Robotdelfinek és cápák jelenthetik a kalandparkok jövőjét?
Mesterséges intelligenciával ellátott robotdelfinek úszkálhatnának a világ tematikus kalandparkjaiban és ócenáriumaiban egy San Franciscó-i mérnöki cég legújabb tervének segítségével - írja a Daily Star.
Az Edge Innovations meglehetősen régen benne van a robotdelfin-bizniszben, korábban olyan filmekhez készítettek gépállatokat, mint a Szabadítsátok ki Willyt vagy a Háborgó mélység. Most azonban sokkal nagyobb volumenű projektre készülnek, a 26 millió dolláros fejlesztéssel olyan állatokat készítenek, amelyek megszólalásig hasonlítanak az állatokhoz, ám valójában robotok.
A vállalat ezzel többek közt azt szeretné elérni, hogy a tematikus kalandparkokban ne a fogságban tartott élő állatokat zsákmányolják ki cirkuszi látványosságként.
A robotállatokkal így az emberek ugyanazt az élményt kapnák, ám állatkínzás és a példányok szabadságának korlátozása nélkül. A cég által kiadott videókon látszik, hogy a robotok szinte megszólalásig hasonlítanak az élő állatokra, mozgásukat is meglehetősen élethűen sikerült modellezniük.
Roger Holzberg, a cég egyik tervezője - aki korábban a Disneynél dolgozott - szerint nem csak technológiai szempontból teljesült az álmuk, hanem amiatt is, mivel ezzel rengeteg állatot menthetnek meg a mostoha körülményektől. A robotállatoknak rengeteg előnye van:
nem igényelnek 24 órás felügyeletet, sem ételt, nem piszkítanak, bármikor ki lehet őket kapcsolni, és bármilyen közegben be lehet őket vetni, tengervízben, akváriumokban, hajókon és plázákban is.
A nemrég bemutatott robotdelfin 250 kilogrammos, 2,5 méter hosszú, testét pedig szilikonbőr borítja, 10 órán át bírja töltés nélkül. Sőt, a mesterséges intelligencia segítségével a delfinek viselkedését és mozgását is képes visszaadni. A cég nem csak delfinekben gondolkozik, hanem cápákat, bálnákat és egyéb tengeri állatokat is piacra dobnak majd robotizált formában. A cápák esetében különösen érdekes élményt kínálnak majd azzal, hogy együtt úszkálhatnak majd velük az emberek.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!