Schóbert Lara: Megvan az érettségim, emberek, hagyjatok békén!
Schóbert Lara most először osztotta meg a teljes igazságot azzal a négy és fél évvel ezelőtti időszakkal kapcsolatban, ami teljesen kicsúszott a lába alól a talajt.
Lakatos Levente podcastműsorában, a Levente Klubjában vallott imádott nagymamája haláláról:
– emlékezett vissza a 22 éves lány, aki az alkoholba menekült a gyász elől: „Bevallom őszintén, akkor nagyon sokat ittam, tompítottam, nem tanultam. Amikor tudtam, a suliból is lógtam. Az egy eléggé züllött időszak volt, nagyon gyenge voltam lelkileg...”
A kihagyásnak komoly következménye lett: nagy vihart kavart, amikor kiderült, hogy megbukott az érettségin. „Azt senki nem tudja, hogy én mindenből angolul érettségiztem, még töriből is, amiből megbuktam, és amit egyébként magyarul sem szeretek” – mondta Lara, aki a szóbeli vizsgán vallott kudarcot. Később második nekifutásra, már magyarul vizsgázott történelemből, és négyes lett az érdemjegye.
A botlás miatt mázsás kövekként zúdultak rá a bántások, a kommentelők a mai napig nem kímélik. „Azóta is megkapom, hogy »az érettségit megvetted már?« Katasztrófa! Én meg elrontottam – úgy, mint nagyon sokan mások – a szóbeli vizsgámat, mert iszonyatosan f*stam, nagyon féltem. Engem meg a mai napig megköveznek” – fakadt ki a Sztárbox csillaga, majd hozzátette:
A család számára a 2021 tavaszán történt tragédia feldolgozhatatlan. Schobert Norbi korábban elmondta, hogy anyósa egy szokásos családi látogatás után, hazafelé tartva esett össze, és Lara, Norbika, valamint Réka kezei között hunyt el. A fitneszguru szerint ennél kegyetlenebb halál nincs. „Ennél kegyetlenebb halál nincs, hogy a lányának és az unokáinak végig kell ezt nézni, hogy próbálnak segíteni, de nem sikerül, miközben sírnak, hogy Mama, ne halj meg!” – vallott akkor az érzéseikről.
(via Blikk)