Ranschburg Zoltán: Orbán tényleg csak a következő választásig gondolkodik, ez derült ki a Fidesz kongresszusán
Szombaton a Fidesz bemutatta 106 egyéni jelöltjét. Hivatalosan jelöltállító kongresszusként hirdették meg az eseményt, azonban a legkevesebb szó pont a jelöltekről esett. A következetesen ismételgetett fő üzenet az volt, hogy a Orbán Viktor kapcsolatai és szakértelme nélkül az országnak vége.
Ugyanakkor a miniszterelnök megpróbálta megszólítani a fiatalokat és a budapestieket is. A Fidesz szombati kongresszusáról Ranschburg Zoltán politikai elemzővel beszélgettünk.
— Ez a Fidesz-kongresszus gálaműsor volt vagy valódi pártkongresszus?
— Ez egy kampányindító esemény volt. Nem tudom, van-e erre hivatalos szakszó. A mostani kampány arról szól, hogy a két nagy rivális apropókat keres arra, hogy a saját központi üzenetét még nagyobb közönséghez, újabb lökettel, újabb intenzitással el tudja juttatni. És tulajdonképpen itt sem nagyon történt más.
A jelöltek nevét fel sem olvasták, bár kiírták, de valójában teljesen másodlagosak voltak a nagy központi üzenethez képest, ami már egy ideje megszületett a Fideszen belül. Nem is számítottam arra, hogy valami óriási meglepetés történik, és nem is történt. Orbán kihasznált egy lehetőséget, hogy valamilyen apropóból még egyszer elismételje azokat a legfontosabb üzeneteit, amelyekről azt gondolja, hogy megnyerhetik neki ezt a választást.
— Én végigültem az egészet, és azt tapasztaltam, hogy mindenki hozta a kötelezőt, de a közönség csak langyos tapssal reagált a megszólalókra. A lelkesedés, amit a fortissimóval bejátszott zenei effektek sugalltak volna, elég bágyadt volt.
— Az a különös helyzet van nálunk, és ez nem csak Magyarországra jellemző, hogy a politika egyre inkább kommunikációs műfajjá alakul. Nálunk sincs ez másképp. Gyakorlatilag Magyar Péter feltűnése óta folyamatosan kampány van. Magyar állandóan jelen van a közösségi médiában, folyamatosan kommunikál, a Fidesz pedig erre reagál, vagy a saját üzeneteit közvetíti, nagyjából hasonló intenzitással, különböző módokon. Nem véletlenül vannak kampányidőszakok egy választás előtt.
Olyan energiát követel mind a hallgatóságtól, mind az előadóktól, vagyis a politikusoktól, ami fenntarthatatlan. Teljesen természetes, hogy ebben hullámzás következik be, mert nem lehet állandóan abban a felspanolt idegállapotban lenni, amit egy kampányhajrá jelent. Nem lehet két éven át hajrázni. Én nagyon sok szempontból ennek tudom be ezt a dolgot, de van egy tartalmi válaszom is, ami rímel a Fidesz „biztos választás” üzenetére: nem kell minket szeretni, nem vagyunk feltétlenül izgalmasak, hibáink is vannak, de ha bárki másra szavazol, akkor az országnak vége.
— Orbán Viktor ezt egyértelművé is tette. De mi volt a helyzet a nemzetközi támogatókkal? A videóüzenetek között volt egy zs-kategóriás amerikai színész is. Mit keresett ott egy alsó polcos hollywoodi celeb, miközben Giorgia Meloni vagy más vezetők üzenete érthető volt?
— Konkrétan én sem tudom a választ, miért pont ezek az emberek lettek a kiválasztott támogatók. Egy másik miniszterelnök, egy vezető politikus üzenete nem kérdés. Nem tudom, hogy pontosan ő hogy került elő. Inkább általánosságban mondanám, hogy ha megfigyeljük, amikor nemzetközi kérdésekre kerül sor, a Fidesz politikusai már hosszú évek óta visszatérő elemként biggyesztik oda a kommunikációjuk végére: „Orbán Viktor megint találkozott valakivel, na ennyit az elszigeteltségről.”
Ez arról szól, hogy Orbán egy rendkívül tapasztalt, beágyazott, rutinos politikus, aki mindenkivel jóban van. E köré épül fel ez az egész: a konnektivitás, hogy mindenkivel legyünk jóban, és mindenhol próbáljuk a magyar érdeket érvényesíteni, ami persze inkább Orbán érdekét jelenti. Ez a politika e köré a mítosz köré épült.
Az, hogy pontosan kik jelennek meg Orbán nemzetközi támogatóiként, szinte mindegy. A lényeg, hogy vannak és sokan vannak. Ezzel Orbán azt mondja: „Nézzétek meg, ezekkel én jóban vagyok. Ezek az én nemzetközi barátaim. Hány nemzetközi barátja van Magyar Péternek?”
— A miniszterelnök rá is erősített erre, amikor az új világrendről beszélt, mondván, a nemzetközi szervezetek és szerződések fogatlan oroszlánok, és eljött a kétoldalú megállapodások és a személyes kapcsolatok kora. Ezzel saját magát promotálta, mint aki mindenkivel jóban van, és ki tudja járni a dolgokat. Ezért kell rá szavazni.
— Így van. Orbán ezzel azt mondja, hogy egy nagy átalakulás van folyamatban azokban a rendszerekben, amik a világ békéjét és biztonságát évtizedek óta garantálták. Hajlamos vagyok ezzel egyetérteni, ahogy lassan ebben konszenzus van: az a világrend, amit megismertünk, változik. Orbán konklúziója az, ami szerintem fals. Egyrészt azt mondja, eljött a nemzetek kora: innentől mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, a nemzetközi jog és a szövetségek másodlagosak. Másrészt pedig ennek ő örül.
Hiszen Trump is a „minden nemzet first” elv képviselője, és Orbán úgy örült a győzelmének, mintha ő nyert volna Amerikában. Valamiért azt gondolja, hogy ez nekünk jó.
— Talán más ezt az elvet egy szuperhatalom vezetőjeként hirdetni és üdvözölni, és más a 9,5 milliós, közepesen fejlett országként örülni neki.
— Szerintem erősen vitatható, hogy a nemzetek korszaka jött volna el, hiszen a világ országainak túlnyomó többsége nem nagyhatalom. Ők pontosan látják, hogy ha tényleg ez jön, akkor nekik kampó. Nincs se gazdasági, se katonai erejük megvédeni magukat a kontroll nélkül érdekérvényesítő nagyhatalmakkal szemben. Én sokkal inkább azt gondolom, hogy a legtöbb állam, és hála Istennek az Európai Unió vezetőinek többsége is arra a konklúzióra jut, hogy egy ilyen felfordulásban a szorosabb együttműködés sokkal nagyobb biztonságot jelent, mintha elengednénk egymás kezét. Ha mégis ez történne, az Magyarország számára tragikus volna. Sosem hallottam Orbántól konzisztens magyarázatot arra, hogy ez nekünk miért jó. Az egyetlen magyarázata, és az egyetlen oka, hogy ezt a nézetet képviseli az, hogy a válasz erre ő maga.
Mert ő jóban van Putyinnal, Erdogannal, Trumppal, és ha bármelyik nagyhatalom akarna valamit, ő azt elintézi. Ez egyrészt rettentően rövidlátó gondolkodás, mert azt jelenti, hogy amíg Orbán a miniszterelnök, addig jó, utána meg rossz. Aki Magyarország hosszú távú érdekeit nézi, az nem alapozhat erre. Másrészt a Trump-elnökség sem azt mutatta, hogy tele lennénk kézzelfogható eredményekkel, amik a szuper jó viszonynak köszönhetőek, sőt.
— Pedig a miniszterelnök egyfolytában ezt próbálta eladni, miközben utólag kiderült, hogy nem teljesen úgy van, ahogy mondta.
— Sőt, inkább azt mondom, hogy egyáltalán nem úgy van. A washingtoni látogatás kommunikációs erejét nem vitatom, óriási dolog volt, dominálta a híreket. De a kommunikációs elemen túl a kézzel fogható politikai haszon, ami Magyarország számára haszon, nem Orbán Viktor vagy a Fidesz hatalma szempontjából, olyat még nem láttam. Angolul mondanám: I'm yet to see it. Még mindig várom, hogy ez megtörténjen. Ebben van egy nagy, alapvető csúsztatás Orbán részéről, de
Egy félig-meddig valós gyökerű problémát tettek a középpontba, amire az egyetlen megoldásként Orbán Viktort tudják kínálni. Azt mondják: ilyen helyzetben, ha van egy Orbánunk, akkor jó, ha nincs, akkor az nemzethalál.
— Nyilván nincs más választásuk, miután az elmúlt 14 évben szívósan lebontották a magyar pozíciókat az Európai Unióban. Nehéz lenne arra hivatkozni, hogy „mi 500 millióan vagyunk”. Marad az, hogy „mi 9,5 millióan vagyunk, de van egy Orbánunk”. Kik voltak a beszéd célcsoportjai? Először a fiatalokhoz fordult, ahol nem áll jól a Fidesz, hogy „hallgassanak az eszükre”. Aztán a zsidósághoz, illetve a maradék polgársághoz, hogy őket a Fidesz védi meg a migrációval érkező antiszemitizmustól. Közben folyamatosan megpróbálta összemosni a TISZA Pártot a DK-val, végül pedig kijelentette, hogy a TISZA már meg is bukott.
— Ami a zsidóság és a hagyományos polgári szavazók megszólítását illeti, ők tényleg kevesen vannak. Meg is lepődtem, hogy pont az antiszemitizmus kérdését hozta fel. Itt valójában a nagy történet a migráció, azon belül is a muszlim migráció és a népességcsere-elmélet, amiben Orbán hisz, beszélt is róla a kongresszuson. A migráció volt a fő téma, csak úgy alakítva, hogy ne csak a xenofób indulatokkal hergelt szavazókat érje el, hanem a középosztálybelieket is, akik érzékenyek lehetnek erre. De ebben nem vesznék el túlságosan.
Amikor Orbán a fiatalokat szólítja meg, az nem is egyértelműen csak nekik szól. Olyan mondatokat ad a szüleik, nagyszüleik szájába, amiket ők tudnak továbbítani a gyerekek és unokák felé. Van itt egy áttételes kommunikáció is. A „Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre!” szlogent, ha jól emlékszem, Lázártól láttam először tavaly. Nagyon ebbe az irányba halad a kommunikációjuk, mert Orbán tudja, hogy most nem elég csak a saját tábort elvinni szavazni, hanem egy egyesült ellenzéki tömböt kell legyőzni. Fontos a Fideszről lemorzsolódott peremszavazók visszahúzása. Őket inkább az ilyen, racionalitásra apelláló üzenetekkel lehet meggyőzni: „Nem kell minket szeretni. Nem arról van szó, hogy menők vagyunk, vagy mindenben egyet kell érteni velünk, de a puszta racionalitás, a béke és biztonság vágya a Fideszt követeli meg.” Ezt mondják a fiataloknak is, csak nekik címezve:
Ez az üzenet, amit át akarnak adni. Nem egy nagyon vonzó üzenet a fiataloknak, ezért is gondolom, hogy legalább annyira szól a szülők és nagyszülők generációjának, mint a fiataloknak maguknak.
— És mi a helyzet Budapesttel?
— A budapesti jelölteket külön is bemutatta Szentkirályi Alexandra. Nem a győzelemre játszanak, hanem arra, hogy a maximális szavazatmennyiséget gyűjtsék be, mert minden szavazatra szükség lesz, a listás és az egyéni voksoknál is, a győzteskompenzáció és az átszavazások miatt. Az, hogy Budapest fontos, abból is látszik, hogy az egyéni jelölteken túli szinten is folyik egy kampány a fővárosról. Ennek egyik legutóbbi lépése volt a Budapest-törvény elfogadása, ami gyakorlatilag adott egy hivatalos dokumentumot a kormánynak arra, hogy megmutassa: „Nézzétek, az ellenzék csődbe vitte a fővárost, de jött Orbán Viktor, és megmentette.” Budapestért megy egy narratívaháború. Karácsonyék azt mondják, a kormány viszi csődbe a fővárost, a kormány meg azt, hogy az ellenzék, és ők mentik meg.
A főváros sokáig a „bűnös város”, a „libsi fészek” volt a szemükben, ehhez képest most udvarolnak neki. Látják, hogy 2022-ben is kb. 360 ezer listás szavazatot kaptak itt. Az sok. Azok a szavazatok kellenek.
— Orbán büszkén jelentette be az élethosszig tartó adómentességet, ami most a 40 év alatti kétgyerekes anyáknál tart. Ezzel szerintem tudatosan építik le az állampolgári öntudatot, hogy azt mondhassa, érezhesse a választó, hogy „az én adóforintjaimat mire költik”. Könnyű azt mondani, hogy „megcsináltuk”, amikor ez csak egy kormányhatározaton múlik, nem a tényleges gazdasági teljesítményen.
— Valóban, a probléma az lesz, hogy ezek az intézkedések meddig fenntarthatóak, és honnan lesznek finanszírozhatók. Azt gondolom, Szijjártó Péternek az az egyik fő feladata, hogy külföldi kapcsolatait latba vetve találjon valami pénzt, hogy legalább a választásokig elketyegjünk. De az elég nyilvánvaló, hogy ezek nem olyan típusú intézkedések, amik a jelenlegi gazdasági helyzetben működőképesek lehetnek.
És ez összefügg azzal is, amit a nemzetközi politikáról mondtam: addig építünk kapcsolatokat, amíg Orbán van hatalmon. Hogy utána mi lesz, kit érdekel?
