SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rendszeresen együtt fürdik 9 éves fiával a brit színésznő, kemény kritikákat kap miatta

Alicia Silverstone ismét erősen megosztó nevelési tippet osztott meg.


Együtt fürdik kilencéves fiával Alicia Silverstone - árulta el a brit színésznő a The New York Timesnak. Silverstone eddig sem rejtette véka alá érdekes gyereknevelési tippjeit. Évekkel ezelőtt például azzal botránkoztatta meg az embereket, hogy elmondása szerint, míg fia nagyon kicsi volt, mindig megrágta az ételt előtte, és azzal etette.

De már arról is nyilatkozott, hogy fia vegán étrendet követ, és nem kap gyógyszereket. A Spinédzserek sztárja most ismét olyan tippet osztott meg, amelyet nem feltétlenül fognak az édesanyák azonnal követni:

Silverstone megosztja a kádat most kilencéves fiával, és semmi furcsát nem talál abban, hogy együtt fürdenek.

A színésznő tavalyelőtt vált el férjétől és gyermeke apjától, Christopher Jareckitől, fiuk megosztva él kettejükkel. Silvestone azt is elmondta, hogy akkor is élvezi a fürdést, ha fia nincs vele, akkor szokott igazán nagy, frissítő fürdőket venni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

On our way home! Omg, serious adventure day (am I a terrible mother moment) We were on a boat on the way back from another island to Bali main land. It was way crowded so we decided we wanted to go up front by the captain. We found ourselves on the top of the boat, no seats, just one tiny foot rail (if that) with no one else but 2 sailors. They laughed at us and said "you might get wet" ? We had the best seats in the house for the sunset, we were feeling amazing taking in the beauty. Sitting cross legged on the floor of the roof of the boat with our sailor pals next to us... Then it got rough! We held on for dear life, if you were to let go you would fly off the boat! We were laughing so hard, but scared at the same time. At first I was feeling like the greatest mom ever, this was better than any ride at an amusement park ever. But then I felt guilty like, how did I get us into this? I asked the sailors next to us who spoke very very tiny english if they had seen worse and concluded that if they were concerned about their lives they wouldn't have gone up top. But oh my was it intense! And wild and amazing at the same time. At last, after 40 minutes of being drenched head to toe with salt water in our eyes and laughing while gripping the rail so tight, we were happy to see land!

Alicia Silverstone (@aliciasilverstone) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sokk a cannes-i filmfesztiválon: Mariska Hargitay mégsem magyar származású
Mariska Hargitay saját dokumentumfilmjében vallotta be a megdöbbentő igazságot. A világsztár csak 30 évesen tudta meg, ki az igazi édesapja.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. május 19.



A cannes-i filmfesztiválon bemutatták Mariska Hargitay dokumentumfilmjét, amely a My Mom, Jayne címet kapta. A Golden Globe-díjas színésznő ebben az alkotásban a saját családjáról mesél.

A Különleges ügyosztály sztárja a filmben elárulja, hogy nem a budapesti születésű Mickey Hargitay a vér szerinti édesapja, ahogy a közvélemény mindeddig tudta. A magyar származású testépítő és színész ugyan felnevelte, de a valódi apja egy olasz énekes, Nelson Sardelli - osztotta meg az Elle.

Mariska Hargitay csak 30 éves korában vette fel a kapcsolatot Sardellivel.

Akkoriban elment az egyik amerikai koncertjére is. Még nem volt biztos benne, hogy meg akarja ismerni, mert odaadóan szerette Mickey Hargitayt, aki saját lányaként szerette.

„Ő volt a mindenem, a példaképem. Annyira szeretett engem, és ezt mindig tudtam” – mondta róla a színésznő.

Érdekes, hogy Mickey Hargitay a halála előtt is tagadta a lánya előtt az igazságot. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy Jayne Mansfield, Mariska édesanyja, a születése előtt viszonyt kezdett az olasz énekessel. Akkor már külön éltek Mickey Hargitayjal, de később kibékültek, és a magyar színésznek kellemetlen lett volna felfedni az igazságot, hogy a gyermeke a Mansfielddel tartott kapcsolati szünet alatt fogant.

Ma már Mariska jó kapcsolatot ápol Nelson Sardellivel is, és megismerkedett annak többi gyermekével. A dokumentumfilmet június 27-én mutatják be az HBO Maxon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Albérletet keres az édesanya - Újra válságban Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata?
Ivett külön keres albérletet a gyerekekkel, Miki nem reagál a részletekre. Egy informátor szerint a baleset után romlott el minden.
F. O. - szmo.hu
2025. május 20.



Noha korábban úgy tűnt, hogy rendeződött a kapcsolat Dudás Miki és Szigligeti Ivett között, most ismét költözésről szólnak a hírek. Ivett egy XVIII. kerületi Facebook-csoportban tett közzé felhívást, amelyben albérletet keres két gyermekével.

A Blikk megkereste a párt az ügy kapcsán. Ivett csak SMS-ben reagált, és közölte, hogy nem kíván nyilatkozni. Dudás Miki röviden válaszolt, és elmondta: „Az egész egy kitaláció, semmi ilyesmiről nincs szó. Az albérletre a felújítás miatt van szükség.”

Arra a kérdésre, hogy Ivett miért egyedül keres új otthont a gyerekekkel, Dudás nem kívánt reagálni.

Egy, a párhoz közel álló ismerős szerint a kapcsolatuk ismét válságba került, és Ivett valóban különköltözik a gyerekekkel. Az informátor szerint Miki nemrég történt balesete volt az utolsó csepp a pohárban.

Korábban úgy tűnt, a tragédia ismét közelebb hozta őket egymáshoz. Dudás Miki édesapjának halála után úgy nyilatkozott, hogy Ivett mindenben támogatta őt: „Rendeződött a kapcsolatunk Ivett-tel, de nem vagyunk teljesen boldogok apukám miatt. Beszéltünk pszichológussal, szerinte ez a gyászidőszak még hosszú évekig elhúzódhat.” A kajakos arról is beszélt, hogy próbálnak kettesben is minőségi időt tölteni: „Tervezzük, hogy majd kettesben is elszökünk, amint lesz rá időnk. Napközben Ivett Milóval volt többet, én Mancival, este pedig, amikor elaludtak, jutott időnk egymásra; ilyenkor megnéztünk egy filmet, és összebújtunk.”

Nemrég egy pestszentlőrinci Facebook-csoportban is megemlítették Dudás Miki nevét.

Egy bejegyzésben azt állították, hogy a sportoló balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről, és cserben hagyta a károsultakat, köztük egy várandós nőt.

A rendőrség megerősítette az esetet. Dudás a történtekre így reagált korábban: „Egy autót valóban összetörtem, mert egy f*szkalap belém tolatott, amikor ki akartam kanyarodni a főútra. Nagyon felidegesített, hogy így rám állt, és még neki állt feljebb. Mutogatott is, úgyhogy valóban elmentem. De terhes nő és taxis... én ilyenekre nem emlékszem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A fiatalabb Schobert Norbi lelép Amerikába – A barátnőjét itthon hagyja az üzleti suliért
Ifj. Schobert Norbi egyedül vág neki az amerikai álomnak, pedig párkapcsolatban él itthon. Nagy üzleti tervei vannak, ezért váltana kontinenst.


Ifj. Schobert Norbi a középiskola befejezése után Amerikába költözne, hogy közgazdasági egyetemen tanuljon tovább, és ott építse fel üzleti karrierjét. A fiatal jelenleg is készül a nagy váltásra: tanulmányi utat tervez Angliába, ahol nyelvvizsgát is szeretne szerezni. Elmondása szerint Arizonában keresnek számára megfelelő egyetemet, mivel ott olyan intézmény is működik, ahol minden diáknak saját mentort biztosítanak.

„Jövőre végzek majd, mert évvesztes vagyok, ráadásul egy ötosztályos suliba járok, amihez tartozott egy nulladik év is. Most, májusban jönnek a kisérettségik, de emellett szeretnék előrehozott vizsgát tenni földrajzból és angolból. Most középszinten tervezem, jövőre pedig már az emelt szint jön. Nyáron megyek Angliába egy háromhetes tanulmányi útra, ahol szeretnék nyelvvizsgát is szerezni (...) Azért fontos ez a nyelvvizsga, mert Amerikában szeretnék majd továbbtanulni” – mondta.

A terveit a szülei is támogatják. Norbit meglepte, hogy ennyire nyitottak a külföldi tanulás gondolatára.

„Nagyon meglepett, hogy anyáék ennyire támogatják ezt a tervet, mert sok szülő ilyenkor inkább visszafogja a gyerekét. De ők hatalmas Amerika-rajongók, sok barátjuk él kint, éppen nemsokára találkozunk egy olyan családdal, akik már régóta ott laknak. Az ő gyerekeik is Magyarországról mentek ki tanulni, szóval tőlük kérünk majd tanácsokat, hogyan érdemes belevágni” – tette hozzá.

Norbi szerint bár szereti a családját, képes lesz arra, hogy külön éljen tőlük. Már volt része hosszabb távollétben is, amikor a Farm VIP műsorban szerepelt.

„Szeretem a családommal tölteni az időt, de viszonylag könnyen el tudok különülni, ha arról van szó. Még nem voltam ennyire hosszú ideig távol tőlük, de amikor a Farm VIP-ben szerepeltem, egy teljes hónapig voltam külön tőlük, szóval akkor kaptam ebből egy kis ízelítőt. Nehéz volt, de úgy érzem, képes leszek lekötni magam az ottani feladatokkal. Lesz mit tennem, és remélem, hogy fokozatosan hozzászokom majd – bár az igazi tapasztalatok nyilván akkor jönnek, ha már ott leszek” – magyarázta.

Külföldi terveiben korábban a párja is szerepelt, azonban a közös kiköltözés végül nem valósul meg. Barátnője, Petra ugyanis németet tanul, így számára nem lenne könnyű érvényesülni egy angol nyelvű közegben.

Jelenleg is távkapcsolatban élnek, kéthetente találkoznak, a jövőben azonban csak az ünnepek alatt tudnak majd együtt lenni.

„Valószínűleg nem tud majd kijönni velem, úgyhogy abban maradtunk, hogy megnézzük, hogyan működne ez távkapcsolatként. Kíváncsiak vagyunk, hogy elég erős-e a kapcsolatunk ahhoz, hogy ezt ketten átvészeljük. Van egy jó példa előttem: az angoltanárom szintén távkapcsolatban élt a párjával egy ideig, és nekik működött. Ő sokat mesélt nekem erről, tényleg egyfajta mentor számomra. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy nekünk is sikerülhet-e, de szerintem igen” – mondta a hot! magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fecső Judit Szolnoki Szabolcs új párjáról: „Többször járt nálam tanácsért, mert fél tőle”
Úgy hiszi, volt férje hazudik és manipulál. Azt állítja, a nála 32 évvel fiatalabb Karolina tőle kért segítséget, mert félt a férfitől.


Korábban lapunk is megírta, hogy Szolnoki Szabolcs, a Házasság első látásra korábbi szereplője megmutatta a nyilvánosságnak új barátnőjét. A 20 éves Karolinával három hónapja alkotnak egy párt. A lány most fejezi be a középiskolát, jelenleg a szóbeli érettségire készül, és az a terve, hogy kriminálpszichológiát tanul majd az egyetemen.

A kapcsolat nyilvánosságra kerülése után Szolnoki volt felesége, Fecső Judit is megszólalt – írja a 24.hu. Ő szintén a Házasság első látásra második évadának szereplője volt, a műsorban házasodtak össze, majd később elváltak. Fecső az Instagram-oldalán osztotta meg gondolatait, miután – mint írta – sokan kérdezték tőle, mit gondol volt férje új kapcsolatáról.

„Borzasztóan sajnálom Karolinát, akit maga Szabolcs hozott az otthonomba és mutatott be. Értelmes, okos KISLÁNY, akit megvezetett Mr. Szabi! Többször is járt nálam azóta tanácsot kérni, mert fél tőle”

– írta a bejegyzésében.

Azt is hozzátette, hogy Karolina egy iskolába jár a saját lányával, és beszélt már a fiatal lány édesanyjával is telefonon. Posztjában azt írja, hogy megkedvelte Karolinát, ugyanakkor aggódik érte.

„Borzasztóan féltem őt, de hát ki vagyok én? SENKI. Vannak neki szülei. Sajnos manipulálja, velem is ezt tette”

– fogalmazott. Azt is leírta, hogy szerinte Szolnoki nem képes megváltozni, mindig mindenkit becsap és hazudik, és ezt – ahogy írta – „sajnos ebben profi”.

A bejegyzés végén Karolinának is üzent, valamint követőihez is szólt.

„Vigyázz magadra, kicsi lány! Kérlek, NE BÁNTSÁTOK ŐT! Ő csak egy gyerek, 20 éves.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: