, mint védelmet"

- mondta Schobert arra a kérdésre, hogy miért nem tervezi felvenni a harmadik oltást.

A fitneszguru elmnondása szerint a sztrókja óta rendszeres orvosi felügyelet alatt áll, félévente jár kivizsgálásokra, és ez már így is fog maradni élete végéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Gombos Edina: 27 dollárt keres óránként egy amerikai tanár, ami átlag alatti
Az egykori műsorvezető szerint az Egyesült Államokban is komoly gond a tanárhiány. A gyerekeket már az első naptól szerénységre nevelik az iskolákban.

Link másolása

Néhány hete megjelent videójában az amerikai iskolakezdésről beszélt Gombos Edina. A story.hu szemléje alapján több érdekes dolog is kiderült a tengerentúli oktatási rendszerről:

„Itt egy diák nem tanul négy éven át történelmet, hanem kurzusok vannak, amit az adott évben kell letudni emelt szinten. Miri két éve, a tanulmányai eredményei alapján bekerült a Cambridge Nemzetközi Programba is, ami azt jelenti, hogy alapérettségi helyett negyedikre lesz pár szakmája, és ingyenes tanulási lehetőséget kaphat a világ több mint kétszáz egyetemén”

– mondta a videóban az egykori televíziós műsorvezető.

A videóból az is kiderült, hogy az Egyesült Államokban is komoly gond a tanárhiány:

„Alapvetően nagyon gyakorlatias az oktatás. Sajnos a tanárhiány itt is hatalmas probléma, egy pedagógus 27 dollár körül kap fizetést óránként, ami tényleg átlag alatti sok államhoz képest.”

Gombos Edina azt is elmondja, hogy a gyerekeket már a suli elejétől kezdve szerénységre nevelik:

„Két héten keresztül adómentesen vásárolhatunk tanszereket, iskolaszereket, ruhákat, cipőket, számítástechnikai eszközöket. A tanító szétosztja a gyerekek között a füzeteket, író- és rajzeszközöket. Ezért nem fontos, hogy nagyon drága, nekünk tetsző holmikat vegyünk az üzletekben. Teljesen felesleges lenne, mert nem is biztos, hogy a mi gyerekünk használná. Általános alsóban ezzel próbálják meg elejét venni a flancolásnak és egymás cikizésének, és azt is mondják, ne a ruhájukkal, hanem az egyéniségükkel és a teljesítményükkel akarjanak kitűnni a tömegből.”

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Családi dráma a Voiceban: Trokán Nóra húga sírva búcsúzott, még a nővére sem fordult meg a hangjára – videó
Magyar Elektra azért jelentkezett a műsorba, hogy megmutassa, önállóan mire képes. Ez azonban most nem sikerült neki.

Link másolása

Igazi családi dráma zajlott a Voice szombati válogatóján. Trokán Nórának a saját húgáról kellett volna döntenie, de ő nem akart részlehajló lenni, ezért nem fordult meg. Ahogy a többi coach sem, ezért Magyar Elektra könnyekben tört ki.

„Sokkal többet kell bizonyítanom a testvéreim miatt, hiába mondják sokszor, hogy tehetséges vagyok...

- mondta Elektra a Blikknek. Ahogy fogalmazott: ez egy nehéz téma, ami nem szakmai alapon indul, hanem még a gyerekkorából.

„Sok olyan ember hibája, akik meggondolatlanul beszéltek vagy szándékosan bántottak. Az, hogy én is a művészi pályát választottam, csak nehezített a dolgokon. Konkrétan ezért nem kaptam visszautasítást, de a hosszú évek alatt kapott sok verbális dolog miatt kialakítottam magamban egy gátat, önmagamat blokkoltam” - mondta a 25 éves lány.

Elektra azért jelentkezett a tehetségkutatóba, hogy megmutassa, önállóan mire képes. Ez azonban most nem sikerült neki. A lány azt is elárulta, hogy a műsor után a nővérével mindent átbeszélt.

„Megnyugtatott és erőt adott. Tudom, hogy számíthatok rá. Ez egy nehéz szituáció volt, talán így mindenkinek jobb.”

Trokán Nóra az RTL-nek azt mondta, hogy bár a színpadnak háttal ült, már az első másodpercekben felismerte testvére hangját.

„Éreztem, hogy borzasztóan izgul, és én annyira elfogult vagyok, hogy nem tudtam volna őt megítélni. Rengeteg dolog átfutott az agyamon és a lelkemen,

drukkoltam neki, aztán amikor senki nem fordult meg, és láttam, milyen állapotban van, még nehezebb volt”

- mondta a színésznő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Meztelen fotók kerültek elő Cindy Crawfordról
A modell a fotókat látva elégedett volt az eredménnyel.

Link másolása

Fotó: Brad Barket/Getty Images for Cantor Fitzgerald

Az ismert szupermodell 35 évvel ezelőtt vállalt el egy Playboy-fotózást, melyet most felelevenített a lap.

Az Instagram-oldalukon mutatták meg a fotókat, amelyen Cindy Crawford meztelenül is látható.

A modell a fotókat látva elégedett volt az eredménnyel.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Megszólalt Tóth Gabi exe: „Gabi mindig hajlamos volt mindent fullba tolni”
2014-ben indult a zenekarával az X-Faktorban, mentoruk Tóth Gabi volt, akivel Molnár Tibor össze is jött. 2017-ben szakítottak.

Link másolása

Trap kapitány, vagyis Tóth Gabi exe volt nemrég a palikék Világa by Manna című beszélgetős Youtube-sorozat vendége.

Molnár Tibor Attila magyar alkotó, a Tha Shudras nevű szegedi együttes énekeseként szerepel Trap kapitányként. Freddie Shuman álnéven szövegíró, zeneszerző, hangmérnök és zenei producer, FMaN néven pedig beatboxos előadóként tevékenykedik.

2014-ben indult a zenekarával az X-Faktorban, mentoruk Tóth Gabi volt, akivel Molnár Tibor össze is jött. 2017-ben szakítottak.

Miután beszélgettek Molnár Tibor életmódváltásáról, és arról, hogy miért költözött vissza 8 Budapesten töltött év után Szegedre, a műsorvezető Tóth Gabira, a zenész exére terelte a szót.

Szerintem Gabira nem azért haragszanak az emberek, mert elvált.

- mondta a műsorvezető.

Mindig határozottan beleáll abba, ami a perspektívája, és ha ez egy kicsit is változik, ő már nem tűnik validnak.

Mondta Molnár Tibor. Kifejtette:

"Mindig azt mondtam neki – a Trópusi vihar című filmből idézve –, hogy ő hajlamos mindent fullba tolni, amikor valamilyen method actinget alkalmaz, és ennek megvannak a hátulütői
háttérszín kiemelés

És azt is mondta:

Szerintem azt a Gabit, akit most alakít is kicsit, vehemensen hozza, innentől kezdve én mondtam is neki, hogy borítékolhatóak voltak ezek a következmények.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET: