HÍREK
A Rovatból

Rendkívüli és sűrűbben közlekedő BKK-járatokkal lehet utazni Mindenszentekkor

Mutatjuk, melyik busz-, metró- és villamosjáratokkal tudjátok megközelíteni a fővárosi temetőket.
Fotó: BKK/Facebook - szmo.hu
2020. október 30.



Halottak napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK 2020-ban is rendkívüli járatokat indít. Emellett nagyobb kapacitással közlekedik számos, sírkertet is érintő járat már október 23-tól, illetve a 37-es villamos napközben a temetőig közlekedik - olvasható a tömegközlekedési vállalat közleményében.

Október 30-án, pénteken a tanítási szünet idején érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok.

Október 31-én és november 1-jén a várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt a temetők megközelítésére érdemes az egyéni közlekedés helyett a közösségi közlekedési járatokat választani, a sírkertek megközelítéséhez pedi a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni az utazást.

Rendkívüli és a szokásosnál sűrűbben indított közösségi közlekedési járatok

November 1-ig, vasárnapig a sírkerteket érintő közösségi közlekedési járatok a szokásosnál sűrűbben indulnak, illetve ezeken a vonalakon a szokásosnál nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek. Emellett rendkívüli járatok is segítik az eljutást a fővárosi temetőkhöz.

A sírkertek megközelítéséhez is érdemes az utazást a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni, amely valós idejű járatinformációk alapján mindig az optimális útvonalat ajánlja fel az úti cél eléréséhez. A mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódó további temetői információkért keresd fel a Budapesti Temetkezési Intézet weboldalát.

Új köztemető

Közösségi közlekedés

Az Új köztemető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a megszokottnál sűrűbben induló 28-as, 37-es, továbbá november 1-jén a rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, valamint november 1-jén rendkívüli járatként indított, Új köztemetőig közlekedő 68B autóbuszt ajánlja.

A 28B villamosjárat útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén, a 68B buszjárat útvonala és menetrendje pedig ide kattintva érhető el.

Módosul a 95-ös busz útvonala

A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok október 29-től november 1-ig a Harmat utca–Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Maglódi út, a Kada utca/Mádi utca, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet. A temetőnél az Újhegyi úton, a körforgalom előtt áll meg a 95-ös busz.

Közúti közlekedés

Az Új köztemető környékén ideiglenes forgalmi rend lép életbe:

Az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn október 30-án 7órától november 1-jén 20 óráig.

A Sírkert utcát egyirányúsítják a Maglódi út irányába október 30-án 7órától november 1-jén 20 óráig.

A Kozma utca Jászberényi út—körforgalom közötti szakaszát október 31-jén 7 órától 3-án 20 óráig operatív rendőri intézkedéssel – a forgalom nagyságának függvényében – a Jászberényi út irányába csak a közösségi közlekedési járatok használhatják.

Farkasréti temető

Közösségi közlekedés

A Farkasréti temető a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar, illetve az M2 metró felől a napközben sűrűbben közlekedő 59-es villamossal érhető el. Emellett a 8E autóbusz hétvégén is gyakrabban közlekedik, gyors eljutást biztosítva többek között Kelenföld és Gazdagrét felől.

Óbudai temető

Közösségi közlekedés

Az Óbudai temető megközelítéséhez a hétvégén a szokásosnál sűrűbben induló 160-as, továbbá a 260-as járatot ajánlják. A 118-as és a 218-as autóbusz mellett 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek tér H és az Óbudai autóbuszgarázs között október 31-én és november 1-jén, biztosítva a H5-ös HÉV felől is a sírkert könnyebb elérhetőségét; a rendkívüli buszjárat útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén érhető el.

Megyeri temető

Közösségi közlekedés

A Megyeri temető megközelítéséhez a hétvégén a szokásosnál sűrűbben induló 30-as és a 30A – továbbá a 147-es és a hétköznap közlekedő 122-es autóbuszt ajánljuk. Rendkívüli buszjárat indul október 31-én és november 1-jén 30B jelzéssel a 30-as busz vonalán Újpest-Központ M és Megyer, Szondi utca között, útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén érhető el.

Rákospalotai temető

Közösségi közlekedés

A Rákospalotai temető megközelítéséhez a hétvégén a szokásosnál sűrűbben induló 196-os és a 196A autóbuszt, valamint a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszokkal közlekedő 130-as járatot, továbbá a 224-es és a 231-as autóbuszt ajánlják.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor alatt élő adásban rogyott össze egy papírdoboz
A miniszterelnök beköszönt a Patrióta élő adásába, de nem számítottak rá. Hellyel kínálták, de ő visszautasította, és mást választott. Hiba volt.


Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.

Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.

Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.

Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.

Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök nem érti az emberek gondjait, és nem is akar velük foglalkozni. Úgy véli, Orbán saját hívei is érzik a gyengeséget.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter programpontjainak és új szereplőinek bejelentése után Orbán Viktor is felszólalt Kötcsén. A miniszterelnök a szokásos Polgári Piknik keretében hosszú világpolitikai elemzést adott, majd arról beszélt, hogy a Fidesz vezeti a közvéleménykutatásokat, ők az esélyesek, és hosszan sorolta, szerinte milyen borzalmas következménnyel járna egy Tisza-kormány.

A miniszterelnöki beszédre nem sokkal később már reagált is Magyar Péter a Facebookon: a Tisza Párt vezetője élesen bírálta a miniszterelnököt, és úgy fogalmazott: „A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot.”

Magyar szerint beszédes volt a helyszín is. „Érdekes volt nézni a kordonokkal és TEK-esek százaival védett sátorban ülő janicsárok döbbent arckifejezését. Ők is pontosan érezték, hogy ez ma itt a vég kezdete.” Úgy látja, a miniszterelnök „ma bebizonyította, hogy nem érti a magyar emberek problémáit és nem is akar azokkal foglalkozni”.

A politikus posztjában arról is írt, hogy

„a megélhetési tapsolók reggel talán még bíztak abban, hogy tényleg létezik a győzelmi terv, vagy valami orbáni V-2-es csodafegyver, de egy óra után belátták, hogy ez a jacht elment”.

Hozzátette: „Nem véletlenül zárta a török császár a világmegfejtését a sajátjainak szánt leplezetlen fenyegetéssel.”

Magyar Péter szerint érdemes lesz figyelni, hogy

„az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát”.

Azt írta, a Tisza Párt közösségének mostantól még nagyobb a felelőssége, mert szerinte ez az egyetlen politikai erő, amely képes kormányozni, visszarántani az országot „a szakadék széléről” és egy működő, emberséges Magyarországot építeni.

Posztja végén úgy fogalmazott: „Munkára fel! Zászlókat a magasba, fel győzelemre!” A bejegyzést azzal zárta, hogy gratulált Orbán Viktornak és feleségének 39. házassági évfordulójukhoz, és hozzátette: „A negyvenediket már egy Tisza-kormány alatt tudják ünnepelni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor a világpolitikáról: Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen.
A miniszterelnök szerint a teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 07.



Orbán Viktor a 2025-ös kötcsei beszédében részletesen szólt a világpolitika fejleményeiről is.

„Tavaly számos kérdést hagytunk nyitva. Idén szinte mindegyikre megkaptuk a választ. Lesz-e új amerikai elnök és politika? Lett. Lesz-e új német kormány? Lett. Kikászálódik-e Franciaország a kormányválságokból? Nem? Visszatérhet-e újra a V4? Igen. Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen. Sikerül-e megoldania az uniónak az alapdilemmáját, amit az euró testesít meg? Nem. Ezek voltak a kérdések, ezeket a válaszokat kaptuk” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: nemcsak új amerikai elnök van, de új geostratégiai politika is van.

Orbán úgy gondolja: ha ez a globális kereskedelmi rend fennmarad, az USA riválisai jobban kerülnek ki ebből, mint maga az Államok. A teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.

„Az első ilyen az, hogy Kínának behozhatatlan demográfiai, technológiai és tőkeelőnye van, kínai beszállító nélkül nem működik az amerikai gazdaság és a kínaiak végül hitelezőkké válnak. Szembenéztek azzal a ténnyel is, hogy Oroszország a háborút megnyerte.

Csapatok küldése nélkül az orosz győzelem elkerülhetetlen, viszont csapatokat nem küldenek. A következő években Oroszországot Kínáról nem lehet leválasztani” – mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint Kína katonai beavatkozás nélkül be fogja integrálni a délkelet-ázsiai országokat a gazdaságába, az Egyesült Államok pedig – Orbán olvasatában – azt is belátta, hogy Európa gyenge.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a sajátjainak üzente: Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve
Azt üzente, hogy mindenki tegyen meg mindent, mert mindent alá kell rendelni a győzelmüknek. Kötcsén tartott előadást a miniszterelnök.


Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.

A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:

„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”

– a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.

…és az ostoba csinovnyikok megtapsolják. Teljesen beteg.
byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary

Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: