Retró atmoszférával, sok tehetséges tinivel és egy gyilkossági rejtéllyel támad a Wednesday sztárjának új sorozata

November 4-én Budapesten koncertezik a Roxette, ennek apropóján beszélgetett a HVG a zenekaralapító Per Gessle-vel. Elmondta, hogy miután 2019-ben Marie Fredriksson rákban meghalt, miért Lena Philipssont választották énekesnőnek. Mint kiderült, az ismeretségük a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, amikor a svéd énekesnő befutott, ugyanis Gessle írta az első slágerének a szövegét.

Persze Lena egészen más személyiség, mint Marie, a stílusuk sem ugyanaz, de a hangjában, az előadói attitűdjében van valami, ami passzol a Roxette-dalokhoz. És ezek nem könnyen énekelhető dalok. Ott van a Queen of Rain, az It Must Have Been Love vagy a Listen to Your Heart – ezeket nehéz rendesen előadni” – mondta a Roxette alapítója.

Azt is hozzáfűzte, hogy a koncertjükön tartanak egy kis megemlékezést Marie Fredriksson emlékére. Mint mondta: „Nem kevés kiadatlan anyagunk van, amit Marie és én együtt készítettünk, ezek majd biztosan fel fognak bukkanni alkalomadtán”.

Ha már szóba került egyik, ha nem a leghíresebb számuk, azt is elárulta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz a zenekar engedélye nélkül kampánydalnak használta a Listen to Your Heartot.

Hozzátette, hogy ez egyedi eset volt, nem tud más hasonlóról. „Ha valami jogilag nincs rendben, akkor azt leállítjuk. De ez nagyon ritka” – mondta Gessle.

Néhány napja debütált a magyar mozikban Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmje, az Árva. A sajtóbemutató után beszélgettem a rendezővel.

– A három nagyjátékfilmje, a Saul fia, a Napszállta és az Árva nekem kicsit olyan, mint Kieslowski Három szín-filmjei. Többször elhangzott már a bemutató óta, hogy az Ön filmjei esetében is trilógiáról beszélhetünk. De ha trilógiának is tekinthetjük őket, csakis valami elvont, intellektuális, kulturális kapcsolat mentén.

– Ez megtisztelő. Az mindenképp fontos különbség, hogy esetemben utólag merült fel a trilógia gondolata, nem volt tudatos. De valóban van létjogosultsága az összehasonlításnak. "Az én XX. századom".

– Ami még eszembe jutott filmes előzményként az Tóth Barnától az Akik maradtak, ami a túlélők sorsán keresztül reflektál a holokausztra. De ön emelte a tétet, hiszen az Árva egyszerre posztholokauszt és poszt 56'.

– Igen, ebben van valami melankolikus, hogy már megtörténtek az események, a senki földjén maradtunk, és kezdenünk kell magunkkal valamit. Ez fontos elem ebben a filmben. Főleg, hogy egy gyerek próbálja feldolgozni a saját sorsában megjelenő történelmi traumát.

– Többször nyilatkozta, hogy az Árva a saját családja története. Mi volt a fontosabb, a történet vagy a kor bemutatása?

– Ez alapvetően családi történet, de írás közben egyre evidensebbé vált, hogy a kort is hordozza magában. A gyerek forradalma ebben a történetben valamennyire az ország forradalma is.

Ez a gyerek nem is létezett volna a nagy totalitárius rendszerek nélkül. Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.

– Mit jelent a film Önnek, mint a családi történet hatása alatt élő magánembernek, és mit jelent a családjának? Hoz valamiféle megnyugvást?

– Nagyon remélem. Éreztem, hogy ennek a történetnek nagyon nagy a súlya. Tudtam, hogy tizenkét éves korában apám nevét megváltoztatták, ez egy súlyos beavatkozás, ezért egy idő után számomra nem volt kérdés, hogy ez túlmutat a családi történeten, érdemes vele foglalkozni.

Ez egy emberi alaptörténet, amit érdemes megmutatni az embereknek, mert talán saját magukat is meglátják benne.

– Beszélgettek az édesapjával arról, hogy ő mit hogyan képzelt el filmes szempontból?

– Igen, sokat. De nem csináltuk volna ugyanazt. Neki ötven éve volt filmre vinni, de nem tette.

Apám mégis eltartotta magától, és úgy éreztem, rám hárult ez a feladat. Sokat konzultáltam vele, segített több dialógus, jelenet megírásában.

– Volt a filmben olyan rész, ahol próbálta hommage-szerűen megidézni kicsit az ő filmes világát?

– Tudatosan biztos, hogy nem. Egyébként jó kérdés. Most hogy mondja, lehet, hogy kellett volna. De egészen más a filmes stílusunk. Ami nem baj.

– Mennyire kellett másképp dolgozni a filmen amiatt, mert a főszereplő gyerek?

– Először is kevesebb munkaóránk volt egy napban. Arról nem is beszélve, hogy meg kellett tanítani neki az egész szakmát. Koreografált jelenetek vannak, nemcsak annyi a dolga, hogy gyere be, állj meg, mondd el a szövegedet, hanem sok-sok pontot kell érintenie egy-egy jelenetben, a kamerát elfelejteni, szóval elég összetett volt a feladat. Szerencsére Barabás Bojtorján született tehetség.

– A magyar filmipart mindig is átpolitizálták, de az elmúlt években szintet lépett. Sok ember ma már pártszimpátia alapján viszonyul filmekhez. Ha egy film állami támogatást kap, már gyanús, ha pedig közpénz nélkül is összejön és sikeres lesz, azt forradalmi tettnek tekintik.

– Mi kaptunk állami támogatást. Szerencsém van, mert szabad kezet kapok. Külön büszkeség számomra, hogy négy ország koprodukciójaként valósulhatott meg a film.

Nekem az a legfontosabb, hogy megmutassam, lehet így is filmet csinálni. Remélem, ez segít abban, hogy a filmekről filmekként lehessen beszélni és ne más kontextusban. Ez annál inkább is fontos, mert sajnos külföldön is egyre inkább politikai üzenőfalként tekintenek a filmekre. A fesztiválokon és a stúdió rendszerekben egyre kisebb a szabadság.

– Azért abban, hogy a filmben szerepel Iványi Gábor, érzek egy kis bajuszhúzogatást a rendszer irányába. Hiszen ő most nagyon célkeresztben van.

– Iványi Gábort gyerekkorom óta ismerem. Nem tudom másként látni, mint egy szent embert. Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek olyan kisugárzása, fantasztikus tudása van, mint neki. Ráadásul jó volt a filmben, van hozzá tehetsége. Nekem egyedül az volt a fontos, hogy egy különleges embert találjak a nagypapa figurájára, és nem találtam jobbat, mint Iványi Gábor.

– Rengeteg interjút kell adnia, nyilván én is kérdezek olyat, amit már többször meg kellett válaszolnia. Van valami olyan az Árvával kapcsolatban, amit nagyon szeretne elmondani, de soha senki nem kérdezi meg?

– Hogy a VIII. kerületi önkormányzat miért tett meg mindent azért, hogy ez a film ne készülhessen el.

– Akkor megkérdezem: miért?

– Fogalmam sincs, de jó lenne megtudni tőlük, miért gáncsoltak. Ahelyett, hogy örülnének, amiért idehozunk egy filmet. Még sehol nem láttam ilyet.

– Több tervéről is lehetett olvasni. Ezek közül számomra a legizgalmasabb az Utas és holdvilág megfilmesítése. Ez mikor kerülhet filmvászonra?

– Szeretném akár másfél éven belül leforgatni, de jelen pillanatban még egy francia filmet forgatok az ellenállásról.

Hétfőn érkezett a hír, hogy veszélyben lehet a Sziget Fesztivál jövője: Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy

A Sziget sajtóosztálya szerint ez nem jelenti a rendezvény végét. Bíznak abban, hogy a fesztivál egy új, magyar tulajdonosi háttérrel még sikeresebb lehet a jövőben. Éppen ezért a Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését.

Gerendai Károly nyolc év után térhet vissza a fesztivál élére. Az Indexnek elmondta, hogy most nagyon új neki ez a helyzet, hiszen nyolc évig kimaradt a fesztiválszervező világból. Amikor kiszállt, úgy érezte, nem ért már eléggé ehhez, nem ismeri eléggé a mai fiatalok gondolkodását, ízlését. Erre viszont nincs sok ideje, hiszen gyorsan kell cselekedni, hogy megmentsék a jövő évi fesztivált. Mint mondta, sok embert megkeresett már a környezetében, sokan pedig őt találták meg a hírek hatására, hogy felajánlják segítségüket.

Első lépésként a nemzetközi trendeket és a hazai piac állapotát nézi át. Felméri, voltak-e stratégiailag hibás döntések az elmúlt években, és ha kell, korrigálna. Azt is vizsgálja, mennyire lehet a régi Sziget hagyományaira építeni, mi maradt értékes, és mit kell újragondolni. Kérdés számára az is, mire van igénye a mai fiataloknak, érdemes-e kizárólag rájuk építeni, vagy vissza kell-e hozni a korábbi közönséget is.

– mondta a Sziget alapítója.

Azt is elmondta, melyek most a legfőbb feladatai: „Az egyik, összerakni azt a finanszírozást, ami biztosítja azt, hogy folytatható legyen a Sziget a következő időszakban, hiszen sajnos komoly veszteségek képződtek az elmúlt években, és ahhoz, hogy ezt egyáltalán legyen esély megvalósítani, kell egy kockázatvállaló befektetői háttér. Másrészt pedig kell egy olyan vízió, amiről azt gondoljuk, hogy jobb lesz, hiszen az a cél, hogy ne legyenek a későbbiekben már ilyen veszteségek.

Gerendai úgy látja, a hosszabb kihagyás miatt frissebb szemmel néz a folyamatokra. „Akik benne vannak egy adott szakmában, azok sokszor már nem látják a fától az erdőt, kevésbé érzékelik a nagy képet vagy a tágabb összefüggéseket” – mondta. Az elmúlt napokban szakmai anyagokat olvasott és sokakkal egyeztetett.

„Tegnap is szinte egész nap kint voltam a Sziget-irodában, és a volt kollégáimmal azt próbáltuk elemezgetni, hogy miket látunk hibának az elmúlt időszakban, és miket látunk jó iránynak. Miben kéne erősíteni, mit kéne megváltoztatni, miben kellene visszatérni inkább az alapokhoz, miben kellene kifejezetten megújulni.

– fogalmazott.

Az ötletelés mellett már tárgyal a lehetséges befektetőkkel is. Alapvetően magyar partnerekről beszélt, részleteket azonban nem árult el. Azt is mondta, úgy érzi,

Gerendai szerint ez a főváros és az ország érdeke is, ezért arra számít, hogy ebben pozitív lesz mindenkinek a hozzáállása. „Ez egy komoly szakmai kihívás, ami engem még inspirál is, hogy meg tudjuk-e találni a választ” – mondta.

Az biztos, hogy nem kapkodják el a Tron-franchise epizódjainak mozivásznakra küldését. 1982-ben indult az egész digitális haddelhadd a Tron, avagy a számítógép lázadása című Disney-filmmel, amely az elsők között reagált a számítógépek egyre nagyobb térnyerésére. Olyannyira, hogy a játékidő kb. 90%-a egy komputeren belül játszódott. Az akkor még igen fiatal, de már Oscar-jelölt Jeff Bridges vitte a vállán a filmet, amelyben a programozózseni Kevin Flynnt alakította, aki bekerült a nyákok világába, ahol különféle emberformájú programok között kellett lavíroznia, és a Tron nevű progi (Bruce Boxleitner) segedelmével megdönteni a diktatórikus Mesterprogram és jobbkeze, Sark (David Warner) rémuralmát.

Akkoriban egyébként a vizuális effektesek még „csalásnak” nevezték/érezték/bélyegezték az ilyen jellegű trükköket, ez az oka annak, hogy a Tront még csak nem is jelölték a legjobb vizuális effektek Oscar-díjára.

A pénztáraknál azonban nem aratott sikert, valószínűleg nem volt még erre felkészülve a moziközönség. Később mégis kiharcolt magának némi kultstátuszt, ezért is döntött úgy a Disney több mint két évtizeddel később, hogy immár a modern CGI-appatárust csatasorba állítva egy igen látványos és izgalmas folytatással lehetne tisztelegni Steven Lisberger rendező filmje előtt.

2010-ben jelent meg a Tron: Örökség, az első filmes, ám a dizájnban és az építészetben már igencsak járatos Joseph Kosinskitől (akitől azóta olyan egész estés mozgóképeket kaptunk, mint a Feledés, A bátrak, a Top Gun: Maverick vagy idén az F1), aki valóban elképesztő látványt kreált a Kevin Flynn fia, Sam (Garrett Hedlunnd) főszereplésével készült sztorinak.

Bizony, erre tovább 15 évet kellett várni. De most itt van, elkészült, és a vásznakra pattant a Tron: Ares, amit a norvég rendező, Joachim Rønning kapott meg feladatául. Ő olyan remek kis hazai filmekkel kezdte a karrierjét direktortársával, Espen Sandberggel (a 2005-ös Las Bandidast felejtsük inkább el), mint a Max Manus (2008) vagy az Oscar-jelölt Kon-Tiki (2012), majd meghívták Hollywoodba blocbustereket rendezni, így lett övé A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (2017) vagy a Demóna: A sötétség úrnője (2019). 2024-ben a Lány a hullámok hátán című kiváló kis életrajzi filmmel állt elő, közben azonban már gőzerővel készítette elő a Tron: Arest, hiszen az összetett látványvilág kidolgozásához sok idő kell.

A sztori szerint Sam Flynn visszavonult az Encom cég vezetői posztjából, amit egy testvérpár, Eve és Tess Kim örököltek meg, azonban már csak az előbbi (Greta Lee) él, aki próbálja megtalálni az úgynevezett „állandósági kódot”, amivel a digitális entitások a való világban is létezni tudnak 29 percnél tovább, ennyi ugyanis jelenleg az idő, amit itt tudnak tölteni, utána pixeleikre lebomlanak. A rivális cég, a Dillinger Systems vezetője az első rész Edwad Dillingerének (David Warner) unokája, Julian Dillinger (Evan Peters) kifejlesztett egy mindennél erősebb biztonsági programot/digitális katonát, Arest (Jared Leto), aki azonban továbbra is küzd a max 29 perces élettartammal. Így Aresszal megpróbálja elcsakliztatni Eve-től a közben megtalált kódot, a program azonban egyre furább és nem megmagyarázható dologgal szembesül önmagában, amiről gyanítja, hogy érzelmek lehetnek…

Persze a Tron-filmek sosem az összetett sztorijukról voltak híresek, hanem inkább a forradalmi vagy csak szimplán elképesztő látványvilágukról és a menő akcióikról. Ebben pedig az Ares sem mond csődöt. Bár Joachim Rønning nem olyan „látnoki” rendező, mint Joseph Kosinski, azért az ő Tron-menete is szolgál rengeteg szemcsemegével, a számítógépes és a való világ összemosása legalábbis temérdek új vizuális lehetőséget kínált, így pedig az akciókat is fel lehetett pörgetni, és talán kevésbé voltak annyira repetitívek (bár kevésbé kimunkáltak is), mint az Örökségben.

Ráadásul a forgatókönyvben sok-sok utalást kapunk a ’82-es eredetire, a klasszikus film rajongói bizonyosan elmorzsolnak majd itt-ott egy-két könnycseppet.

Egy Tron-filmnél ugyanakkor esszencizális hozzávaló az aláfestő zene, amit az Örökség esetében a Daft Punk rendesen kimaxolt anno, konkrétan a XXI. század egyik legjobb filmzenéjét tették le az asztalra. Ők már felolszlottak, így az Ares esetében nem voltak bevethetőek, ha azonban ők nem is, a Nine Inch Nails nagyon is elérhető volt, és kétségtelen, hogy a két Oscar-díjas (Social Network: A közösségi háló, Lelki ismeretek) Trent Reznor bandájáért kiáltott ez az anyag. Nem véletlenül. Rengeteget dob a NIN zenéje a filmélményen, s bár a Daft Punk zsenijét nem érik el, de így is kiváló „elektrock” muzsika szól a jelenetek alatt.

Ennél többet azonban hiába keresünk a filmben. A gondolatiság legalábbis felszínes, rengetegszer láttunk már öntudatdra ébredő robotot/AI-t, de visszamehetünk akár a Pinokkióig is, szóval ezúttal sincs új a terrabyte alatt. Emiatt nem is lesz túl emlékezetes darab a Tron: Ares, arra azonban mindenképp megfelel, hogy szűk két órára kizökkentsen a szürke hétköznapokból, és elrepítsen minket egy látványos, pörgös, áramkörös, pixeles, bites csodavilágba.