HÍREK
A Rovatból

Pszichológus elemezte ki a Varga Judit-interjút, megtörténhetett-e, amikről beszél

Bár nem tisztán pszichológiai szempontból. Szerinte Varga Judit történetének legalább egy része hiteles, viszont sok érthetetlen részlet van az ügy kezelésében.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. március 29.


Link másolása

A TikTokon osztja meg véleményét egy pszichológus Varga Judit Hajdú Péternél tett interjújával kapcsolatban.

A terjedelem okán az elején világossá teszi, hogy nem pszichológiai szakvélemény, amit elmond, inkább a személyes magánvéleménye. Úgy látja, hogy Varga Judit oldaláról nézve, részletes és nagyon hosszú az interjú, ráadásul el is sírja magát. Ebből a pszichológus azt a következtetést vonja le, hogy

ha nem is a teljes történet igaz, de nyilván van valami alapja az elmondottaknak.

Azt viszont hiányolta, hogy szó nem esik sem a kegyelmi ügyről, sem pedig a nyilvánosságra került hangfelvételről. Úgy gondolja, egy előre megszerkesztett interjúról van szó abban az értelemben, hogy Hajdú Péter rendszeresen „alákérdez” Varga Juditnak, aki szakmai szemmel beszél a nárcisztikus személyiségzavarról.

A TikToker pszichológus azt mondja videójában, hogy megpróbálta megkeresni a hivatkozott könyvet, azonban azt nem találta. Bár ez nem zárja ki, hogy a hivatkozott irodalom ne létezne.

Viszont, ami neki érthetetlen, az az, hogy

ha a teljes környezete, a személyi titkára, a sofőrje, az idős pszichológus, aki bejár a parlamentbe és könyvet ad neki, tudomással van erről az egész ügyről, sőt még Bayer Zsolttól kezdve mindenki tudott erről a dologról 10 éven keresztül, akkor hogyan volt lehetséges, hogy Magyar Péter komoly állami pozíciókat kapott?

Azt is gondolja, hogy Varga közvetetten, az interjúban elismeri a nepotizmust, hogy Varga Judit közbenjárásával szerzett Magyar Péter komoly pozíciókat.

Külön megemlíti a késes történetet. Azt gondolja, furcsa, hogy egy anya a gyermekeivel mellette marad egy ilyen, már-már fizikai veszélyt jelentő szituációban. A TikToker szerint nem jellemző, hogy egy ilyen szinten bántalmazó, már-már pszichiátriai súlyosságú esetben ennyire hosszan bennmaradjon egy áldozat a kapcsolatban. Furcsállja azt is, hogy ilyen bizonyítékok birtokában Magyar Péter nem teszi tönkre a 2022-es választásokat, hanem

egészen addig kivár, amíg számára méltatlannak tűnő módon bánnak el a volt feleségével, és csak ezután hozza ezeket nyilvánosságra, miközben folyamatosan pozitívan beszél Varga Juditról. Olyan, mintha még mindig szeretné és tisztelné.

Végezetül megemlíti azt az ellentmondást, hogy egy hónappal ezelőtt például Kubatov Gáborék focista-feleségként utaltak Magyar Péterre, egy tutyimutyira alakra, aki semmire nem képes, viszont alig egy hónappal később kiderül, hogy Magyar igazából egy nárcisztikus vadállat, és meg kell védeniük tőle a volt igazságügyminisztert.

A teljes videó itt nézhető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter SMS-t írt a mentőszolgálat főigazgatójának az állítólagos öngyilkossági kísérletéről szóló OMSZ-jelentés miatt
Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy jegyzőkönyv, amelyet az Országos Mentőszolgálat írt tavaly. A Borsonline szerint Varga Judit ex-igazságügyi miniszter igazat mondott a Hajdú Péternek adott interjújában, ahol arról beszélt, volt férje, Magyar Péter rá akart ijeszteni, és eljátszotta, hogy öngyilkos lett és gyógyszermérgezést szimulált. Mikor a volt feleség meglátta a gyógyszert, kihívta a mentőket.

A jegyzőkönyv megjelenése után Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő felvetette, hogy egy bulvármagazin hogyan „juthatott hozzá” a mentők jelentéséhez. Szerinte biztos, hogy ezt nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. A szakember szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.

A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben - írja az RTL.hu.

Az OMSZ jegyzőkönyve szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentő nevének helyén az olvasható a vezetéknevet kitakarva az látszik, hogy Dr. Péter. Az esetlapon pedig az olvasható, hogy a mentőket lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”.

A mentősök szóvivője az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy „vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. „A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet”.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta, hogy súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila közölte, hogy mérlegelik, indítanak-e hivatalból eljárást. Az RTL Híradónak elmondta, vizsgálnák, hogy az adatkezelés az EU-s vagy a magyar jogszabályoknak megfelelő-e. Azt is megnéznék, hogy valós-e a jegyzőkönyvi forma, és ki rendelkezhetett vele, illetve hogy juthatott el a sajtóhoz.

A kiszivárgott jegyzőkönyv miatt Magyar Péter feljelentést. Ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben - írja a portál.

"Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is"

– mondta az RTL-nek Magyar Péter.

A politikus azt is kiemelte, hogy szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nem áll meg: Köszönjük Debrecen! Holnap indulunk tovább
A TISZA Párt politikusa újabb településekre látogat, ahol beszédet mond és kötetlen beszélgetésekre is sor kerül majd. A vasárnapi nagygyűlés után máris elárulta, hol lehet vele találkozni a következő napokban.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter a vasárnapi nagy tömegeket megmozgató debreceni nagygyűlése után máris a következő napra készül. A közösségi oldalán megírta, hogy hol folytatja tovább az országjárást:

"Köszönjük Debrecen!" - írta a posztban.

"Holnap indulunk tovább Hajdú-Bihar megye további településeire. Íme a részletes program:

Hétfő (05.06.):

9:30: Kaba - Szabadság tér - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:30: Berettyóújfalu - Berettyó Kulturális Központ - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:00: Derecske - Templomkert tér 10. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

15:00: Nyírmártonfalva - Lombkoronasétány látogatás

19:00: Hajdúszoboszló - Művelődési ház előtt - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Kedd (05.07.):

9:30: Balmazújváros - Művelődési Ház - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:00: Hajdúböszörmény - Baross Gábor tér 2. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:30: Hajdúnánás - Köztársaság tér (Fő tér) - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Mindenkit várunk szeretettel!"

A vasárnapi rendezvényről készült fotóinkat itt nézheted meg:

A politikus a debreceni beszédében elmondta, hogy már csak öt hét van hátra a június 9-i választásig, amelynek eredménye, reménye szerint, megindítja majd a változásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megint a nyakunkon a hidegfront: eső, lehűlés érkezik, véget ér a májusi nyár
Hétfőn még egy kicsit élvezhetjük a meleget, de jön a szél, a zápor, zivatar és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul.

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok között várható.

Kedden az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett főként az északi vidékek fölött vastagabb felhőtömbök is megjelenhetnek, és egyre többfelé várható zápor, zivatar, reggel, délelőtt főleg az északi tájakon, később már másutt is. A zivatarokat átmeneti szélerősödés kísérheti, ezektől függetlenül elsősorban az ország déli felén élénkül meg több helyen a nyugati szél, amely a nap folyamán észak felől egyre nagyobb területen északira, északkeletire fordul. A minimum-hőmérséklet 10-17 fok között alakul. Délután általában 22-28 fok közötti értékekre kell készülni, de a tartósabban felhős tájakon ennél több fokkal hűvösebb is lehet.

Szerdán északon vastag és zárt felhőtömbök boríthatják be az eget, csak rövid napos időszakokkal, míg délen több napsütés ígérkezik. Az ország több pontján kell számítani esőre, záporesőre, főleg délen zivatarra, és főként utóbbiak környezetében fordulhatnak elő átmenetileg erős széllökések. Ugyanakkor zivataroktól függetlenül is sokfelé megélénkül a már a legtöbb helyen északi, északkeleti irányú szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9-15 fok között alakul. A csúcsérték általában 15-21 fok között várható, de délen, délkeleten ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.

Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, napközben már általában sok napsütésre lehet készülni, csupán délkeleten, keleten lehet több a felhő. Kis számban záporok, zivatarok is csak arrafelé fordulhatnak elő. Nagy területen megélénkül az északi, északkeleti szél, elsősorban zivatarok környezetében átmeneti erős lökések is előfordulhatnak. A hajnali 5-12 fokról 19-24 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken a fátyolfelhők és a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés valószínű, néhol zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad az északi szél. Hajnalban 5-12, délután 20-24 fok várható.

Szombaton sok napsütésre, kevés felhőre kell számítani, csapadéknak kicsi az esélye. Időnként élénk lökések kísérhetik a északnyugatira forduló szelet. Hajnalban 6-13, délután 20-24 fok várható.

Vasárnap a sok napsütést csak kevés felhő zavarhatja, csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 8-14, délután 20-25 fok között valószínű.

Link másolása
KÖVESS MINKET: