KULT
A Rovatból

Pszichiátriai intézetben dolgozott, a külseje miatt nem jósoltak neki nagy jövőt – Dustin Hoffman 86 éves

Már 56 éve Hollywood egyik legelismertebb színésze, aki egy olyan időszakban lett sztár, amikor a magas, szőke, jóképű, sármos adoniszok uralták a vásznakat. Ő azonban megmutatta, hogy épp elég a kimagasló tehetség is.


Dustin Lee Hoffman 1937. augusztus 8-án született a kaliforniai Los Angelesben. Harry Hoffman és Lillian Gold két fia közül ő volt a fiatalabbik. Az apja a Columbia Picturesnél dolgozott kellékfelügyelőként és díszlettervezőként, később pedig bútorokkal kereskedett. Dustin a nevét a színpadi és némafilmszínész Dustin Farnumról kapta, vagyis már gyerekként közel került a szórakoztatóiparhoz. A neveltetése nem volt vallásos, ő maga azt mondta egyszer: "Nincs emlékem arról, hogy zsidó ünnepeket tartottunk volna”, illetve, hogy már körülbelül 10 éves volt, amikor „rádöbbent”, hogy ő zsidó.

Hoffmanról már egészen fiatal korában megmutatkozott, hogy született előadóművész, mivel folyton előadta magát az iskolatársai előtt, ő volt az osztály bohóca, bárkit könnyen megnevettetett rögtönzött számaival.

És természetesen részt vett az iskolai színdarabokban is. Azonban elvesztette érdeklődését mások szórakoztatása iránt, amikor tinédzserként pattanásos lett, és fogszabályzóra volt szüksége. Így először nem is ezt a karriert szánta magának: 1955-ben érettségizett le egy Los Angeles-i középiskolában, majd beiratkozott a Santa Monica Főiskolára azzal a szándékkal, hogy orvosnak tanuljon. Szerencsére az egyik professzora újra felébresztette benne a színpad iránti szeretetet, ennek hatására pedig úgy döntött, hogy mégis színész lesz. A Pasadena Playhouse-ban kezdett el tanulni, ahol összebarátkozott egy Gene Hackman nevű diáktársával.

Amikor Dustin a családjának mesélt a céljairól, Pearl nagynénje figyelmeztette: "Nem lehetsz színész. Nem vagy elég jóképű." Hoffman saját elmondása szerint a színészet iránti elköteleződése korántsem a gyerekkorában indult. „Jó ideig nem gondoltam arra, hogy színész váljon belőlem. A szüleim elém tettek egy zongorát, és eldöntötték, hogy koncertzongorista leszek. Abban az időben, ha fekete voltál, Cadillacet akartál, ha pedig zsidó, azt akartad, hogy a fiad koncertzongorista legyen. Szóval a színészet még csak gondolat sem volt a fejemben. A főiskolán csak azért vettem fel egy színjátszó kurzust, mert szörnyű tanuló voltam, és azt mondták, hogy senki sem bukik meg a színjátszásból, olyan volt, mint a tornaóra” – mesélte egy interjúban.

Hoffman a legendás Lee Strasbergnél is tanult, majd az oklevél megszerzése után Hackmannel együtt New York felé vették az irányt, és azonnal elkezdtek meghallgatásokra járni. Hoffman kénytelen volt minden munkát elvállalni, amit csak talált, többek között játékokat mutatott be a Macy'sben, hawaii virágfüzéreket készített egy virágüzletben, és a New York-i Pszichiátriai Intézetben is dolgozott ügyelőként.

Szorgalom, szorgalom és szorgalom

Mindeközben persze nagyon is elkötelezett volt, módszeresen fejlesztette magát színészként, és végül feljutott a Broadway színpadára. Néhány év után a televízióban és mozifilmekben is kapott kisebb szerepeket, az áttörést pedig az 1967-es Diploma előtt című felnövéstörténettel érte el.

„Akkoriban magasnak, árjának, szőkének, kék szeműnek kellett lenni ahhoz, hogy főszerepet kapjon az ember. Ezek voltak azok az értékek, amelyeket a zsidó stúdióvezetők akartak. Egyfajta keresztény, nem zsidó valóságot teremtettek.

Így a Diploma előttnél is eredetileg Robert Redfordot akarták Benjamin Braddock szerepére. Amikor végül felkértek, nem gondoltam, hogy el tudnék játszani egy ilyen szerepet. Az olyan alacsony és etnikai kinézetű srácok, mint én, nem játszottak ilyen karaktereket. De aztán Mike Nichols rendező megkérdezte: »Olvastad a könyvet?« Én meg azt mondtam: »Igen.« Ő meg: »Szerinted vicces volt?« Én meg: »Igen.« Erre ő: »Hát, talán Benjamin Braddock belülről zsidó.« Így beszélt rá, hogy részt vegyek a próbafelvételen” – emlékezett vissza a karrierje kezdetére Hoffman.

Nichols filmjét aztán 1968-ban hét Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film kategóriájában is, és bizony Hoffman sem maradt ki a dicsőségből, megkapta élete első Oscar-jelölését a színészi munkájáért, illetve övé lett az év legjobb új felfedezettjének járó Golden Globe-szobrocska. Ezt követően is folyamatosan lenyűgözte a kritikusokat, és alig két évvel később újabb Oscar-nominációt kapott az 1969-es Éjféli cowboyban nyújtott parádés alakításáért.

A következő évtizedben Hoffmant felkapták, számos projektben szerepelt, és olyan filmekkel szerzett elismerésekett, mint a Kis nagy ember (1970), a Szalmakutyák (1971), a Pillangó (1973), az újabb Oscar-jelölést hozó Lenny (1974), Az elnök emberei (1976) vagy a Maraton életre-halálra (1976). Az Oscar-díjat végül 1980-ban vihette haza először egy elvált férfi megformálásáért, aki megtanul gondoskodni a kisfiáról, majd kénytelen harcolni a felügyeleti jogért az 1979-es Kramer kontra Kramer című csodás drámában.

Zűrök otthon

A karrierje folyamatosan felfelé ívelt, Hollywood egyik legmegbízhatóbb színésze volt ekkor, szinte csak és kizárólag színvonalas filmeket vállalt, és mindig emlékezeteset alakított. A kitörő szakmai sikerei ellenére Hoffman kamerákon kívüli életén azonban a káosz uralkodott. Ebben az időszakban ért véget ugyanis az első házassága Anne Byrne-nel (akit még 1969-ben vett el, és akitől Jenna nevű gyermeke született 1970-ben, illetve örökbe fogadta a neje előző kapcsolatából származó lányát, Karinát is), ekkor hunyt el az édesanyja, Lillian, illetve több hollywoodi stúdióval is pereskedett a kreatív kontroll elvesztése miatt. Sok mindenkivel összeveszett, több közeli barátját is elvesztette, aminek a forgatásokon tanúsított heves vérmérséklete és maximalizmusa volt az oka.

Szerencsére azonban Hoffman végül talpra állt. Újra megnősült 1980-ban (Lisa Gottsegent vette el, akivel máig együtt vannak, és négy közös gyermekük született: Jake 1981-ben, Rebecca 1983-ban, Max 1984-ben, Alexandra pedig 1987-ben), és ismét célba vette az Oscart.

Ezúttal az 1982-es Aranyoskám című filmben egy szappanopera-szerep kedvéért volt kénytelen nőnek öltözni, hogy elnyerje az Akadémia tetszését. Ez sikerült is, legalábbis egy újabb jelölés erejéig, Ben Kingsley ugyanis erősebbnek bizonyult a Gandhiért.

Hoffman az Aranyoskám után kivett egy hosszabb alkotói szünetet, öt évig nem tűnt fel a mozikban, csupán az 1985-ös Az ügynök halála című tévéfilm főszerepére bólintott rá. 1987-ben lehetett látni legközelebb Warren Beatty oldalán az Ishtar című csúfos bukásban, ami már nem Oscarokra, hanem Arany Málnákra volt esélyes. Hoffman azonban azóta sem bánta meg e vállalását. „A film a következőt üzeni számomra: nem fontosabb-e, hogy azzal töltsd az életed, amit szenvedélyesen csinálsz, még ha másodosztályú is, mint hogy első osztályú és sikeres legyél valamiben, ami nem érdekel. Bár az Ishtarnak vannak hibái, én mégis szeretem” – nyilatkozta Elaine May rendezéséről.

Színészünk tehát megrázta magát, és a következő évben csodát mutatott a közönségének. Az 1988-as Esőemberrel ismét mindenkit levett a lábáról: Barry Levinson filmjével élete egyik legnagyobb sikerét könyvelhette el, és persze kiérdemelte élete második (és eddigi utolsó) Oscar-díját az autista Raymond Babbitt megformálásáért.

Máig A-kategóriás

Az Esőember jelentette Hoffman karrierjének csúcsát, és bár ez a kijelentés szomorúan hangozhat egy ma is aktív színész kapcsán egy 1988-ban bemutatott filmről, azért senki ne gondoljon rosszra, Dustin Hoffman sosem tűnt el a süllyesztőben, mindig Hollywood élvonalában tudott maradni.

A kilencvenes évek is hoztak számára szakmai és közönségsikereket, elég csak a Dick Tracyre (1990), a Hookra (1991), a Vírusra (1994), a Sleepers – Pokoli leckére (1995), az Őrült városra (1997), vagy az Amikor a farok csóválja… (1998) című Barry Levinson-szatírára gondolni, amelyért megkapta hetedik, egyben eddigi utolsó Oscar-jelölését. Való igaz, az ezredforduló nem hozott neki szerencsét, és talán az utóbbi 20-23 évben nem köthetők a nevéhez olyan filmes hatalmasságok, mint a korábban felsoroltak, de azért hébe-hóba azóta is becsúsztak sikerek (pl. Vejedre ütök, Utódomra ütök, Kung Fu Panda-filmek, Holiday) és minőségi projektek (pl. Az ítélet eladó, Én, Pán Péter, Parfüm – Egy gyilkos története, Felforgatókönyv, A séf, The Meyerowitz Stories (New and Selected)). Legközelebb pedig, ha végre elkészül, és be is mutatják, Francis Ford Coppola több évtizede dédelgetett álmában, a Megalopolisban lesz látható Adam Driver, Aubrey Plaza, Shia LaBeouf, Laurence Fishburne, Forest Whitaker és Jon Voight oldalán.

Az igazi főhős

S hogy mi volt Dustin Hoffman titka? Miért lett belőle sztár a hatvanas években, amikor a férfi főszereplőket magasnak és erősnek látták, „vésett” arcvonásokkal és tökéletes mosollyal? Nos ő, ahogy korábban James Cagney vagy Humphrey Bogart, nem istennek, hanem valódi, bár rendkívüli emberi lénynek tűnt, akivel könnyebb volt azonosulni. Hoffman, aki elsősorban színész volt, csak másodsorban sztár, nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy alakításait átjárja a realizmus és az empátia. Egyszer azt mondta: "Az egyik dolog, ami állandóan megragad, hogy amikor kimegyek az utcára, nem azt látom, amit a képernyőn. Bekapcsolom a tévét, és amit a képernyőn látok, az nem az, amit a való életben is. Ez pedig zavar engem. Közelebb akarok kerülni ahhoz, amit az életben tapasztalok. Szeretem, ha a hajam nincs belőve. Szeretem látni az embereket smink nélkül, vagy legalábbis úgy, hogy látszik az arcuk saját pírje, a saját pattanásaik és a sajátos viselkedésük."

Gyakorlatilag az egyetlen kritika, amit Hoffmannal kapcsolatban valaha is megfogalmaztak, az a maximalizmus, amit amúgy büszkén visel. A besorolás jogos: Dustin Hoffman minden bizonnyal maximalista, olyan művész, aki munkájának minden apró elemét megvizsgálja, hogy a lehető legmeghatóbb, legemberibb és leghitelesebb karaktereket alkossa meg.

Öt-hat évtizeddel ezelőtt lehetetlennek tűnt, hogy Dustin Hoffmanra főhősként gondoljunk. Ma már nehéz úgy ránézni, hogy bármi mást lássunk benne. Talán épp ő a tökéletes főszereplő: egyszerre hollywoodi sztár és generációjának egyik legnagyobb színésze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A félénksége miatt vállal meztelen szerepeket, mindig titkolja a párkapcsolatait, és „eltolta” magától Harvey Weinsteint – Eva Green 45 éves
Bár Párizs a kedvenc városa, már 20 éve boldogabb Angliában, és bár egyiptológus akart lenni, 14 évesen Isabelle Adjani megváltoztatta az életét. Íme Eva európai és hollywoodi sikertörténete.


Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.

Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.

14 éves volt azonban, amikor megnézte az 1975-ös Adéle H. története című François Truffaut-filmben Isabelle Adjanit, akinek az alakítását látva elhatározta, hogy belőle is színésznő lesz.

Édesanyja eleinte fenntartásokkal kezelte Eva színészi ambícióit, attól tartva, hogy az túl nagy terhet jelenthet az amúgy érzékeny lányának, végül azonban támogatta a törekvéseit. 17 évesen Eva beiratkozott a párizsi St. Paul Drama School hároméves színészkurzusára. Később elmondta, hogy az iskolai előadásokban mindig a „vérbeli gonosz” szerepeket választotta, hogy így tudjon megbirkózni a mindennapi érzelmeivel.

Erről álmodozott

A színészi tanulmányai befejezése párizsi színházakban kezdett játszani, 2001-ben, 20-21 évesen még Molière-díjra is jelölték a Jalousie en Trois Fax című darabban nyújtott alakításáért. Az első filmszerepét Michael Haneke 2001-es A zongoratanárnő című filmjében játszotta, de az még inkább statisztamunka volt, ráadásul a végefőcímben sem tüntették fel a nevét.

Két évvel később azonban, mindjárt az első mozifilmes feltűnése, ami rögtön főszerep is volt, meghozta a színészi áttörését: ez volt Bernardo Bertolucci Álmodozók (2003) című filmje.

A legendás rendező így jellemezte akkor Evát: „Olyan gyönyörű, hogy az már igazságtalan.” A szülei kezdeti ellenkezése ellenére bólintott rá Bertolucci ajánlatára, a filmben ugyanis számos meztelen jelenetben szerepelt, és később bevallotta, a forgatáson abszolút jól érezte magát, viszont eléggé zavarba jött, amikor a szülei is megnézték a filmet. Az alakítását pozitívan fogadták a kritikusok, egyesek az amerikai Liv Tylerhez hasonlították.

Vesper a neve

Az Álmodozókban nyújtott alakítása felkeltette Ridley Scott rendező figyelmét, aki a 2005-ben bemutatott hollywoodi eposzban, a Mennyei királyságban Szibilla, Jeruzsálem királynőjének szerepét osztotta rá. Ez a film nemzetközi elismertséget hozott számára, igaz, a mozis változatában jelentősen lecsökkentették a szerepét, szóval Green kifejezetten örült, amikor később, a rendezői változatban újra kiemeltk a karaktere összetettségét.

Nem is kellett sok a következő, még nagyobb filmes eseményhez: nagyjából az utolsó pillanatban kapta meg Vesper Lynd szerepét a 2006-os Casino Royale című Bond-filmben. A forgatás ugyanis már folyamatban volt, és a rendező, Martin Campbell szerint „a szereposztás elég nehéz volt, mivel még nem volt meg a végleges forgatókönyv, a a Bond-lányok kapcsán pedig addig csupán annyi volt a lényeg, hogy milyenek a mellei meg a feneke.” Campbell azonban látta Green alakítását a Mennyei királyság rendezői változatában, és felkereste őt. A színésznő elolvasta a forgatókönyvet, és úgy találta, hogy Vesper karaktere sokkal mélyebb, mint a legtöbb Bond-lányé. A filmért később pozitív kritikákat kapott, és azóta is az egyik legjobb Bond girlnek tartják, az Entertainment Weekly egyenesen a valaha volt négy legjobb közé választotta. A Casino Royale-ban nyújtott alakításáért pedig Eva 2007-ben BAFTA-díjat kapott az év legjobb feltörekvő színészeként.

Tim Burton múzsája

A Casino Royale óriási sikert aratott a mozipénztáraknál szerte a világon, ezért utána természetesen rendesen beindult Eva hollywoodi karrierje is.

2007-ben feltűnt Az arany iránytűben, majd volt néhány függetlenfilmes szerepe, többek között Fliegauf Benedek Méh című filmjében, 2010-ben.

2012-ben találtak egymásra Tim Burton rendezővel (állítólag csak szakmai értelemben) az Éjsötét árnyék kapcsán. Azóta két további filmet forgattak együtt: a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (2016) és a Dumbót (2019). 2014-ben két kultfilm folytatásában is feltűnt nagy szerepekben, a 300: A birodalom hajnalában és a Sin City: Ölni tudnál értében. Ugyanebben az évben bevállalt egy hosszabb munkát is, három éven és három évadon át szerepelt a Londoni rémtörténetek című gótikus horror-fantasysorozatban.

Fontos még megemlíteni a 2019-es Ígérem, hogy visszatérek című űrhajós drámáját, amelyet sokan a legjobb alakításának tartanak, bizonyos bennfentesek szerint nem sokkal maradt le az Oscar-jelölésről sem. Utoljára pedig A három testőr új, kétrészes feldolgozásában láthattuk Miladyként a magyar mozikban 2023 őszén (A három testőr: D’Artagnan) és 2024 tavaszán (A három testőr: Milady).

Parasztok, B-kategóriás szemét és hányás

2018 áprilisában bejelentették, hogy Green főszerepet fog játszani az A Patriot című sci-fi-thriller műfajú filmben. 2020 augusztusában viszont már arról számoltak be, hogy a színésznő, aki egyben a projekt executive producere is volt, beperelte a produkciós céget, a White Lantern Filmet, mert miután végül leállították a filmet, nem fizették ki neki a 800 000 fontos tiszteletdíjat, pedig erről korábban fizetési kötelezettséget vállaló szerződést kötöttek. A White Lantern a saját keresetében azt állítja, hogy Green tönkretette a filmet, például azzal, hogy további drága stábtagok felvételét követelte. A cég azt is állította, hogy Green több mint 1 millió fonttal tartozik nekik, miután kilépett a projektből.

Végül Eva 2023 áprilisában megnyerte a pert, amely során nyilvánosságra kerültek a barátainak küldött WhatsApp-üzenetek, amelyekben a színésznő a stábtagokat „parasztoknak”, a produkciót „szar B-kategóriás filmnek”, a producer Jake Sealt pedig „tiszta hányásnak” nevezte.

A bíró azonban megállapította: „Lehet, hogy Green rendkívül kellemetlen dolgokat mondott Seal úrról és a stábról, de ez abból fakadt, hogy őszintén aggódott, amiért a Seal úr irányítása alatt készülő film nagyon rossz minőségű lesz, és nem fogja igazságosan visszaadni azt a forgatókönyvet, amely iránt ő és a korábbi rendezők annyira lelkesek voltak.”

Titokzatos és paradox

Eva 2005 óta, tehát már 20 éve Londonban él. Azóta többször kijelentette, hogy Angliában boldogabb, mint Franciaországban. Amikor pedig arról kérdezték, hogy miért szeret grafikus, szexuálisan túlfűtött szerepeket játszani, Green ezt „paradoxnak” nevezte, hiszen saját bevallása szerint félénk természetű. „Nem igazán értem, miért csinálom ezt. Terápiára kell járnom!” Azt mondta, a sötét, torz lelkű karaktereket is kedveli, mivel azok lehetővé teszik számára, hogy felszabadultnak érezze magát. Ettől függetlenül igyekszik változatos szerepeket vállalni, hogy ne skatulyázzák őt be.

A magánélete viszont teljes rejtély. Annyit tudni nagyjából, hogy sosem volt férjnél, és nincsenek gyermekei, 2002 és 2003 között együtt volt az Álmodozók-beli partnerével, Michael Pitt-tel, 2005 és 2007 között pedig a nála 14 évvel idősebb Marton Csokassal, akivel a Mennyei királyságban játszott együtt. Pletykálták, hogy 2015-ben viszonyba kezdett Tim Burtonnel is (köztük már 22 év különbség van), de ezt sosem erősítették meg. Eva gyakran osztotta meg gondolatait a szerelemről és a párkapcsolatokról, elárulva, hogy nagyra értékeli a függetlenséget és a magányt, s megnyugvást talál abban, hogy távol él a reflektorfénytől. Beszélt arról is, hogy milyen nehéz egyensúlyt tartani a párkapcsolatok és a színészi karrier között, amely gyakran hosszú utazásokat és intenzív koncentrációt igényel.

2017-ben pedig bevallotta, hogy az azóta börtönben raboskodó producer, Harvey Weinstein egy üzleti megbeszélés során nem megfelelő módon közeledett hozzá, de ő „eltolta” magától.

Evát legközelebb a Nincs idő meghalni és a True Detective rendezője, Cary Joji Fukunaga új, Vér a havon (Blood on Snow) című krimi-thrillerében láthatjuk, amely Jo Nesbø azonos című regényének adaptációja, s amelyben olyan színészpartnerei lesznek, mint Benedict Cumberbatch, Aaron Taylor-Johnson és Ben Mendelsohn. Több mint ígéretes…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nyolc csatorna tűnhet el a tévéképernyőkről, köztük a Comedy Central is
Szlovák és ausztrál források is azt állítják, több tévécsatorna sugárzása végleg megszűnhet. Magyarország is érintett lehet.


Egy szlovák portál arról számolt be, hogy 2025 végén több ismert tévécsatorna is eltűnhet a képernyőkről, írja a Media1. A döntés érintheti a Club MTV-t, az MTV 80s-t, az MTV 90s-t, az MTV 00s-t, az MTV Hits-et és az MTV Live HD-t is.

Emellett kikerülhet a kínálatból a magyar nézők számára elérhető Comedy Central és a Paramount Network is.

A Media1 arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a Živé.sk anyaga a szlovák és cseh piacról szól, a nemzetközi trendek alapján elképzelhető, hogy ezek a változások a magyar közönséget is érinthetik.

Hasonló fejleményekről számolt be az ausztrál tvblackbox.com.au is: ott 2024 júniusában több MTV-csatorna adását szüntették meg. A Media1 azt is megemlíti, hogy az Insidus Television egyik YouTube-videójában arról számolnak be, hogy globálisan zárnak be több Paramount csatornát, ráadásul a Comedy Central magyar feedjének megszűnését címbe is kiemelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: