HÍREK
A Rovatból

Rejtélyes járvány terjed, már 800 család betegedett meg Észak-Koreában

Dél-koreai tisztviselők szerint kolera vagy tífusz lehet.


Már legalább nyolcszáz család szenved egy emésztőrendszeri betegségben Észak-Korea Hwanghae tartományában - írja a Sky News az észak-koreai állami hírügynökség közlése alapján. A cikkben megjegyzik, hogy

dél-koreai tisztviselők szerint a rejtélyes járványt kolera vagy tífusz okozhatja.

Az észak-koreai hírügynökség arról számolt be, hogy Kim Dzsong Un a családja által összekészített gyógyszereket küldött Haeju városába, ahol a KCNA szerint „az emberek azt kiabálták, hogy »Éljen soká Kim Dzsuong Un!«, miközben sírtak hálájukban”.

A hírügynökség azt is kiemelte, hogy az észak-koreai vezető szerint „nincs fontosabb forradalmi munka, mint az emberek fájdalmának enyhítése”.

A KCNA szerint a hatóságok megkezdték a lakosság szűrését, az érintett területek fertőtlenítését, illetve karantént rendeltek el, egy országos "gyorsdiagnosztikai és kezelési csoport" pedig azon dolgozik, hogy ne akadjon meg a munka a kulcsfontosságú mezőgazdasági területeken.

A Sky News a cikkében azt is megjegyzi,

Észak-Korea csak idén tavasszal ismerte el, hogy az országban megjelent a koronavírus.

A rejtélyes járvány pedig egy újabb csapás az elszigetelt országra, ahol a Covid mellett krónikus élelmiszerhiánnyal is küzdenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.

A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:

„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.

Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.

A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.

Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Eljátsszák a világ leghülyébb rendőrének a szerepét” – Három nap alatt elutasította a rendőrség Hadházy Ákos feljelentését
Közölte, hogy a döntés ellen panasszal élnek. A képviselő szerint két műemlék istállót a földig romboltak Hatvanpusztán, ami egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Hadházy Ákos a Facebookon közölte, hogy a bicskei rendőrség három nap alatt elutasította a hatvanpusztai műemlékrombolás ügyében tett feljelentését. Mint írta, az ügyet közben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságról áttetették Bicskére.

A politikus szerint két műemlék istállót a földig romboltak, ami szerinte egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő. „Ez egy faék egyszerűségű ügy, a fotók alapján egyértelmű a teljes elbontás” – fogalmazott, hozzátéve, biztos volt benne, hogy elutasítják a feljelentést, de nem számított arra, hogy még a látszatát sem adják annak, hogy „Magyarországon valódi rendőrség létezne”.

„Biztos voltam benne, hogy valahogyan elutasítják a feljelentést, csak azt nem gondoltam, hogy ennyire nem adnak még a látszatára sem annak, hogy Magyarországon valódi rendőrség létezne. Valamint nem gondoltam, hogy inkább totálisan eljátsszák a világ leghülyébb rendőrének a szerepét, csak hogy a látszatát is elkerüljék, hogy vizsgálódnak ebben az ügyben” - írta.

Az elutasítás indoka az volt, hogy Orbán Győző kormányhivatali engedéllyel bontott. Hadházy ezt hülyeségnek tartja, mert szerinte a műemlékrombolás akkor is az, ha valaki engedélyt kap, legfeljebb az engedélyező hivatalnok is bűnsegéd. Úgy fogalmazott, a Btk.-ban nincs olyan kitétel, hogy hatósági engedély esetén a műemlék megsemmisítése elfogadható.

Hadházy Ákos szerint

„a határozat teljesen törvénytelen abban a tekintetben, hogy SEMMIT nem mond arról, hogy milyen engedélye volt Orbán papának a rombolásra. Pedig egy feljelentés elutasításában az lenne a minimum, hogy részletesen ismerteti a dokumentumokat, amelyekre hivatkozik.”

Hozzátette, az általa megkérdezett szakértők szerint 99 százalék, hogy nem volt papírja a teljes bontásra, ha pedig mégis, úgy az azt aláíró hivatalnok hivatali visszaélést követett el.

A beadványt hétfő délután adta be a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Szerdán délelőtt kapta meg az áttételről szóló határozatot Bicskére, csütörtökön pedig megérkezett az elutasítás.

Közölte, hogy a döntés ellen panasszal élnek. Illúziói nincsenek, de szeretné, ha az indoklást legalább egy kicsit alaposabban megírnák.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor egy fogott ember, úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek
A Tisza Párt vezetője áfacsökkentésről, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, a miniszterelnök reggeli rádióinterjújáról, valamint az évi 500 milliárd forint propagandára költött pénzről posztolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Orbán Viktor egy fogott ember” - szögezi le Magyar Péter péntek reggeli posztja elején. A Tisza Párt vezetője ezután részletesen kifejti azt is, hogy miért gondolja így.

„Úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek. Ezért próbálja szisztematikisan szétverni a hazánk számára létfontosságú biztonsági és politikai szövetségeket és ezért ellenzi az ötmilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását és 2.200.000 honfitársunk SZJA-csökkentését, valamint a TISZA radikális áfacsökkentését.”

Magyar ezután kitér a Szuverenitásvédelmi Hivatalra és annak vezetőjére is, akivel egy napja üzengetnek egymásnak:

„A TISZA-kormány az első napján megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hiszen az soha nem tett semmit a magyar szabadság és függetlenség védelméért, csak Orbánék politikai furkósbotjaként bohóckodott. A költségvetésből Lánczi Tamáséknak odadobott 6,2 milliárd forint közpénzből a TISZA-kormány azonnal létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, ahova a török császár is gyalog jár majd.”

Végül szóba hozza a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjúját is, ami Orbán külföldi útja miatt nem a Kossuth Rádió megszokott stúdiójában készült.

„Orbán Viktor már nem csak a maga luxizására szórja számolatlanul az adófizetői milliárdokat, de már a Kossuth rádió propagandistáit is kiutaztatja Abu-Dhabiba, hogy onnan olvashassa fel az előre megírt kérdésekre az előre megírt válaszokat.”

Magyar Péter a bejegyzés végén hozzáteszi, hogy pártja kormányra kerülés esetén az Orbánék által propagandára szórt évi 500 milliárd forintot az állami egészségügyre fordítja majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk