SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Sarka Kata elmondta, miért titkolta, hogy harmadik gyermekével várandós

Teljes titokban szülte meg a babát, akinek érkezését csak anyák napján jelentette be.


Mint azt megírtuk, Sarka Kata harmadszor is édesanya lett: Hajdú Péterrel közös gyermekei után új párjától is született egy babája, akinek érkezéséről csak anyák napján tudatta a világot.

Egy ideje már felröppentek a pletykák, hogy Sarka Kata várandós, de ezt ő sosem erősítette meg. Ráadásul a közösségi médiában posztolt képein sem lehetett észrevenni a testi változásokat.

#officeday #today #finallyendoftheday #tired #gohome

18.5k Likes, 71 Comments - Kata Sarka (@katasarka) on Instagram: "#officeday #today #finallyendoftheday #tired #gohome"

Anyák napja alkalmából azonban a modell úgy döntött, hogy elárulja: nemrég megszülte harmadik gyermekét. Egyelőre sem a kicsi nemét, sem a nevét nem tudjuk, hiszen Kata nagyon óvja a magánéletét, amióta elváltak Hajdú Péterrel. Új párját sem mutatta meg eddig a nyilvánosságnak, és a terhességét is mindvégig titokban tudta tartani.

Most azonban választ adott arra a kérdésre, ami foglalkoztatja a követőit is.

Sarka Kata egy Instagram-képpel jelentette be a baba érkezését egy kedves anyák napi képpel.

"Boldog Anyák Napját minden Édesanyának és Nagymamának, de elsősorban az én Anyukámnak! Ez a nap számomra már 10 éve az egyik legszebb nap az évben, mióta én is édesanya lehetek! Idén már 3 gyermekes anyukaként különlegesen szépen indult ez a vasárnapunk..."

- írta az immár háromszoros édesanya.

Boldog Anyák Napját minden Édesanyának és Nagymamának, de elsősorban az én Anyukámnak!? Ez a nap számomra már 10 éve az egyik legszebb nap az évben, mióta én is édesanya lehetek! ?‍?‍? Idén már 3 gyermekes anyukaként különlegesen szépen indult ez a vasárnapunk... ? ??????#imadomagyerekeimet #3❤️ #csalad #anyaknapja

2,812 Likes, 117 Comments - Kata Sarka (@katasarka) on Instagram: "Boldog Anyák Napját minden Édesanyának és Nagymamának, de elsősorban az én Anyukámnak!? Ez a nap..."

A posztja alatt a követői azonnal elhalmozták gratulációkkal, de sokan kíváncsiskodtak is, hogy miért titkolta eddig a terhességét a kismama. Erre végül egy kommentben válaszolt:

"Nem titkoltam, csak nem beszéltem róla, ahogy ezután sem fogok. Nyugodt, kiegyensúlyozott terhességet akartam, és harmonikus gyerekkort szeretnénk neki a nyilvánosság teljes kizárásával"

- írta a sok-sok kérdés után.

Sarka Katának van már két nagyobb gyermeke, Noémi és Dávid, akik korábbi férjétől, Hajdú Pétertől születtek. Róluk gyakran posztol képeket közösségi oldalain, sőt a gyerekek már tévéműsorban is szerepeltek ismert szüleik oldalán.

Mindig együtt? Talán az eddigi legjobb tavaszi szünetünk?? Nektek hogy telik? Csak kár, hogy gyorsan elrepül ez a pár nap... Élvezzétek minden percét! Boldog Húsvétot mindenkinek! ????❤️ #holnapjönanyuszi #pihenes #kirandulas #mozi

10.1k Likes, 69 Comments - Kata Sarka (@katasarka) on Instagram: "Mindig együtt? Talán az eddigi legjobb tavaszi szünetünk?? Nektek hogy telik? Csak kár, hogy..."

Sarka Katalin, közismert nevén Sarka Kata, 1986. szeptember 24-én született Cegléden. Gyermekkorát Albertirsán töltötte, középiskolai tanulmányait pedig Cegléden fejezte be. 18 évesen költözött Budapestre. A kézilabdát 8 éves korában kezdte, de egy vállsérülés miatt fel kellett hagynia a sporttal, és ezután modellként dolgozott.

Tanulmányait a budapesti Nemzetközi Üzleti Főiskolán folytatta, ahol diplomát szerzett. 2007-ben megnyerte a „Budapest legszebb lánya” címet, majd első udvarhölgy lett a Miss Universe Hungary versenyen.

Hajdú Péter párja, majd felesége lett (2008-tól 2018-ig voltak házasok), két gyermekük született. Férjével együtt és önállóan is szerepelt tévéműsorokban. Válásuk után Sarka Kata Besenyei István üzletember párja lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez túl nagy ár érted” – Nem akart tovább Stohl Andrásért harcolni, otthagyta A Nagy Ő-t az egyik szereplő
A színész már nyújtotta az utolsó rózsát, amikor Mónika kimondta azt, amire senki sem számított a villában. Stohl lefagyott a döbbenettől, de a párjelöltje indoklása még ennél is keményebb volt.
DKA - szmo.hu
2026. február 06.



Drámai fordulat történt A Nagy Ő legutóbbi adásában: az egyik párjelölt visszautasította Stohl András utolsó rózsáját, és önként távozott a műsorból.

Az már az előző részben kiderült, hogy a színész-műsorvezető nem akar tovább ismerkedni a 48 éves Melindával és a négygyermekes brazil anyáva, Miriammal, ezért tőlük elbúcsúzott. A rózsaceremónia végén Mónikának akarta átnyújtani az utolsó virágot, ám amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a nő azt mondta: „Nem tehetem.”

Stohl teljesen ledöbbent, ahogy a műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna is, de még a többi hölgy is csodálkozva figyelte az eseményeket. A színész kérdésére Mónika elmondta, miért szeretne önként távozni:

„Én itt nagyon nem érzem jól magam, akármennyire megkedveltelek és úgy éreztem, hogy valami elindult közöttünk. Úgy érzem, hogy ez túl nagy ár érted.”

A

A Nagy Ő egy kis ideig szóhoz sem jutott a meglepetéstől, végül azt válaszolta: „Hát erre nehéz mit mondani, főleg azért, mert nagyon jó volt veled.”

Amikor Mónika búcsúzóul azt mondta, sajnálja, Stohl azt felelte: „Ne sajnáld. Ennek így kellett történnie”. A nő távozása után Lékai-Kiss Ramónának is így reagált, hozzátéve, hogy szerinte Mónika jól döntött, mert hosszútávon ezzel neki is megkönnyíti a helyzetét.

A nő a távozása előtt egy miniinterjúban azt mondta, egyrészt megkönnyebbült, hogy otthagyhatta a villát, mivel már korábban is beszélt arról, hogy megviselik a párjelöltek közötti viták.

„Másrészt szomorú vagyok, hisz lemondtam a szerelemről, úgy érzem”

– tette hozzá a könnyeivel küszködve.

A másik két távozó, Melinda és Miriam nem voltak ennyire letörve, elfogadták Stohl döntését, bár a brazil nő elmondta, szerinte vannak olyanok a villában, akik nem a színész miatt jöttek a műsorba.

Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott párjelölt, Kiara Lord – aki már igen közeli kapcsolatba került a nagy Ő-vel - elégedetten vette tudomásul, hogy hárommal kevesebb vetélytársa maradt.

„Talán ez volt az eddigi legmámorosabb rózsaceremónia számomra. Számomra nem kívánatos személyek sorra hagyják el a villát. Jobban nem is alakulhatott volna.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk